Evalajos8 a vendégem - 4. oldal

1 vers

evalajos8
2010.10.05

Kultúra

GÁL SÁNDOR: MERT KELLENE


ha tudnád ezt az őszt
ha tudnád ezt a fájdalmas időt
nem a kintit hanem amely
bévül hullatja lombját
s hömpölyget ködöt von szívre
szikrázó zúzmarát ha ezt
tudnád föloldani akár ha
egy percre is mert
kellene a megújulás
a szívet és a szót fölemelő
mert kellene a holnap hite
vagy csupán a hit maga
ha van még hit megélhető.

GARAI GÁBOR: JÓKEDVET ADJ

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbírkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága sem kell,
sorsot cserélek bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
se nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

1978.

Valóság, lustán

Igen: hát van, amikor tompa
restségben úszom, ostoba
kalimpálással, félálomban,
mint aki meg sem lett soha,
mint aki önnön rossz elődje,
mint aki nincs, nem lesz, csak volt --
mint aki nem merhet még lenni,
mint aki lesz-ben fuldokol,
mint aki azt hiszi, magában
döntheti el, hogy legyen-e,
mint aki még aludna hosszan
amíg fölnő az istene,
mint aki nem szeretne lenni
s áltatja életető-magát,
hogy ez a létezés: kísérlet,
megismételhető csalás,
létezés, de csak próbaképpen,
kóstoló abból, ami lesz,
kortyintás csak a Teljességből,
amely nincsen s tökéletes.

(Bodor Pál: A meztelen lány című, 1969-ben kiadott kötetéből)

(Utáltam a forróságot, a csorgó izzadságot, a tudatot, hogy már megint az  orvoshoz kell, és  tuti a  többórás várakozás,  (szemközt a  tigrissel)  - és ekkor, a Határ út kellős közepén, egy zöldséges és gyorskajás közé hevenyészett asztalon megláttam ezt a könyvet, fillérekért. Valaki odatette nekem. És eszembe jutott, hogy a több ezer, több tízezer jegyzet írásakor, néha felsóhajtott Pali bácsi, hogy hát igen a vers...,  vers azért nincs, mert verset csak tökéleteset szabad írni, nagyon jót, éshátugye az ő versei nem azok... Most, itt van egy kötenyi: Szürke versek, Vízszintes versek,  Össze nem függő versek, Kék, zöld és sárga versek, Függőleges versek,  Mesterséges halálról, és Verssóvárgó versek...

A Meg Nem Született Versek. Ezeket sajnálom. Ugyanis prózában - ezer alakban, formában - már olvastuk őket: csak az író valamiért csendre intette a költőt...Sajnos.)

Ha beteg lennél...2.

evalajos8
2010.09.28

Személyes

Ha beteg lennél, borzonganál, hideget, meleget éreznél, és azt, hogy hirtelen jött az ősz.
Reggelre kelvén gyanús lenne, hogy nem vagy a régi szép, lázad van és testszerte térképes kiütések, vastag, vörös  foltok leptek el, és  az orvosnál egy cserfes kislány már újjal mutogat rád: bácsi!!
Kedvenc orvosom a tanácstalanság szobra, egy vénás kálcimuszk után - ami annyit ér, mint holt embernek a vitamin pakolás - elküld gócot kutatni, ámde reggelre virradván eltűnt a szemem, az orromnál csak a rémületem volt nagyobb, a szám Dagobert bácsié, és  úgy fájt minden...
Újra orvos, újra tanácstalanság, beutaló bőrgyógyászatra: négy órai várakozást el és megúnván, az ájulás szélén reklamáltam, hogy rosszul vagyok; fiatal doktornő decensen kiüvölt, hogy aki lázas, húzzon az ügyeletre! - de ide szól a butalóm, rebegtem, elsőből lettem valahogy utolsó, nézzen már meg! Diagnózis nulla: vagyis vírus infekció, kenőcs ötezer ft, a patikában harminc óra kell a megkomponálásához, addig éjjel nappal égtem, mint a zsanai tűzfolyam, ami nem is nagyon számított, lévén beszéd és mozgás képtelen, szombat-vasárnap már kórházba vágytam, proszektúrára, vagy valahová, ahol szúrnak, vágnak, csak történjen végre valami...
Hétfőn gégészeti beutaló - kis protekcióval - gyors látlelet: virus infekció - nahát! - vagy lepra, podagra, vagy  ki tudja, gócot kell kutatni,  és/de végre kapok  antibiotikumot, lónak való adagot és ime,  lassú, de látványos javulás, kevéssé fáj, és már fel tudok háborodni.
Két hét múlva már  időpontot is kérhetek  - a nem túl távoli jövőbe - hasi ultrahang, angiológia, ilyen-olyan kizáró vizsgálatok...közben imádkozhatsz, hogy meglévő krónikus bajaid ne súlyosbodjanak, tudjál végre aludni, kapjál levegőt, és ha valami bajnak kell lenni, az legyen valami szolid: bubó pestis,  fekete himlő, ilyenek...ami diagnosztizálható, mert ez a "lássuk, mi lesz belőle!"  fájdalmas, demoraziál, elnyű és sokba van...
Pedig: odaadó híve vagyok  annak a kiégett, fáradt tekintetű orvosnak, aki még marad  a vártán, és egyszál maga vív - erkölcsi és tényleges munició híján -  reménytelen csatát...
Hálás vagyok a fiatal angiológus doktornőnek az emberségességéért, kedvességéért...
Így hát kissé ütött-kopott-hámló és megszeppent  állapotban járom az utam időpontok és vizsgálatok között: egy kisebb műtét már biztos, a többit meg rábízom a gyógyító időre, talán nem hiába...

Hortenzia

evalajos8
2010.08.25

Személyes

Bármerre nézett, hortenzia volt a  nyirkos félhomályos, iszalaggal és folyondárral kuszált kertben; hatalmas vízkék szinű, nyirkos  labdák mindenütt.
A Néni büszkeségei voltak,  gyakran  dicsekedett: tintás vízzel locsolja, attól ilyen gyönyörűek...
A gyerek szerint hígitott tinta szine volt,  és egyáltalán nem szépek; irtózott a halovány kék pöttyöktől, pikkelyektől, a nézésüktől...
A Néni és a Bácsi hodályszerű, dohos lakásban lakott, magas, rézveretes ajtókilinccsel, hűvös kőlapokkal, nagy szabóasztallal.
Ők vigyáztak a gyerekre - jó szomszédok voltak és gyermektelenek - szívesen tették.
A Néni hófehér hajú volt és nagyon kedves. A betegségekről szeretett beszélni és a hortenziákról.
A Bácsi szabó volt, tűpárna karkötője, mágnese, és hatalmas ollója volt. Kopaszodó feje mindig valami anyag fölé hajolt, és kedves tekintettel pislogott ósdi szemüvege fölül.
A gyerek szívesen volt náluk; néha kapott a szájába egy kanál kristály cukrot, s vizet is, ha kért. Télen almát, simogatást kapott, nyáron gyönyörű, piros pöttyös kötényt, fodorral, és beállították a hortenzia közé...
Egyszer mégkérdezte őket, hogy hol van a Néni és a Bácsi gyereke, és akkor elmesélték, hogy nekik is volt, persze egy angyal, kék szemmel, mint a hígitott tinta-, és aki sajnos,  elszállt angyalként-illanó  füstként; és a neve Elvíra Hortenzia volt, pont ennyi idős lenne kedvesem,  éppen ennyi, mint te...

Ejnye, Attila...!

evalajos8
2010.08.22

Személyes

Dallamok vannak és verssorok, fülbemásznak, napokig nem hagynak békén, hallod folyamatosan: "Vidám  és jó volt s tán konok, ha bántották vélt igazában...", vagy  "Fészkében ring a száz cikázó fecske, szívemben minden mámoros szavad", és  emlékek, kicsi ólomkatonák...", ritmusaira lépdeltem az egyik kisebb plázában, vennem kellett volna valami fontosat, persze  egész más lett belőle.
Kifelé tartván - erősen könyves ember lévén -  bekanyarodtam a híres, kisherceges könyves intézmény űrkorszaki kapuján: csábos légkondi, decens fények - és innentől a nagy  kaland, mert a beléptető kapun átcsoszogván,  pilledten és bambán a melegtől, a lopásmegakadályozó szerkezet szer- és módfelett kezdett  el üvölteni -, és én haladtam tova, mint Tank Aranka -, mígnem a bolt roppant udvarias eladója egy anyakirálynő gráciájával szólított meg, s kérte a valószínűleg nálam lévő könyvet, ha magam hoztam volt is, adjam csak elő!!!
Egyetlen picikészer picike bordó József Attila kötet -  csak a túléléshez, ugye - volt nálam, a könyvheti turkálóban leptem meg magam, egy Kányádi válogatással együtt - szóval  előadtam a 'korpuszdeliktit'; Attilát aztán meglóbálták egy fekete szerkezetnek  látszó szerkezet előtt - és visszakaptam őt. "Életrekelt", mondták, előfordult már máskor is...!
Mondanom sem kell, hogy az idilli könyvkurkászás elmaradt: elhúztam sebesen, mint akit fenéken lőtt az ármány, ugyanis a sipolásra felfigyelő lézengők már csak egy molett, mámi-alkatú problémás egyént láttak, aki ha nem is lopott, de bizonyára akart...!

Elmélkedvén aztán a balfékség fokozatain, még eszembe jutott a sokat emlegetett lélektani feltételezés a ' gondolat teremtő erejéről..'. igaz lehet...  na de ennyire???!

Az Évák szerencsések

evalajos8
2010.08.16

Személyes

Az Évák szerencsések, mondta az  apa, és eltűnt. Úgy harminc évre.
Az Évák szerencsések, mert túlélnek: szerető anyát -  egyetlen, nem osztható szerelmét, ami a tűnt apáé -, a gyerek Nyűg.
Az Évák szerencsések, mert van egy Évanenő, töpörödött alma arcú, picike. Nagy Piás. Piál, mert túlélt:  füstbeszállt  családot, pici Évát,
így üres  fateknőben tárol gyereket: kukacvirágok, és kismacskák bársonyos társaságában.
Az Évák szerencsések. Akkor is, ha nem. Visel következményt, almáért, kiváncsiságért,  mindenért.
Az Évák szerencsések: mert a kezdet  egy  Mária, Mari, de méginkább Manci: pótol anyát, szeretetet. Melegít.
Az Évák szerencsések: mert a Manci már nincs.  De legalább volt.
Az Évák szerencsések, mert valakinek - aki még nem tudja - ő is Manci.
És az Évák szerencsések, mert most van neki is egy Marija. Talán a Manci helyett.
Mert így igazságos.

MA

evalajos8
2010.08.10

Személyes

(Ma) reggeli utazás...

 

A kislány aranyszőke volt, és habos balerina-ruha feszült kis pocakján. Körmei rózsaszínre lakkozottak, az apró csuklón decens arany karkötő,  lábacskáján rózsaszín pántos bokacipő, ami úgy óv, hogy szép is...rózsás, szívalakú napszemüveg komplettírozta a kis hölgy toalettjét. Egyedül ült a most divatos légkondicionált busz ülésén, szembe vele fiatal anyuka - szolid miniben - és hasonló aranyszőke tincsekkel a másfeles ülésen.
A busz hirtelen lett tele, két idős nő állt bizonytalan lábakon, bottal, csomaggal ügyetlenkedve, kicsit talán idegesítően is. Felugorhatott volna az alvó, MP4-es fiatalember is, de a pici lányt kérdezte meg fennhangon a szőke, finom mama: odaülne-e mellé babuka, mert öregnéne lelülne a beteg lábával, nehéz csomagjával, vaksi, riadt tekintetével.
Babuka röpdöső tincsekkel rázta meg gyönyörű, (5-6 éves)  kis fejét, s megkérdezte, mit kap majd a Hősök terén, ha oda érnek...
Amit csak választasz kincsem!
Ez eddig csak egy nem túl jó ízű  történet, naponta van ilyen, olykor észre  sem vesszük: nagy kaland...!

De most anyó  elesett. Vérző lábbal szállt le a központnál. Nem szólt, nem siránkozott. Lesegítették, valahogy  elbotorkált, bottal-motyóval.

Még láttam, hogy a Mama és kis Hercegnője  rezzenéstelen arccal néz: pillantásuk cinkos,  közöm-nincs-az egészhez-arc.
Nagy  kaland.

Az én katonatörténetem, avagy fiatalság, bolondság

evalajos8
2010.07.30

Személyes

Olvasván a fiúk  rendkívül katonás történeteit, nekem is eszembe jutott egy régi emlék;  felejthetetlen,  és katona is van benne...
Fiatalon a nem szép is szép, mindegy volt, hogy mi elérhetetlen, jó volt vágyakozni  a szép dolgok, a szép érzelmek után, más nem is nagyon számított.
Özvegy nagyapám - honnan vette az ötletet? - meghívott halászlét enni a város peremén, egy híresen 
hangulatos - esténként élőzene, az úri közönség táncol - szóval egy ilyen helyre, Emlékszel-e méééég a piros tulipánraaaa, búgta a mélyhangú énekes önmagát kísérve a zongorán, időnként irtózatosat csapva a cintányérra.

Jó kedvvel, hosszú sötét hajban - kiöltözni sem kellett, kánikula volt - nézegelődtem, vártuk a halászlét, ami akkor még a pecás vödrében volt, de nem számított.

A szomszéd asztalnál népes társaság mulatozott, igen-igen becsípett hangulatban, az egyetlen józan tekintet egy barna, unatkozó  szem volt, és egy mundérba öltözött, izmos  kiskatonához tartozott...
Hát persze, hogy felforrosódott a levegő, persze, hogy táncra lettem kérve, és a Térden állva előtted című film fődala sehol nem volt  a lötyögésünk alatt búgott Pirostulipánhoz képest....
A halászlé felejthető volt, a fehér éttermi szalvétára írt címet szorongattam, és a randi helyét memorizáltam: a toronyháznál, egy hét múlva, vasárnap.
Soha többet nem találkoztunk. Az első randira nem tudott eljönni, mert fogdába került, valami rendbontás miatt. A második megbeszélt randira is hasonló tartalmú levél jött... és egy harmadik is.
Kíváncsi lennék, vajon az én szívdöglesztő katonám milyen történetre emlékszik?
Nekem ő volt az első rácsodálkozás: a szerelem kopaszon és mundérban...:)

Mégegyszer a régi emlék ...

evalajos8
2010.07.28

Személyes

Diurnus születésnapja ürügyén...
(Kutricából áthozva ez a régi történet)

Műkedvelő, könyvszerető laikusként kerültem a könyves pálya szélére, kicsit több szerencsével, mint ésszel.

A tudatlanok bátorságával első dolgom volt - régi vágyam - író-olvasó találkozót szervezni.

Nem apróztam, a 90-es év igen népszerű, naponta olvasható publicistáját, egyben a MUOSZ elnökét, tévés- és beszélgetős műsorok kulturált hangú, nyomdakészen fogalmazó (lírai és) politikai újságíróját hívtuk vendégül.

Mobil, e-mail nem lévén, meghívó levéllel baktattam gyalogláb és illetődötten a "Nyújork" palotába,  el egészen a bordó-piros, tapétás-tükrös liftig, ahol udvarias titkárnőbe ütközvén, csak levelem mehetett tovább, én nem.

A válasz hamar érkezett: meghívás elfogadva, időpont 1990. október 25, du. 

Nahát! Így kell ezt csinálni, veregettem vállon magam!

Mindössze meghívók kellenek, alkalmatos helyiség, néhány ütős kérdés, és kész!

És eljött a nap, ami úgy kezdődött, - történelem -   hogy a benzin árának vehemens emelkedése miatt útlezárások, dugók, tüntetések voltak,  félő volt, hogy se előadó, se közönség nem lesz, ha így folytatódik...

A következő meglepetés a már szépen el- és berendezett teremben ért, ugyanis a plafon nagy része lezuhant a sorbaállított  - szerencsére még üres - széksorokra - istenem, én miért is nem álltam alatta??

Másik hely kellett, azonnal!! A Sportpálya büféje nyert,  más nem lévén. Lóhalálos takarítás, székezés, még el sem készültünk, amikor csöngött a telefon, s egy fenyegető hang üvöltve közölte, hogy ne tartsuk meg a találkozót ezzel az emberrel, mert ő azt minden, de minden eszközzel meg fogja akadályozni!  Ezt néhányszor még elismételte.

Még ki  sem bőgtem magam rendesen, amikor jött a gondnok - lement hídba, olyan részegen - és muslincás hangon közölte, hogy éppen elzárta a fűtést, csőrepedés miatt, másnapig nem is lesz, a programnak annyi!

Mindjárt 5 óra, és nem tudtuk, tud-e jönni a meghívott vendégünk,  lesz-e közönség, mi lesz, ha tényleg jön a telefonos terrorozó, kibírunk-e min. 1 órát a kocsmaillatú hideg hodályban??? - meg akartam halni.

Ez idő alatt - a háttérben - csöndesen, bejáratottan zajlott a Művelődési Ház tranzit célú működése (is), ugyanis a Nagy Valahonnan megingásával az intézmény orosz-zsidó emigránsokat szállásolt átmenetileg helyiségeiben, akik útjukat - pihenés után - innen folytatták tova Izrael felé...Ezért a főbejáratnál két tekintélyes méretű, egyenruhás őr állott, kezükben egy-egy AMD-65-össel, a rend őrzése és fenntartása céljából.

Azóta is szeretném a telefonon fenyegetőző Illető rökönyödött fizimiskáját látni, amint konstatálja a két gépfegyveres marconát...

Szóval eleven se, holt se voltam, mire taxi kanyarodott az épület elé, és megérkezett -halszálkás felöltőben - egy kifogástalan úr. A hölgyeknek kézcsók, és kedves bókok, majd némi telefonos, de halaszthatatlan ügyek intézése előbb románul, majd magyarul.

És elkezdődött.

A feszülten várakozók - igaz kabátban, sálban, de jó sokan!  -  tapssal fogadta az előadót, akit  szíves figyelmekbe ajánlottunk, utolsó erőnkkel.

Bodor Pál, Diurnus vagyok - hangzott a bemutatkozás. Sinen voltunk. Nem kellett kérdezni, zseniálisan ragadta magához a figyelmet. Igen, beszélt  budapesti szülőhelyéről, családról, emigrációjáról. Szót ejtett a diktatúrában élő népek sorskérdéseiről, a nemzetiségi kérdésről - szívügy -, Lancranjan provokatív pamfletjéről, Száraz György riposztjáról; az egyedülvalóságában is csodának tartott magyar nyelvről, műfordításairól, regényeiről, s azokban a napokban megjelent igen sikeres "Románia-szakkönyvéről"... A végén már járkálnia kellett a hideg miatt, de kitartott...

Szaladt az idő. Ezer kérdésre válaszolt, hiszen épp rendszert, életet váltottunk, s kellettek a hiteles emberek, a kulturált válaszok. Dedikálás és köszönet volt,  ifjabb  és éltesebb hölgyek zsongása, kezek szorongatása, virágok, virágok...

Már nem emlékszem, Diurnus hogyan tudott hazamenni, a buszmegállóban váltunk el. Azt tudom, hogy én már sehogy, ugyanis ennek az estének a vége volt a taxis blokád kezdete.

De ez már egy másik történet...

oroszlánszív

evalajos8
2010.07.02

Egyéb

Salamon király gyűrűje kellene:  megkérdezni a tűzforró betononon,  piros gyufalábakon baktató,   torzonborz, szürreális lényt, -  az előre  szegezett,  még ormótlan  csőrével - hogy hová-hová ebben a rekkenőben -  a fészket vajon ideje korán miért , hiszen repülni még nem,  csak gyalog baktatni  képes, mókás  eltökéltséggel, soklábú ellent  nem gyanítva - a távoli, tuti  cél felé...  a  csillogó gombostűfej szemekben  feltétel nélküli bizalom, és a tudás:  a  piszkos szürke, csombékos  pihés  sárkányszőrök  holnap felrepítik;  és  tudja, ( de  honnan?)   hogy holnap már repülni fog...????