1 vers
evalajos8
2010.10.05
Kultúra
GÁL SÁNDOR: MERT KELLENE
ha tudnád ezt az őszt
ha tudnád ezt a fájdalmas időt
nem a kintit hanem amely
bévül hullatja lombját
s hömpölyget ködöt von szívre
szikrázó zúzmarát ha ezt
tudnád föloldani akár ha
egy percre is mert
kellene a megújulás
a szívet és a szót fölemelő
mert kellene a holnap hite
vagy csupán a hit maga
ha van még hit megélhető.
GARAI GÁBOR: JÓKEDVET ADJ
Jókedvet adj, és
semmi mást, Uram!
A többivel
megbírkózom magam.
Akkor a többi nem
is érdekel,
szerencse, balsors,
kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak
gondon és bajon,
nem kell más, csak
ez az egy oltalom,
még magányom
kiváltsága sem kell,
sorsot cserélek
bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként
tehetem;
s fölszabadít újra
a fegyelem,
ha értelmét tudom
és vállalom,
se nem páncélzat,
de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se
legyen csupa gond,
de kezdődő és
folytatódó bolond
kaland, mi egyszer
véget ér ugyan -
ahhoz is csak
jókedvet adj, Uram.
1978.
Valóság,
lustán
Igen: hát van, amikor tompa
restségben úszom, ostoba
kalimpálással, félálomban,
mint aki meg sem lett soha,
mint aki önnön rossz elődje,
mint aki nincs, nem lesz, csak volt --
mint aki nem merhet még lenni,
mint aki lesz-ben fuldokol,
mint aki azt hiszi, magában
döntheti el, hogy legyen-e,
mint aki még aludna hosszan
amíg fölnő az istene,
mint aki nem szeretne lenni
s áltatja életető-magát,
hogy ez a létezés: kísérlet,
megismételhető csalás,
létezés, de csak próbaképpen,
kóstoló abból, ami lesz,
kortyintás csak a Teljességből,
amely nincsen s tökéletes.
(Bodor Pál: A meztelen lány című, 1969-ben
kiadott kötetéből)
(Utáltam
a forróságot, a csorgó izzadságot, a tudatot, hogy már megint az orvoshoz
kell, és tuti a többórás várakozás, (szemközt a
tigrissel) - és ekkor, a Határ út kellős közepén, egy zöldséges és
gyorskajás közé hevenyészett asztalon megláttam ezt a könyvet, fillérekért.
Valaki odatette nekem. És eszembe jutott, hogy a több ezer, több tízezer
jegyzet írásakor, néha felsóhajtott Pali bácsi, hogy hát igen a vers...,
vers azért nincs, mert verset csak tökéleteset szabad írni, nagyon jót,
éshátugye az ő versei nem azok... Most, itt van egy kötenyi: Szürke versek,
Vízszintes versek, Össze nem függő versek, Kék, zöld és sárga versek,
Függőleges versek, Mesterséges halálról, és Verssóvárgó versek...
A Meg Nem Született Versek. Ezeket
sajnálom. Ugyanis prózában - ezer alakban, formában - már olvastuk őket: csak
az író valamiért csendre intette a költőt...Sajnos.)
Ha beteg lennél...2.
evalajos8
2010.09.28
Személyes
Ha beteg lennél, borzonganál, hideget, meleget éreznél, és azt, hogy hirtelen
jött az ősz.
Reggelre kelvén gyanús lenne, hogy nem vagy a régi szép, lázad van és
testszerte térképes kiütések, vastag, vörös foltok leptek el, és az
orvosnál egy cserfes kislány már újjal mutogat rád: bácsi!!
Kedvenc orvosom a tanácstalanság szobra, egy vénás kálcimuszk után - ami annyit
ér, mint holt embernek a vitamin pakolás - elküld gócot kutatni, ámde reggelre
virradván eltűnt a szemem, az orromnál csak a rémületem volt nagyobb, a szám
Dagobert bácsié, és úgy fájt minden...
Újra orvos, újra tanácstalanság, beutaló bőrgyógyászatra: négy órai várakozást
el és megúnván, az ájulás szélén reklamáltam, hogy rosszul vagyok; fiatal
doktornő decensen kiüvölt, hogy aki lázas, húzzon az ügyeletre! - de ide szól a
butalóm, rebegtem, elsőből lettem valahogy utolsó, nézzen már meg! Diagnózis
nulla: vagyis vírus infekció, kenőcs ötezer ft, a patikában harminc óra kell a
megkomponálásához, addig éjjel nappal égtem, mint a zsanai tűzfolyam, ami nem
is nagyon számított, lévén beszéd és mozgás képtelen, szombat-vasárnap már
kórházba vágytam, proszektúrára, vagy valahová, ahol szúrnak, vágnak, csak
történjen végre valami...
Hétfőn gégészeti beutaló - kis protekcióval - gyors látlelet: virus infekció -
nahát! - vagy lepra, podagra, vagy ki tudja, gócot kell kutatni,
és/de végre kapok antibiotikumot, lónak való adagot és ime, lassú,
de látványos javulás, kevéssé fáj, és már fel tudok háborodni.
Két hét múlva már időpontot is kérhetek - a nem túl távoli jövőbe -
hasi ultrahang, angiológia, ilyen-olyan kizáró vizsgálatok...közben
imádkozhatsz, hogy meglévő krónikus bajaid ne súlyosbodjanak, tudjál végre
aludni, kapjál levegőt, és ha valami bajnak kell lenni, az legyen valami
szolid: bubó pestis, fekete himlő, ilyenek...ami diagnosztizálható, mert
ez a "lássuk, mi lesz belőle!" fájdalmas, demoraziál, elnyű és
sokba van...
Pedig: odaadó híve vagyok annak a kiégett, fáradt tekintetű orvosnak, aki
még marad a vártán, és egyszál maga vív - erkölcsi és tényleges munició
híján - reménytelen csatát...
Hálás vagyok a fiatal angiológus doktornőnek az emberségességéért,
kedvességéért...
Így hát kissé ütött-kopott-hámló és megszeppent állapotban járom az utam
időpontok és vizsgálatok között: egy kisebb műtét már biztos, a többit meg
rábízom a gyógyító időre, talán nem hiába...
Hortenzia
evalajos8
2010.08.25
Személyes
Bármerre nézett, hortenzia volt a nyirkos félhomályos, iszalaggal és
folyondárral kuszált kertben; hatalmas vízkék szinű, nyirkos labdák
mindenütt.
A Néni büszkeségei voltak, gyakran dicsekedett: tintás vízzel
locsolja, attól ilyen gyönyörűek...
A gyerek szerint hígitott tinta szine volt, és egyáltalán nem szépek; irtózott
a halovány kék pöttyöktől, pikkelyektől, a nézésüktől...
A Néni és a Bácsi hodályszerű, dohos lakásban lakott, magas, rézveretes
ajtókilinccsel, hűvös kőlapokkal, nagy szabóasztallal.
Ők vigyáztak a gyerekre - jó szomszédok voltak és gyermektelenek - szívesen
tették.
A Néni hófehér hajú volt és nagyon kedves. A betegségekről szeretett beszélni
és a hortenziákról.
A Bácsi szabó volt, tűpárna karkötője, mágnese, és hatalmas ollója volt.
Kopaszodó feje mindig valami anyag fölé hajolt, és kedves tekintettel pislogott
ósdi szemüvege fölül.
A gyerek szívesen volt náluk; néha kapott a szájába egy kanál kristály cukrot,
s vizet is, ha kért. Télen almát, simogatást kapott, nyáron gyönyörű, piros
pöttyös kötényt, fodorral, és beállították a hortenzia közé...
Egyszer mégkérdezte őket, hogy hol van a Néni és a Bácsi gyereke, és akkor
elmesélték, hogy nekik is volt, persze egy angyal, kék szemmel, mint a hígitott
tinta-, és aki sajnos, elszállt angyalként-illanó füstként; és a
neve Elvíra Hortenzia volt, pont ennyi idős lenne kedvesem, éppen ennyi,
mint te...
Ejnye, Attila...!
evalajos8
2010.08.22
Személyes
Dallamok vannak és verssorok, fülbemásznak,
napokig nem hagynak békén, hallod folyamatosan: "Vidám és jó volt s
tán konok, ha bántották vélt igazában...", vagy "Fészkében ring
a száz cikázó fecske, szívemben minden mámoros szavad", és emlékek,
kicsi ólomkatonák...", ritmusaira lépdeltem az egyik kisebb plázában,
vennem kellett volna valami fontosat, persze egész más lett belőle.
Kifelé tartván - erősen könyves ember lévén
- bekanyarodtam a híres, kisherceges könyves intézmény űrkorszaki
kapuján: csábos légkondi, decens fények - és innentől a nagy kaland, mert
a beléptető kapun átcsoszogván, pilledten és bambán a melegtől, a
lopásmegakadályozó szerkezet szer- és módfelett kezdett el üvölteni -, és
én haladtam tova, mint Tank Aranka -, mígnem a bolt roppant udvarias eladója
egy anyakirálynő gráciájával szólított meg, s kérte a valószínűleg nálam lévő
könyvet, ha magam hoztam volt is, adjam csak elő!!!
Egyetlen picikészer picike bordó József Attila
kötet - csak a túléléshez, ugye - volt nálam, a könyvheti turkálóban
leptem meg magam, egy Kányádi válogatással együtt - szóval előadtam a
'korpuszdeliktit'; Attilát aztán meglóbálták egy fekete szerkezetnek
látszó szerkezet előtt - és visszakaptam őt. "Életrekelt", mondták,
előfordult már máskor is...!
Mondanom sem kell, hogy az idilli
könyvkurkászás elmaradt: elhúztam sebesen, mint akit fenéken lőtt az ármány,
ugyanis a sipolásra felfigyelő lézengők már csak egy molett, mámi-alkatú
problémás egyént láttak, aki ha nem is lopott, de bizonyára akart...!
Elmélkedvén aztán a balfékség fokozatain, még eszembe jutott a sokat
emlegetett lélektani feltételezés a ' gondolat teremtő erejéről..'. igaz
lehet... na de ennyire???!
Az Évák szerencsések
evalajos8
2010.08.16
Személyes
Az Évák szerencsések, mondta az apa, és eltűnt. Úgy harminc évre.
Az Évák szerencsések, mert túlélnek: szerető anyát - egyetlen, nem
osztható szerelmét, ami a tűnt apáé -, a gyerek Nyűg.
Az Évák szerencsések, mert van egy Évanenő, töpörödött alma arcú, picike. Nagy
Piás. Piál, mert túlélt: füstbeszállt családot, pici Évát,
így üres fateknőben tárol gyereket: kukacvirágok, és kismacskák bársonyos
társaságában.
Az Évák szerencsések. Akkor is, ha nem. Visel következményt, almáért,
kiváncsiságért, mindenért.
Az Évák szerencsések: mert a kezdet egy Mária, Mari, de méginkább
Manci: pótol anyát, szeretetet. Melegít.
Az Évák szerencsések: mert a Manci már nincs. De legalább volt.
Az Évák szerencsések, mert valakinek - aki még nem tudja - ő is Manci.
És az Évák szerencsések, mert most van neki is egy Marija. Talán a Manci
helyett.
Mert így igazságos.
MA
evalajos8
2010.08.10
Személyes
(Ma) reggeli utazás...
A
kislány aranyszőke volt, és habos balerina-ruha feszült kis pocakján. Körmei
rózsaszínre lakkozottak, az apró csuklón decens arany karkötő,
lábacskáján rózsaszín pántos bokacipő, ami úgy óv, hogy szép is...rózsás,
szívalakú napszemüveg komplettírozta a kis hölgy toalettjét. Egyedül ült a most
divatos légkondicionált busz ülésén, szembe vele fiatal anyuka - szolid miniben
- és hasonló aranyszőke tincsekkel a másfeles ülésen.
A busz hirtelen lett tele, két idős nő állt
bizonytalan lábakon, bottal, csomaggal ügyetlenkedve, kicsit talán idegesítően
is. Felugorhatott volna az alvó, MP4-es fiatalember is, de a pici lányt
kérdezte meg fennhangon a szőke, finom mama: odaülne-e mellé babuka, mert
öregnéne lelülne a beteg lábával, nehéz csomagjával, vaksi, riadt tekintetével.
Babuka röpdöső tincsekkel rázta meg gyönyörű,
(5-6 éves) kis fejét, s megkérdezte, mit kap majd a Hősök terén, ha oda
érnek...
Amit csak választasz kincsem!
Ez eddig csak egy nem túl jó ízű
történet, naponta van ilyen, olykor észre sem vesszük: nagy kaland...!
De most anyó elesett. Vérző lábbal szállt le a központnál. Nem szólt,
nem siránkozott. Lesegítették, valahogy elbotorkált, bottal-motyóval.
Még láttam, hogy a Mama és kis Hercegnője
rezzenéstelen arccal néz: pillantásuk cinkos, közöm-nincs-az
egészhez-arc.
Nagy kaland.
Az én katonatörténetem, avagy fiatalság, bolondság
evalajos8
2010.07.30
Személyes
Olvasván a fiúk rendkívül katonás
történeteit, nekem is eszembe jutott egy régi emlék;
felejthetetlen, és katona is van benne...
Fiatalon a nem szép is szép, mindegy volt,
hogy mi elérhetetlen, jó volt vágyakozni a szép dolgok, a szép érzelmek
után, más nem is nagyon számított.
Özvegy nagyapám - honnan vette az ötletet? -
meghívott halászlét enni a város peremén, egy híresen
hangulatos - esténként élőzene, az úri
közönség táncol - szóval egy ilyen helyre, Emlékszel-e méééég a piros
tulipánraaaa, búgta a mélyhangú énekes önmagát kísérve a zongorán, időnként
irtózatosat csapva a cintányérra.
Jó kedvvel, hosszú sötét hajban - kiöltözni sem kellett, kánikula volt -
nézegelődtem, vártuk a halászlét, ami akkor még a pecás vödrében volt, de nem
számított.
A szomszéd asztalnál népes társaság mulatozott,
igen-igen becsípett hangulatban, az egyetlen józan tekintet egy barna,
unatkozó szem volt, és egy mundérba öltözött, izmos kiskatonához
tartozott...
Hát persze, hogy felforrosódott a levegő,
persze, hogy táncra lettem kérve, és a Térden állva előtted című film fődala
sehol nem volt a lötyögésünk alatt búgott Pirostulipánhoz képest....
A halászlé felejthető volt, a fehér éttermi
szalvétára írt címet szorongattam, és a randi helyét memorizáltam: a
toronyháznál, egy hét múlva, vasárnap.
Soha többet nem találkoztunk. Az első randira
nem tudott eljönni, mert fogdába került, valami rendbontás miatt. A második
megbeszélt randira is hasonló tartalmú levél jött... és egy harmadik is.
Kíváncsi lennék, vajon az én szívdöglesztő
katonám milyen történetre emlékszik?
Nekem ő volt az első rácsodálkozás: a szerelem
kopaszon és mundérban...:)
Mégegyszer a régi emlék ...
evalajos8
2010.07.28
Személyes
Diurnus
születésnapja ürügyén...
(Kutricából áthozva ez a régi történet)
Műkedvelő, könyvszerető laikusként kerültem a könyves pálya szélére, kicsit
több szerencsével, mint ésszel.
A tudatlanok bátorságával első dolgom volt - régi vágyam - író-olvasó
találkozót szervezni.
Nem apróztam, a 90-es év igen népszerű, naponta olvasható publicistáját,
egyben a MUOSZ elnökét, tévés- és beszélgetős műsorok kulturált hangú,
nyomdakészen fogalmazó (lírai és) politikai újságíróját hívtuk vendégül.
Mobil, e-mail nem lévén, meghívó levéllel baktattam gyalogláb és
illetődötten a "Nyújork" palotába, el egészen a bordó-piros,
tapétás-tükrös liftig, ahol udvarias titkárnőbe ütközvén, csak levelem mehetett
tovább, én nem.
A válasz hamar érkezett: meghívás elfogadva, időpont 1990. október 25,
du.
Nahát! Így kell ezt csinálni, veregettem vállon magam!
Mindössze meghívók kellenek, alkalmatos helyiség, néhány ütős kérdés, és
kész!
És eljött a nap, ami úgy kezdődött, - történelem - hogy a benzin
árának vehemens emelkedése miatt útlezárások, dugók, tüntetések voltak,
félő volt, hogy se előadó, se közönség nem lesz, ha így folytatódik...
A következő meglepetés a már szépen el- és berendezett teremben ért,
ugyanis a plafon nagy része lezuhant a sorbaállított - szerencsére még
üres - széksorokra - istenem, én miért is nem álltam alatta??
Másik hely kellett, azonnal!! A Sportpálya büféje nyert, más nem
lévén. Lóhalálos takarítás, székezés, még el sem készültünk, amikor csöngött a
telefon, s egy fenyegető hang üvöltve közölte, hogy ne tartsuk meg a találkozót
ezzel az emberrel, mert ő azt minden, de minden eszközzel meg fogja
akadályozni! Ezt néhányszor még elismételte.
Még ki sem bőgtem magam rendesen, amikor jött a gondnok - lement
hídba, olyan részegen - és muslincás hangon közölte, hogy éppen elzárta a fűtést,
csőrepedés miatt, másnapig nem is lesz, a programnak annyi!
Mindjárt 5 óra, és nem tudtuk, tud-e jönni a meghívott vendégünk,
lesz-e közönség, mi lesz, ha tényleg jön a telefonos terrorozó, kibírunk-e min.
1 órát a kocsmaillatú hideg hodályban??? - meg akartam halni.
Ez idő alatt - a háttérben - csöndesen, bejáratottan zajlott a Művelődési
Ház tranzit célú működése (is), ugyanis a Nagy Valahonnan megingásával az
intézmény orosz-zsidó emigránsokat szállásolt átmenetileg helyiségeiben, akik
útjukat - pihenés után - innen folytatták tova Izrael felé...Ezért a
főbejáratnál két tekintélyes méretű, egyenruhás őr állott, kezükben egy-egy
AMD-65-össel, a rend őrzése és fenntartása céljából.
Azóta is szeretném a telefonon fenyegetőző Illető rökönyödött fizimiskáját
látni, amint konstatálja a két gépfegyveres marconát...
Szóval eleven se, holt se voltam, mire taxi kanyarodott az épület elé, és
megérkezett -halszálkás felöltőben - egy kifogástalan úr. A hölgyeknek kézcsók,
és kedves bókok, majd némi telefonos, de halaszthatatlan ügyek intézése előbb
románul, majd magyarul.
És elkezdődött.
A feszülten várakozók - igaz kabátban, sálban, de jó sokan! -
tapssal fogadta az előadót, akit szíves figyelmekbe ajánlottunk, utolsó
erőnkkel.
Bodor Pál, Diurnus vagyok - hangzott a bemutatkozás. Sinen voltunk. Nem
kellett kérdezni, zseniálisan ragadta magához a figyelmet. Igen, beszélt
budapesti szülőhelyéről, családról, emigrációjáról. Szót ejtett a diktatúrában
élő népek sorskérdéseiről, a nemzetiségi kérdésről - szívügy -, Lancranjan
provokatív pamfletjéről, Száraz György riposztjáról; az egyedülvalóságában is
csodának tartott magyar nyelvről, műfordításairól, regényeiről, s azokban a
napokban megjelent igen sikeres "Románia-szakkönyvéről"... A végén
már járkálnia kellett a hideg miatt, de kitartott...
Szaladt az idő. Ezer kérdésre válaszolt, hiszen épp rendszert, életet
váltottunk, s kellettek a hiteles emberek, a kulturált válaszok. Dedikálás és
köszönet volt, ifjabb és éltesebb hölgyek zsongása, kezek
szorongatása, virágok, virágok...
Már nem emlékszem, Diurnus hogyan tudott hazamenni, a buszmegállóban
váltunk el. Azt tudom, hogy én már sehogy, ugyanis ennek az estének a vége volt
a taxis blokád kezdete.
De ez már egy másik történet...
oroszlánszív
evalajos8
2010.07.02
Egyéb
Salamon király gyűrűje kellene: megkérdezni a tűzforró
betononon, piros gyufalábakon baktató, torzonborz, szürreális
lényt, - az előre szegezett, még ormótlan csőrével -
hogy hová-hová ebben a rekkenőben - a fészket vajon ideje korán miért ,
hiszen repülni még nem, csak gyalog baktatni képes, mókás
eltökéltséggel, soklábú ellent nem gyanítva - a távoli, tuti cél
felé... a csillogó gombostűfej szemekben feltétel nélküli
bizalom, és a tudás: a piszkos szürke, csombékos pihés
sárkányszőrök holnap felrepítik; és tudja, ( de
honnan?) hogy holnap már repülni fog...????
