2013. március 9., szombat

Evalajos...utolsó oldal



Onagy Cerinkája

evalajos8
2010.06.08
Kultúra


Azt hittem, Cerinka egy szép női név. Egy nő szépséges beceneve, de Cerinka hegy, és  egy tragédia díszlete.
Emlékezni és felejteni lehet itt, nem megúszni barátságot, áldozatot. És a Bogár barát. Barát, aki akkor jön, amikor kell, megy, amikor teher.
A nő. A nő muzulmán, kicsi, fekete, terhes és nagyon nagy bajban van. Bogár barát felesége - és a balkánon háború - ezért  két év óta most találkoznak először.
A két barát megcselekszi az egyetlen tehetőt abban a helyzetben, amikor jó döntés nem lehetséges.
 
A történet tragikus, sötét árnyalatú mozaikokból rajzolódik meg.
 
A végén nem tudod miről szól: háborúról? Szerelemről?  Szikár, fanyar férfibarátságról? Vagy csak egyszerűen egy halálig  nem felejtő, fájó szívről...


Könyvóra

evalajos8
2010.06.07
Személyes


Valahogy ez már nem az én Könyvhetem volt.
Pedig szép volt. Szívfájdítóan az.
A vakító fehérségű pavilonok, a káprázatos napsütés, a lépten-nyomon könyv; a közismert-kedvelt arcok, forgatag, és csobogó szökőkút  kisdedekkel.
Jöttem - talán - utoljára.
 
Jöttem, mert Valakit írásain keresztül már igen, de személyesen még nem; jöttem mert Valakit már régen nem, - és jöttem, mert lehet, hogy Őt már jövőre nem - mint ahogy Valakit már - sajnos -  sohatöbbé nem...
Tetszetős  volt.  Könyvek karneválos kínálata.  Még a sorban állás is mosolyos, szivélyes;  kattognak a telefonok, surrognak a kamerák... Rengeteg az idegen szó,  és gyors, kavargó  minden;  hirtelen jött a  kánikula: talán  csak a felszín melegedett fel...
Minden, minden  (meg és át)változik.
És ez (talán)  így helyes.


Újra Kányádi

evalajos8
2010.06.04
Egyéb



Kányádi Sándor - Aztán

 lassan az árnyak nőni kezdnek
fehéren mint valami nyírfák
végéhez közelít a kezdet
ahogy azt már régen megírták

előbb megköt a fény egy régi
ablakra jégvirágul-dermed
hiába próbál bár reméli
lyukat lehelni rá a gyermek

aztán az óra mutatója
eloson a számlap lefittyed
vetül a vágyott a valóra
olyan lesz-é milyenné hitted



Rainer Maria Rilke
Elalvás előttre

Szeretnék valakit becézni,
ülni és lenni valakivel,
téged szeretnélek dallal igézni
és álomba ringatni el.
Szeretnék az egyetlen lenni, aki
tudná: hideg volt az éj.
Szeretnék rád figyelni odaki:
mit mond a Mindenség s a Mély.
Az órák egymást hívó hangja bong,
látni az Idő fundamentumát.
És lenn egy idegen bolyong,
és riaszt idegen kutyát.
Mögötte csönd. Nagyra tárt
szemem rád zárom, köréd;
szelíden őriz s mindjárt elbocsájt,
ha valamit megmoccant a sötét.
 


Áthoztam ide is ezt a szép verset Kányádi csodás fordításában.
Szép hétvégét, jó éjszakát!




Az anya

evalajos8
2010.06.02
Egyéb

Hideg, kék szemek méregették a lányt; fiatal vagy te az én fiamhoz, mondta.

Egyformán nem volt semmijük, de  szükségük volt egymásra, az érzelmekre; az örök hűség mellé a szegénységet is társul kapták. Akkor nem számított.

Az első unoka - pedig lány lett! -  születése után mélyebben, sötétebben  gyűlölt: az én fiamnak sokkal különb menyecske is jutott volna, te egy lusta proli vagy, csak olvasol és nem csinálsz semmit!

Csak az unokát imádta izzón, feltétel nélkül, ijesztő hévvel: mindig lányt szeretett volna, nem mást...

Aztán  megözvegyülvén, minden energiája  - küzdelmes élete (hiszen az volt!) hegyesedett  még gyötrelmesebb,  engesztelhetlen indulattá: legyőzhetetlenné...

Megroskadt, betegeskedni kezdett.  Esett - kelt, összetörte magát, ám lassan-lassan  jótékony  demenciába süllyedt -   visszavonhatatlanul. Ekkor mosolygott először.

Etetni, pelenkázni, fekete, üszkös testét kötözni kellett,  és végül,  - túlon-túl  hosszú idő elteltével:  a kegyes halál.

A fiú ekkor sem szól, nem panaszkodik:   csak kidől a sorból, beleroppan; és  azóta is  távolodik. Ha mesél:  retusál, kihagy a történetből. Már ő is ugyanazzal a hideg, kék szemmel néz. Gyűlölettel. Proli vagy, - mondja, proli. És lusta, csak olvasol és nem csinálsz semmit.

Anya csak egy van.
 




Diurnusnak szeretettel

evalajos8
2010.05.31
Személyes


Emlékeznek az emlékeim - írja  Diurnus a Klubhálón, és fájdalmas szomorúsággal emlékezik hosszú élete érzelmes emlékeire: arcokra, mosolyokra, karcsú lányokra,  elmúlt arcokra,  és említi könyvét, a KÉK FOLT címűt,  "e szomorú szentély"-t, melyben tragikus leánysorsot-embersorsot  írt  döbbenetes erővel; említ fontos halottakat, akikre - írja - felnézett, s akiket szeretett...

Ezért talán ideillik - kicsit vigasztalásul is - egy 2007-ben,  Diurnus blogjában  már kommentként szereplő párbeszéd.
Most akkor újra:

Diurnusnak szeretettel!

Párbeszéd az 59-es buszon

- Csá!
- Hali!
- Olvasol?
- Ja!
- Jó?
- Sirályság!
- Honnan...?
- Ajánlották.
- Miről szól?
- Egy csajsziról...
- Jó nő?
- Ja!
- És?
- Meghal.
- Mer'...?
- Nem bírta,
- Mit nem?
- Az életét.
- Miért?
- Lágerből jött.
- És????
- Nem értették...
- Mit is...?
- Hát az egészet. Az emlékeit.
- És???
- Teher volt. Letette.
- Te, ez gáz..!
- Ja. Eldobtam az agyam...!
- Ki a skribler?
- Valami Bodor...
- Passzolod majd?
- Ja. Tán holnap!
- Akkor csá!
- Hali!


2013. február 1., péntek

Evalajos8 a vendégem - 4. oldal




1 vers
evalajos8
2010.10.05
Kultúra
GÁL SÁNDOR: MERT KELLENE


ha tudnád ezt az őszt
ha tudnád ezt a fájdalmas időt
nem a kintit hanem amely
bévül hullatja lombját
s hömpölyget ködöt von szívre
szikrázó zúzmarát ha ezt
tudnád föloldani akár ha
egy percre is mert
kellene a megújulás
a szívet és a szót fölemelő
mert kellene a holnap hite
vagy csupán a hit maga
ha van még hit megélhető.

GARAI GÁBOR: JÓKEDVET ADJ

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbírkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága sem kell,
sorsot cserélek bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
se nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

1978.




Valóság, lustán

Igen: hát van, amikor tompa
restségben úszom, ostoba
kalimpálással, félálomban,
mint aki meg sem lett soha,
mint aki önnön rossz elődje,
mint aki nincs, nem lesz, csak volt --
mint aki nem merhet még lenni,
mint aki lesz-ben fuldokol,
mint aki azt hiszi, magában
döntheti el, hogy legyen-e,
mint aki még aludna hosszan
amíg fölnő az istene,
mint aki nem szeretne lenni
s áltatja életető-magát,
hogy ez a létezés: kísérlet,
megismételhető csalás,
létezés, de csak próbaképpen,
kóstoló abból, ami lesz,
kortyintás csak a Teljességből,
amely nincsen s tökéletes.

(Bodor Pál: A meztelen lány című, 1969-ben kiadott kötetéből)
(Utáltam a forróságot, a csorgó izzadságot, a tudatot, hogy már megint az  orvoshoz kell, és  tuti a  többórás várakozás,  (szemközt a  tigrissel)  - és ekkor, a Határ út kellős közepén, egy zöldséges és gyorskajás közé hevenyészett asztalon megláttam ezt a könyvet, fillérekért. Valaki odatette nekem. És eszembe jutott, hogy a több ezer, több tízezer jegyzet írásakor, néha felsóhajtott Pali bácsi, hogy hát igen a vers...,  vers azért nincs, mert verset csak tökéleteset szabad írni, nagyon jót, éshátugye az ő versei nem azok... Most, itt van egy kötenyi: Szürke versek, Vízszintes versek,  Össze nem függő versek, Kék, zöld és sárga versek, Függőleges versek,  Mesterséges halálról, és Verssóvárgó versek...

A Meg Nem Született Versek. Ezeket sajnálom. Ugyanis prózában - ezer alakban, formában - már olvastuk őket: csak az író valamiért csendre intette a költőt...Sajnos.)

Ha beteg lennél...2.
evalajos8
2010.09.28
Személyes

Ha beteg lennél, borzonganál, hideget, meleget éreznél, és azt, hogy hirtelen jött az ősz.
Reggelre kelvén gyanús lenne, hogy nem vagy a régi szép, lázad van és testszerte térképes kiütések, vastag, vörös  foltok leptek el, és  az orvosnál egy cserfes kislány már újjal mutogat rád: bácsi!!
Kedvenc orvosom a tanácstalanság szobra, egy vénás kálcimuszk után - ami annyit ér, mint holt embernek a vitamin pakolás - elküld gócot kutatni, ámde reggelre virradván eltűnt a szemem, az orromnál csak a rémületem volt nagyobb, a szám Dagobert bácsié, és  úgy fájt minden...
Újra orvos, újra tanácstalanság, beutaló bőrgyógyászatra: négy órai várakozást el és megúnván, az ájulás szélén reklamáltam, hogy rosszul vagyok; fiatal doktornő decensen kiüvölt, hogy aki lázas, húzzon az ügyeletre! - de ide szól a butalóm, rebegtem, elsőből lettem valahogy utolsó, nézzen már meg! Diagnózis nulla: vagyis vírus infekció, kenőcs ötezer ft, a patikában harminc óra kell a megkomponálásához, addig éjjel nappal égtem, mint a zsanai tűzfolyam, ami nem is nagyon számított, lévén beszéd és mozgás képtelen, szombat-vasárnap már kórházba vágytam, proszektúrára, vagy valahová, ahol szúrnak, vágnak, csak történjen végre valami...
Hétfőn gégészeti beutaló - kis protekcióval - gyors látlelet: virus infekció - nahát! - vagy lepra, podagra, vagy  ki tudja, gócot kell kutatni,  és/de végre kapok  antibiotikumot, lónak való adagot és ime,  lassú, de látványos javulás, kevéssé fáj, és már fel tudok háborodni.
Két hét múlva már  időpontot is kérhetek  - a nem túl távoli jövőbe - hasi ultrahang, angiológia, ilyen-olyan kizáró vizsgálatok...közben imádkozhatsz, hogy meglévő krónikus bajaid ne súlyosbodjanak, tudjál végre aludni, kapjál levegőt, és ha valami bajnak kell lenni, az legyen valami szolid: bubó pestis,  fekete himlő, ilyenek...ami diagnosztizálható, mert ez a "lássuk, mi lesz belőle!"  fájdalmas, demoraziál, elnyű és sokba van...
Pedig: odaadó híve vagyok  annak a kiégett, fáradt tekintetű orvosnak, aki még marad  a vártán, és egyszál maga vív - erkölcsi és tényleges munició híján -  reménytelen csatát...
Hálás vagyok a fiatal angiológus doktornőnek az emberségességéért, kedvességéért...
Így hát kissé ütött-kopott-hámló és megszeppent  állapotban járom az utam időpontok és vizsgálatok között: egy kisebb műtét már biztos, a többit meg rábízom a gyógyító időre, talán nem hiába...


Hortenzia
evalajos8
2010.08.25
Személyes

Bármerre nézett, hortenzia volt a  nyirkos félhomályos, iszalaggal és folyondárral kuszált kertben; hatalmas vízkék szinű, nyirkos  labdák mindenütt.
A Néni büszkeségei voltak,  gyakran  dicsekedett: tintás vízzel locsolja, attól ilyen gyönyörűek...
A gyerek szerint hígitott tinta szine volt,  és egyáltalán nem szépek; irtózott a halovány kék pöttyöktől, pikkelyektől, a nézésüktől...
A Néni és a Bácsi hodályszerű, dohos lakásban lakott, magas, rézveretes ajtókilinccsel, hűvös kőlapokkal, nagy szabóasztallal.
Ők vigyáztak a gyerekre - jó szomszédok voltak és gyermektelenek - szívesen tették.
A Néni hófehér hajú volt és nagyon kedves. A betegségekről szeretett beszélni és a hortenziákról.
A Bácsi szabó volt, tűpárna karkötője, mágnese, és hatalmas ollója volt. Kopaszodó feje mindig valami anyag fölé hajolt, és kedves tekintettel pislogott ósdi szemüvege fölül.
A gyerek szívesen volt náluk; néha kapott a szájába egy kanál kristály cukrot, s vizet is, ha kért. Télen almát, simogatást kapott, nyáron gyönyörű, piros pöttyös kötényt, fodorral, és beállították a hortenzia közé...
Egyszer mégkérdezte őket, hogy hol van a Néni és a Bácsi gyereke, és akkor elmesélték, hogy nekik is volt, persze egy angyal, kék szemmel, mint a hígitott tinta-, és aki sajnos,  elszállt angyalként-illanó  füstként; és a neve Elvíra Hortenzia volt, pont ennyi idős lenne kedvesem,  éppen ennyi, mint te...

Ejnye, Attila...!
evalajos8
2010.08.22
Személyes


Dallamok vannak és verssorok, fülbemásznak, napokig nem hagynak békén, hallod folyamatosan: "Vidám  és jó volt s tán konok, ha bántották vélt igazában...", vagy  "Fészkében ring a száz cikázó fecske, szívemben minden mámoros szavad", és  emlékek, kicsi ólomkatonák...", ritmusaira lépdeltem az egyik kisebb plázában, vennem kellett volna valami fontosat, persze  egész más lett belőle.
Kifelé tartván - erősen könyves ember lévén -  bekanyarodtam a híres, kisherceges könyves intézmény űrkorszaki kapuján: csábos légkondi, decens fények - és innentől a nagy  kaland, mert a beléptető kapun átcsoszogván,  pilledten és bambán a melegtől, a lopásmegakadályozó szerkezet szer- és módfelett kezdett  el üvölteni -, és én haladtam tova, mint Tank Aranka -, mígnem a bolt roppant udvarias eladója egy anyakirálynő gráciájával szólított meg, s kérte a valószínűleg nálam lévő könyvet, ha magam hoztam volt is, adjam csak elő!!!
Egyetlen picikészer picike bordó József Attila kötet -  csak a túléléshez, ugye - volt nálam, a könyvheti turkálóban leptem meg magam, egy Kányádi válogatással együtt - szóval  előadtam a 'korpuszdeliktit'; Attilát aztán meglóbálták egy fekete szerkezetnek  látszó szerkezet előtt - és visszakaptam őt. "Életrekelt", mondták, előfordult már máskor is...!
Mondanom sem kell, hogy az idilli könyvkurkászás elmaradt: elhúztam sebesen, mint akit fenéken lőtt az ármány, ugyanis a sipolásra felfigyelő lézengők már csak egy molett, mámi-alkatú problémás egyént láttak, aki ha nem is lopott, de bizonyára akart...!
Elmélkedvén aztán a balfékség fokozatain, még eszembe jutott a sokat emlegetett lélektani feltételezés a ' gondolat teremtő erejéről..'. igaz lehet...  na de ennyire???!



Az Évák szerencsések
evalajos8
2010.08.16
Személyes

Az Évák szerencsések, mondta az  apa, és eltűnt. Úgy harminc évre.
Az Évák szerencsések, mert túlélnek: szerető anyát -  egyetlen, nem osztható szerelmét, ami a tűnt apáé -, a gyerek Nyűg.
Az Évák szerencsések, mert van egy Évanenő, töpörödött alma arcú, picike. Nagy Piás. Piál, mert túlélt:  füstbeszállt  családot, pici Évát,
így üres  fateknőben tárol gyereket: kukacvirágok, és kismacskák bársonyos társaságában.
Az Évák szerencsések. Akkor is, ha nem. Visel következményt, almáért, kiváncsiságért,  mindenért.
Az Évák szerencsések: mert a kezdet  egy  Mária, Mari, de méginkább Manci: pótol anyát, szeretetet. Melegít.
Az Évák szerencsések: mert a Manci már nincs.  De legalább volt.
Az Évák szerencsések, mert valakinek - aki még nem tudja - ő is Manci.
És az Évák szerencsések, mert most van neki is egy Marija. Talán a Manci helyett.
Mert így igazságos.

MA
evalajos8
2010.08.10
Személyes

(Ma) reggeli utazás...

 
A kislány aranyszőke volt, és habos balerina-ruha feszült kis pocakján. Körmei rózsaszínre lakkozottak, az apró csuklón decens arany karkötő,  lábacskáján rózsaszín pántos bokacipő, ami úgy óv, hogy szép is...rózsás, szívalakú napszemüveg komplettírozta a kis hölgy toalettjét. Egyedül ült a most divatos légkondicionált busz ülésén, szembe vele fiatal anyuka - szolid miniben - és hasonló aranyszőke tincsekkel a másfeles ülésen.
A busz hirtelen lett tele, két idős nő állt bizonytalan lábakon, bottal, csomaggal ügyetlenkedve, kicsit talán idegesítően is. Felugorhatott volna az alvó, MP4-es fiatalember is, de a pici lányt kérdezte meg fennhangon a szőke, finom mama: odaülne-e mellé babuka, mert öregnéne lelülne a beteg lábával, nehéz csomagjával, vaksi, riadt tekintetével.
Babuka röpdöső tincsekkel rázta meg gyönyörű, (5-6 éves)  kis fejét, s megkérdezte, mit kap majd a Hősök terén, ha oda érnek...
Amit csak választasz kincsem!
Ez eddig csak egy nem túl jó ízű  történet, naponta van ilyen, olykor észre  sem vesszük: nagy kaland...!
De most anyó  elesett. Vérző lábbal szállt le a központnál. Nem szólt, nem siránkozott. Lesegítették, valahogy  elbotorkált, bottal-motyóval.
Még láttam, hogy a Mama és kis Hercegnője  rezzenéstelen arccal néz: pillantásuk cinkos,  közöm-nincs-az egészhez-arc.
Nagy  kaland.

Az én katonatörténetem, avagy fiatalság, bolondság
evalajos8
2010.07.30
Személyes

Olvasván a fiúk  rendkívül katonás történeteit, nekem is eszembe jutott egy régi emlék;  felejthetetlen,  és katona is van benne...
Fiatalon a nem szép is szép, mindegy volt, hogy mi elérhetetlen, jó volt vágyakozni  a szép dolgok, a szép érzelmek után, más nem is nagyon számított.
Özvegy nagyapám - honnan vette az ötletet? - meghívott halászlét enni a város peremén, egy híresen 
hangulatos - esténként élőzene, az úri közönség táncol - szóval egy ilyen helyre, Emlékszel-e méééég a piros tulipánraaaa, búgta a mélyhangú énekes önmagát kísérve a zongorán, időnként irtózatosat csapva a cintányérra.
Jó kedvvel, hosszú sötét hajban - kiöltözni sem kellett, kánikula volt - nézegelődtem, vártuk a halászlét, ami akkor még a pecás vödrében volt, de nem számított.
A szomszéd asztalnál népes társaság mulatozott, igen-igen becsípett hangulatban, az egyetlen józan tekintet egy barna, unatkozó  szem volt, és egy mundérba öltözött, izmos  kiskatonához tartozott...
Hát persze, hogy felforrosódott a levegő, persze, hogy táncra lettem kérve, és a Térden állva előtted című film fődala sehol nem volt  a lötyögésünk alatt búgott Pirostulipánhoz képest....
A halászlé felejthető volt, a fehér éttermi szalvétára írt címet szorongattam, és a randi helyét memorizáltam: a toronyháznál, egy hét múlva, vasárnap.
Soha többet nem találkoztunk. Az első randira nem tudott eljönni, mert fogdába került, valami rendbontás miatt. A második megbeszélt randira is hasonló tartalmú levél jött... és egy harmadik is.
Kíváncsi lennék, vajon az én szívdöglesztő katonám milyen történetre emlékszik?
Nekem ő volt az első rácsodálkozás: a szerelem kopaszon és mundérban...:)



Mégegyszer a régi emlék ...
evalajos8
2010.07.28
Személyes
Diurnus születésnapja ürügyén...
(Kutricából áthozva ez a régi történet)

Műkedvelő, könyvszerető laikusként kerültem a könyves pálya szélére, kicsit több szerencsével, mint ésszel.
A tudatlanok bátorságával első dolgom volt - régi vágyam - író-olvasó találkozót szervezni.
Nem apróztam, a 90-es év igen népszerű, naponta olvasható publicistáját, egyben a MUOSZ elnökét, tévés- és beszélgetős műsorok kulturált hangú, nyomdakészen fogalmazó (lírai és) politikai újságíróját hívtuk vendégül.
Mobil, e-mail nem lévén, meghívó levéllel baktattam gyalogláb és illetődötten a "Nyújork" palotába,  el egészen a bordó-piros, tapétás-tükrös liftig, ahol udvarias titkárnőbe ütközvén, csak levelem mehetett tovább, én nem.
A válasz hamar érkezett: meghívás elfogadva, időpont 1990. október 25, du. 
Nahát! Így kell ezt csinálni, veregettem vállon magam!
Mindössze meghívók kellenek, alkalmatos helyiség, néhány ütős kérdés, és kész!
És eljött a nap, ami úgy kezdődött, - történelem -   hogy a benzin árának vehemens emelkedése miatt útlezárások, dugók, tüntetések voltak,  félő volt, hogy se előadó, se közönség nem lesz, ha így folytatódik...
A következő meglepetés a már szépen el- és berendezett teremben ért, ugyanis a plafon nagy része lezuhant a sorbaállított  - szerencsére még üres - széksorokra - istenem, én miért is nem álltam alatta??
Másik hely kellett, azonnal!! A Sportpálya büféje nyert,  más nem lévén. Lóhalálos takarítás, székezés, még el sem készültünk, amikor csöngött a telefon, s egy fenyegető hang üvöltve közölte, hogy ne tartsuk meg a találkozót ezzel az emberrel, mert ő azt minden, de minden eszközzel meg fogja akadályozni!  Ezt néhányszor még elismételte.
Még ki  sem bőgtem magam rendesen, amikor jött a gondnok - lement hídba, olyan részegen - és muslincás hangon közölte, hogy éppen elzárta a fűtést, csőrepedés miatt, másnapig nem is lesz, a programnak annyi!
Mindjárt 5 óra, és nem tudtuk, tud-e jönni a meghívott vendégünk,  lesz-e közönség, mi lesz, ha tényleg jön a telefonos terrorozó, kibírunk-e min. 1 órát a kocsmaillatú hideg hodályban??? - meg akartam halni.
Ez idő alatt - a háttérben - csöndesen, bejáratottan zajlott a Művelődési Ház tranzit célú működése (is), ugyanis a Nagy Valahonnan megingásával az intézmény orosz-zsidó emigránsokat szállásolt átmenetileg helyiségeiben, akik útjukat - pihenés után - innen folytatták tova Izrael felé...Ezért a főbejáratnál két tekintélyes méretű, egyenruhás őr állott, kezükben egy-egy AMD-65-össel, a rend őrzése és fenntartása céljából.
Azóta is szeretném a telefonon fenyegetőző Illető rökönyödött fizimiskáját látni, amint konstatálja a két gépfegyveres marconát...
Szóval eleven se, holt se voltam, mire taxi kanyarodott az épület elé, és megérkezett -halszálkás felöltőben - egy kifogástalan úr. A hölgyeknek kézcsók, és kedves bókok, majd némi telefonos, de halaszthatatlan ügyek intézése előbb románul, majd magyarul.
És elkezdődött.
A feszülten várakozók - igaz kabátban, sálban, de jó sokan!  -  tapssal fogadta az előadót, akit  szíves figyelmekbe ajánlottunk, utolsó erőnkkel.
Bodor Pál, Diurnus vagyok - hangzott a bemutatkozás. Sinen voltunk. Nem kellett kérdezni, zseniálisan ragadta magához a figyelmet. Igen, beszélt  budapesti szülőhelyéről, családról, emigrációjáról. Szót ejtett a diktatúrában élő népek sorskérdéseiről, a nemzetiségi kérdésről - szívügy -, Lancranjan provokatív pamfletjéről, Száraz György riposztjáról; az egyedülvalóságában is csodának tartott magyar nyelvről, műfordításairól, regényeiről, s azokban a napokban megjelent igen sikeres "Románia-szakkönyvéről"... A végén már járkálnia kellett a hideg miatt, de kitartott...
Szaladt az idő. Ezer kérdésre válaszolt, hiszen épp rendszert, életet váltottunk, s kellettek a hiteles emberek, a kulturált válaszok. Dedikálás és köszönet volt,  ifjabb  és éltesebb hölgyek zsongása, kezek szorongatása, virágok, virágok...
Már nem emlékszem, Diurnus hogyan tudott hazamenni, a buszmegállóban váltunk el. Azt tudom, hogy én már sehogy, ugyanis ennek az estének a vége volt a taxis blokád kezdete.
De ez már egy másik történet...


oroszlánszív
evalajos8
2010.07.02
Egyéb

Salamon király gyűrűje kellene:  megkérdezni a tűzforró betononon,  piros gyufalábakon baktató,   torzonborz, szürreális lényt, -  az előre  szegezett,  még ormótlan  csőrével - hogy hová-hová ebben a rekkenőben -  a fészket vajon ideje korán miért , hiszen repülni még nem,  csak gyalog baktatni  képes, mókás  eltökéltséggel, soklábú ellent  nem gyanítva - a távoli, tuti  cél felé...  a  csillogó gombostűfej szemekben  feltétel nélküli bizalom, és a tudás:  a  piszkos szürke, csombékos  pihés  sárkányszőrök  holnap felrepítik;  és  tudja, ( de  honnan?)   hogy holnap már repülni fog...????




2012. december 19., szerda

Evalajos8 - 2.oldal


Ki érti ezt?
evalajos8
2011.08.19
Személyes

Én csak lépést akartam tartani. Haladni a korral – bár a tanfolyamon én voltam az elrettentő példa, a pedagógia csődje…nem is lettem virtuóz, de viszonyom a számítógéppel jónak mondható, guglizok, az alapok  - úgy-ahogy – mennek, és látom a számítógép  korlátlan  lehetőségeit, ami  különösen alkalmas arra, hogy naponta összecsapjam a kezem az emberi elme nagysága előtt, olvasván és dúskálván a szellem könyvespolcain, míg/bár  a borzalmakra, agyament gagyiságokra  igyekszem nem kattintani, menekülvén,  virtuális homokba dugván fejem, -  erősen hinni szerettem volna, hogy  - modern mágia – viszonylag emberséges emberként a  rossz nem lel rám…

Dehogynem.

Sosem fogom megtudni, hogy azon a bizonyos,  legnépszerűbb virtuális játszótéren én nyomtam- e  meg nagy-nagy balgaságomban  valamit, amit nem kellett volna, avagy automatikusan generálódott, és megbolondult, avagy önálló életre kelt a bugyuta képeslap-maci-sütiküldő szolgáltatás. Mindenesetre a legkedvesebb tiszteletre méltó barátom horogkeresztet kapott ajándékba  a nevemben;  elhűlten érdeklődött, hogy mi ez?

Erre nincs magyarázat.

Ezt nem lehet megmagyarázni.

Erről a helyről  sürgősen és azonnal  el kell menni. 

 



Kaleidoszkóp (születés napra)
evalajos8
2011.07.28
Kultúra

Kaleidoszkóp (születésnap ürügyén)

 

A gyerekkor  kaleidoszkópja:  az egyszerű papírhenger-  tükör és üvegszilánkokkal, belsejében csodavilággal: kápráztató  színekkel, mindig más illúziót keltő hangulattal  -  valami ilyesmi jut eszembe Diurnusra gondolván, emlékezve az  „akkori” újságíróra, (aki otthonról itthonra kényszerült emigrálni, élhetetlen életét élhetőre cserélni) akinek hirtelen  hatalmas rajongói, olvasótábora nőtt,   mint „ősbloggernek”  AZ  ÚJSÁG  harmadik oldalán, mely ablakot  merészelt/engedett nyitni egy  mélyen zengő, másik hangnak, a szürke betűtengerből felcsillanó  meglepő, izgalmas, sokszor eretnek avagy líraian érzelmes  gondolatoknak, pedig  ekkor még nem tudtuk, hogy a Diurnus álnév  Bodor Pál közírót, újságírót, volt  tévés szakembert, a nemzetiségi kérdést szerelmetes szívügyének tekintő publicistát, csendre intett szerény költőt, realisztikus, mégis lírai (mementó) regények, esszék, politikai pamfletek,  és  az írás jövőbeni reménységeinek szánt mű(vek) írója, a megszámlálhatatlanul sok  (blog)jegyzet szorgalmas, lelkiismeretes jegyzője; a  kiváló  tanár,  író-olvasó találkozók magával- és  elragadó  előadója, segítő barát és társ a bajban;  a szellemi elegancia, a  tolerancia  és  humán megoldások elkötelezettje,  továbbá/és  vörös posztó is egyben, a ma már  mélységes mély  árkaink  túloldalán  lapátolók számára…aki  nem csak a MUOSZ elnöke volt, de kedvelt  ellensége is sokaknak: híreseknek és hírhedetteknek,  fogakat  csattogtató hölgyalapú  gyűlölködőnek, avagy ifjú-titán  radikálisnak, politikai stupidnak; …és  Könyvünnepek villannak fel:  hol szakadó esőben, hol vakító napsütésben,  a sokadik kiadások dedikálása, gratulációk, réglátott barátok,  forró kézfogások,  mosolyos párbeszédek  ifjú és kevésbé ifjú hölgyekkel, kézcsókkal komplettírozva…összevissza forgatván az emlékeket,  feltűnnek komoly, tv-beni elemzések, magyarázkodások a jó szándék  pokolhoz vezető  tragikus útjáról, továbbá néhány kép  a Lyoni omnibusz remek rögtönzéseiből… és vajon, vajon  miről mesélnének az útitársak…a  hosszabb-rövidebb távon  kísérők, miről mesélnének   a vele/nélküle  élők, - és a  megholtak -,  miről  a hölgyismerősök,  munkatársak, igaz barátok,  a közönyösök és  gyűlölködők, a   rajongók, és azok, akik olvasták minden sorát, vagy azok, akik nem, csak pregnáns  véleményük kiáltották szerteszét… egy bizonyos:  képessége van  hatni, érzelmeket ébreszteni, jó emberként, íróként, tanárként és közszereplőként egyaránt.

„Vigyázz: az emlék meg se lebben,///és aki voltál, megmarad.///Mögötted áll száz önmagad:///eleven mind, de tehetetlen.///És amit magad alakítasz:///minden jövendő pillanat///szüntelen mögéd építi///másíthatatlan múltadat.”…írja pontosan fele annyi idősen, mint amennyit most ünnepelünk, hát  isten éltesse őt még igen  sokáig jó erőben, békés  nyugalomban,  sok-sok szeretetben, mert megérdemli!



Ez a könyv – ami krimi?, társadalmi regény? Szerelmi történet? -  még mindig csillog-villog, szellemes, szórakoztató, és  feledésre ítélt… milyen kár!

A ded
evalajos8
2011.07.04
Személyes

Szorongással ébredni és szorongással feküdni: meddig lehet még titkolni, és  mi lesz, ha kiderül; mi lesz, ha meglátja a szemében a felismerést: hiszen  nyomatékosan  megmondta, hogy amíg az én kenyeremet eszed, nem lehet több, igen,igen  az értésére adták, mert  amíg másnál van otthon, addig más szabályok, vannak; kegyetlen, szív nélküli, élet ellen való szabályok; és  lelkében sikolyokkal vesztett már el  egyet emiatt, és ezért,  ezért, most minden porcikájával kívánta még utoljára, utoljára ezt az egyet;  és csak azt tudta, hogy ez  az élet élni akar és hogy ő is, mindennél jobban  akarja; most még tud rá vigyázni, el tudja magyarázni, bele tudja beszélni, hogy nyugi, lesz valami, valamit kitalálunk; még titok vagy öregem, mire kiderülsz megerősödünk, harcolunk és mert akarlak, -  istenem mennyire akarlak -, ezért hát  harcolunk és meglátod,  kibírjuk…aztán  ha ott leszel, elfogad talán, hiszen anya volt egykor  ő is: a vére vagy, nem fordíthatja el a tekintetét,  és tudod, talán nem is tehet róla, hogy ilyen: szép arc, keserű, buta  szív, talán mert  elvettem tőle valamit, a gyerekét, vagy a játékát -  ki tudja mije volt:  a te apádat…talán nem gyűlöl, de nem szeret; pedig a dolgok olyan egyszerűek  lehetnének: aki jönni akar, azt  várni kell… egyszerű, csendes  örömmel,  akár jászolba, akár kastélyba születik, oly mindegy,  hát nem igaz... egyenlőre legyen elég az én  nagyon nagy akarásom; mert már tudom, hogy te leszel a cáfolat mindenre, te leszel, aki békít, a királyfi leszel, aki  szerencsét próbál a nagyvilágban, ahogy a legkisebbnek illik,  aki örömet hoz majd;  megfejt  titkot, eldumál a sárkánnyal,…keres és talál szerencsét, aranyalmát;  és  országa, egész világa lesz: csodaország-tükörország birodalmad, királylány  feleséged; és már  nem hasonlítasz  senkire  önmagadon kívül, mert emlékszel, hogy létezésed sors: mosolyt kell hoznod, gubancot bogoznod,  s az itteni színpadon időnként  elrendezni  az előadást, mert valamiért vagyunk, a fene egye meg, mindenek ellenére és valaki, valami  miatt, valaki ellenére…amen.


Fekete rontás
evalajos8
2011.05.31
Személyes


Rontás van rajtam
Megmondta a fiatal hölgy a buszmegállóban. Meg sem szólított, csak közölte: magának asszonyom kettő gyereke van és  egy  nagyon nagy szomorúsága, egyedül él, pedig  van társa, és betegsége van, amibe nem most fog belehalni – van cigány ismerőse? – rontást, fekete rontást rakott magára, azt  én három simítással leveszem… és nem folytathatta, mert jött a busz, és én azóta is töröm a fejem, hogy miért nem találkoztunk kicsit előbb,ugyanis már kora reggel jelentkezett a rontás a szomszéd  néni képében, akinek szegényemnek már minden nap vasárnap, és találkozni vele maga a horror a nem evilági, lélekszomorító  történeteivel – nincs nekem erre most időm, fordultam sarkon, és fogtam menekülőre, mikoron – így jár, aki nem szán időt embertársaira – gyönyörű autó fékezett mellettem, és Richard Clayderman ragyogtatta rám mosolyát, amint  közölte, mekkora  szerencse ért, ugyanis  a Paprika Tv promóciós reklám programja (vagy valami ilyesmi) keretében ingyen kapok egy ajándék csomagot, nézzem meg…elbűvölten rebegtem, hogy köszönöm, nem kérem, nincs pénzem és különben is; ámde ő levakarhatatlanul lóbálta a leégethetetlen serpenyőt, a frissentartó dobozkészletet és a mindentreszelőt, a gyártási és hivatkozási garanciákkal, folyamatosan mantrázva, hogy az ajándék nyolcvanezret ér, és a bónusz egy  - drabális marha ronda férfi óra – az jár,  ha elfogadom az ajándékot, és fizetek húszezret,  - eddig már tizennyolcan fizettek az utcában, boldogan…köszönöm, nagyon kedves, de nem kérem az ajándékot!  - de miért NEM?  - szűkült résnyire minden az arcán, a frász jött rám, - mert  nincs, nincs, nincs húszezrem és kevesebb sem, viszlát! – és újra futás a másik irányba, ostorozván és átkozván a naiv hülyeségemet, még akkor is, ha ezek az illetők erre vannak kiképezve, és ember legyen a talpán  az a nyugdíjas öreglány, aki  ellenáll az erőszakos, profi, behízelgő dumának, a fene egye meg a hülye balek fejemet; nahát, a kutyáké ez a nap, szédelgek tovább, mikoron  üvöltve hátba ver az a régi  ismerős, akit ha időben észlelsz, pánikszerűen  fedezékbe vonulsz, vagy fütyörészve elindulsz a másik irányba – szóval hátba csap és  közli, hogy szarul nézek ki, nincs neked rákod?,  majd elkezdi ruinos kiselőadását a saját bajairól bokától-tokáig ecsetelve szörnyű mártíromságát, és a busz – a dög – nem jön, a csaj meg az arcomba hajolva  ecsetelte a keresztcsont szűkületét, porckorong sérvét, bokasüllyedését, az orvosok, továbbá  a lelketlen emberek közönyét a bajaival szemben, az élet csak hősies erőfeszítéssel élhető  – közölte – nézzek rá! – és ekkor végre bekanyarodott a busz, a megmentő;  fél óra alatt amortizálódtam, lógott fülem-farkam, amikor leszálltam a végállomáson, ekkor, ekkor  figyelmeztetett a fenti kedves roma fiatalasszony mélyen a szemembe nézve: rontás, fekete rontás  van rajtam…de honnan  látta, honnan tudta?

A mazurkás ember
evalajos8
2011.05.26
Kultúra

Ami nagyon szívügy, az írhatatlan.
Írhatatlan a mindent megíró Író: a  mászkálva kószáló, a  főző,  zónázó, a  kocsmázó Ő.
Nem a kimondott  szó embere, hanem (csak)  a betűké,  és  a fakanálé,a  vándorbabé; a lélekből főzésé, mikoron   az étel megkomponálása döbbenetes  embersors- történet is...
Keresztül-és átfőz mindenen,  Wekerlétől Alzsírig főz, vagy főzet másokkal - ha egyebet nem, isteni zserbót te is megtanulsz - és aztán még tanulhatod tőle az  alig elviselhető dolgok elviselését  is: haláltáncot - 'más tánc nem is jött szokásba' - majd  írván  a zsidó sorsról például, a lezsidózottakéról  főleg -  azokról hát, akik tüske a köröm alatt, és a zenés-chopinos, B-moll zongoraversenyes, haláltáncos történetek; a  hű,  halandó társak is - ebek, félszemű macskák - megírva élnek  már tovább, mint  az  élők és holtak meséi: ami  nincs megírva, majd eztán...;   ahogy  a  szász történetek, a  román történetek, a  szlovák történetek satöbbi történetek: megfigyel és megír mindent, vigyázz...!
A sajtót, az  Újságot is az Író miatt vesszük, amíg el nem megy, vagy menesztik - kit érdekel,  - hiszen már nem tud soha többé nem írni, már túl van a nehezén: születésen, jó sok halálon, a családon és ágazó családfán; az örökölt paksaméták, irományok, legendák még kitartanak egy darabaig, s ha elfogyna, még mindig ott a zene, a kutya-mazurka;  lehet  az utcán kószálni,  kóricálni,  a korcsmában mindenféle embert látni, erősen figyelni; jósolni  tragédiát, várva  szomorkodni...




Valakinek, valahol...
evalajos8
2011.05.18
Személyes

Van valahol Valaki. Szimpatikus. Kedvelem. Kedvelem, mert kábé egyidősek vagyunk, félszavakból értem Őt; kedvelem, mert vonzó természetességgel mesél: arról, ahol él - bár nem  tudom hol - a táj egzotikus, a növények gyönyörűek és van egy kedves kutya is az emlékeimben. Nem egyszerű az élete, innen nézve sem az, és mégis praktikus, higgadt háziasszony (?), derűs, jóindulatú, okos kommentelő és időnként - mert az ő árkait nem itt ássák, hanem másutt - leesett állal olvasom azon írásait, beszámolóit, amit belevaló politológusok is csak megfontolt körmondatokban mernének érinteni...:), - én csak hümmögök, és kíváncsian olvasom, mások mint gondolnak erről, amíg meg nem jelenik ellentétes véleményével az az egy-két  karakter- defektes  kommentelő, aki jobban tudja,  összeesküvés elméletet gyárt, provokál, és iszonyú neveletlen megjegyzésekkel dobálózik... a  kulturált hangnem oda, nekem meg hallgatnom kéne -ajaj, de mennyire -, mert vesztettem már - máig hiányzó - jó Barátot amiatt, hogy beszóltam, és azért sem helyes ugye, mert figyelmet terel a témáról... a másik fél humorérzékén, bölcsességén múlt a kedvező folytatás, köszönet érte: Valakinek, valahol...:)


Jó kívánság
evalajos8
2011.04.22
Egyéb

Ady Endre:

 

ADJON ISTEN MINDENKINEK

Adjon Isten békét, kedvet
Asszonyoknak, embereknek,
Sok örömet mindenkinek,
Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Úgy szeretném megtalálni,
Úgy szeretnék azzá válni,
Kinek az élet teher:
Az ember könnyen megy el.
Gyönyörű-kék Itt az Ég.

Által-adni úgy szeretném
Sok hirtelen vágyam, eszmém,
Sok drága kincset, nagyot,
Amihez már vén vagyok.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Néha-néha szerelemmel
Telik meg az ilyen ember.
Néha-néha úgy megsajog,
Más bánat, bú és más bajok.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Adjon Isten ifjuságot,
Szabadságot, boldogságot,
Egészséget, pénzt és hitet,
Szerelmet, hírt mindenkinek.

Gyönyörű-kék itt az Ég



Emlékezni
evalajos8
2011.04.17
Egyéb

Részlet André Schwartz-Bart Igazak ivadéka című regényéből

  Ne menjetek el, drága kicsi gyermekeim, ne törődjetek vele! Jöjjetek közelebb, hadd mondom el nektek, milyen is a mi országunk…

            Az első sorban ülő egyik fiúcska félig kinyitotta dagadt szemét, — a sebet annak a kollektív őrültségi rohamnak a során kapta, amely az előző napon az egész vagonban végigsöpört —, és suttogva, színtelen hangon, mintha nyelve nem is érintené kiszáradt szájpadlását, azt mondta:

            — Bácsi kérem, nem miattunk, amiatt a másik gyerek miatt, aki ott fekszik, ő szeretné, ha odamenne hozzá…

            — Miért nem ébresztettek fel? — kérdezte Ernie.

            — Azt hittem, nem kell, hiszen először történt… — felelte szégyenkezve Golda.

            Ernie szótlanul elhúzódott tőle. Élesen nyilallt minden összetört tagjában a fájdalom. Térden csúszva igyekezett előre a gyermektestek között, azok félrehúzódtak, hogy utat engedjenek neki, egyiken-másikon azonban át kellett lépnie, hogy ki ne zökkentse őket az erőiket kímélő mozdulatlanságból.

            Az a gyerek, akiről szó volt, a „hullakamrától” kétméternyire feküdt. Mellette ült az öreg orvosnő. Háttal a vagon falának támaszkodott, arca kemény volt, mint a halotti maszk. Valamilyen furcsa téveszme következtében makacsul ragaszkodott a vöröskeresztes fehér orvosi sapka viseléséhez, noha az előző nap óta egész orvosi tevékenysége arra szorítkozott, hogy a vérhasas betegek jéghideg testét dörzsölte s végignézte, hogyan halnak meg. Tekintete most a leplombált vagon zavaros levegője meredt, valami láthatatlan pontra, s meg sem rebbent szempillája, amikor Ernie odaért hozzá.

            — Meghalt — csak ennyit mondott.

            Az öregasszony arca csontos volt, aszott, és kék a hidegtől. Orrcimpái ugyanúgy összehúzódtak, akár a halott gyermekei. Ernie hátában érezte valamennyi gyermek pillantását, kijelentette hát, nagyon hangosan, hogy félre ne érthesse senki:

            — Elaludt…

            Azután felemelte a halott fiúcska tetemét, s végtelenül gyengéden odatette az egyre magasodó halomra, a zsidó férfiak, zsidó nők és zsidó gyermekek holtteste fölé, akiket a vonat zötyögése ide-oda himbált utolsó álmuk közben is.

            — Az én testvérem volt — mondta neki egy kislány, némi tétovázással, homályos zavarral, mint aki nem tudja, hogyan is kell most viselkednie Ernie előtt.

            Ernie leült mellé, és az ölébe húzta.

            — Ő is fel fog ébredni nemsokára, a többivel együtt, mihelyt megérkezünk Izrael országába. Ott a gyerekek megtalálják majd szüleiket, s mindenki örvendezni fog. Mert tudjátok meg, hogy a mi országunk az a hely, ahová most utazunk. Ott soha nem nyugszik le a nap, s mindent ehettek majd, amire csak kedvetek támad. Ott az örök boldogság koszorúja lebeg majd fejeteken, vidámság és öröm szegődik hozzátok, a fájdalom és a jajveszékelés pedig messzire távozik tőletek…

            — És ott biztosan éjjel-nappal melegedhetünk majd — szólt közbe boldogan az egyik gyermek. Ütemesen mondta ki e néhány szót, mintha már többször mondta vagy elgondolta vagy hallotta volna.

            — Bizony, ott úgy lesz — helyeselt neki Ernie.

            — És ott nem lesznek majd se németek, se vagonok, se semmi olyan dolog, ami fáj az embernek — szólalt meg egy másik száj a sötétben.

            — Hallgass, ne te beszélj, hagyd a rabbit beszélni! — vágott közbe türelmetlenül az egyik kislány. — Ő jobban beszél mint te.

            Ernie tovább ringatta térdén a halott fiúcska nővérét, és folytatta a mesét. Körülötte gyerekfejek imbolyogtak: kis hallgatói nagyon legyengültek már. Észrevette azt is, hogy kissé távolabb, lopva, néhány felnőtt férfi és nő figyelni kezdett elbeszélésére, s az ő szemükben is fellobbannak ugyanannak az őrületnek a lidércfényei, amely a kicsinyekbe még valamelyest életet öntött. Az ölében ülő kislány hirtelen sírni kezdett, könnyek nélkül, mint mindazok a gyermekek, akik nagyon sokat sírtak az út első két napján. Aztán ökölbe szorított keze két kékes kis gombját mellére szorította, s tágra nyílt szemét Ernie-re szegezve elaludt.

            — Bácsi kérem, én is szeretnék… — suttogta egy elhaló hang. —  Engem is tessék elaltatni! Még semmit sem aludtam az egész idő alatt!

            A hang egy tizenkét év körüli kisfiútól származott. Arca olyan fonnyadt volt az ödémától, hogy aki látta, nem értette, milyen csoda tartja még húsában a kidülledő két szemgolyót.

            — És miért nem aludtál? — kérdezte Ernie.

— Mert félek.

— Csakhogy te már nagy vagy ahhoz, hogy ringassalak — mondta Ernie, s önkéntelenül is elmosolyodott. — Nem is tudom, hogyan csináljam.

— Akkor is! — könyörgött a vérhas beteg kisfiú. — Ha nagy vagyok, akkor is aludni szeretnék!

Ernie becsúsztatta a kislányt a takaró alá, s mindkettőjük hosszas erőlködése árán sikerült a kisfiút ölébe fektetnie. Ám, olyan gyenge volt már, hogy ringatás helyett csak emelgetni tudta a kisfiúnak hol felső testét, hol mocsoktól fényes térdét. Golda, néhány még lábra állni képes asszony segítségével dörzsölgetni kezdte a legrosszabb állapotban levő gyermekek gémberedett tagjait.

— Ha majd Izrael országában leszünk… — suttogta Ernie, a kisfiú fölé hajolva. A gyermek szemét most mintha sárgás, álmatag hártyával vonta volna be a megbékélés. Aztán egy idő múlva észrevette Ernie, hogy közvetlenül a szeme előtt felbukkan az orvosnő arca, kopáran, mint a sivatag. Látszott rajta az eszeveszett düh.

— Mit csinál?! — súgta Ernie fülébe.

Az első sorokban kuporgó gyermekek riadtan hátráltak. Ernie lesütötte szemét, és megállapította, hogy a térdén ringatott élő hulla időközben halott hullává változott. Az orvosnő erősen megszorította vállát, körmei belemélyedtek az Ernie csontjain megmaradt kevéske húsba.

— Hogy meri nekik azt mondani, hogy ez csak alvás?! — súgta gyűlölettel teli hangon.

Ernie gépiesen tovább ringatta a gyermek testét, s ő is sírva fakadt, ő is könyörtelenül. Azután azt mondta a doktornőnek:

— Asszonyom, itt nincsen hely az igazság számára.

Abbahagyta a ringatást, s amikor kissé oldalt fordította fejét, észrevette, hogy az öregasszony arckifejezése egészen megváltozott.

— Hát minek a számára van itt hely? — szólalt meg.

Alaposabban szemügyre vette Ernie-t, mintha emlékezetébe akarná vésni minden egyes arcvonását, s csendes odasúgta neki:

— Hát semmit, egyáltalán semmit sem hisz abból, amit mond?

Sírni kezdett, és valami keserű sajnálkozás és rémült, tébolyult nevetés keveredett sírásba.

 Justus Pál fordítása

 ÉS

 Mezei András

 Tanúvallomás

 Az emberek levetkőztek.

Nem sírtak, nem kiabáltak.

Nem könyörögtek kegyelemért

Egy ősz hajú asszony a megásott

Gödör előtt kisbabát dajkált,

Dalolt neki és csiklandozta,

Hogy sikongott az egészen pici

Gyerek a gyönyörűségtől.

 

 
Költő és nap
evalajos8
2011.04.11
Kultúra


Tíz évesen, karácsonyi ajándék- könyv felett súgtak össze először a jó szomszédok - óh, a költő, a költő -, hallottam, és titokban megkerestem a tartalomnál, igen keresni kellett: talán büntetett, talán büntették, ki tudja; és én  nem értettem a sugdolózást, a titkolózást, míg meg nem jelent a tiszteletre méltó szomszéd szigorú-sötét  tekintetű, de annál szemrevalóbb húga, -  fiúcskákkal, kettővel - és a szép hölgy időről időre megjelent, majd távozott a nagyobbikkal, így  a kicsi,  nagyon kicsi lévén,  mindig maradt valakire, legtöbbször rám...  egy törékeny angyal arcával,  gyönyörű kékszemű, méla pillantással, repeső karokkal szeretett addig  amíg - istenem, milyen hamar - meg nem halt: elaludt és nem volt tovább...  és ekkor megjelent a kék szemén vastag keretes szemüveggel, méla-fátyolos pillantásával  egy  törékeny alkatú, angyal arcú fiatal ember... és ekkor  megint összesúgtak a háta mögött, a bánata mögött, - ahogy később a versei mögött - és én   soha többé nem láttam...



Iktatva

Menj el tőlem, szomorúság. Ma délelőtt
belenéztem az igazolványaimba,
s világosan kitűnt, hogy Ladányinak hívnak,
1934. február 12-én születtem,
Puskin utca 14-ben lakom,
és be van írva még három gyerek,
meg hogy elvált, meg még pár adat,
de egyáltalán semmi nyoma annak,
hogy álmodozik, reménykedik, csalódik, megöregszik -
rosszul vezetik ezeket az igazolványokat,
így egyedül semmit nem tudok tenni ez ellen
talán segítségül kéne hívnom az emberiséget,
de nem tudom, az emberiség hol tartózkodik ma délelőtt,
és mikor fogad szomorúság ügyben.


A dallam
evalajos8
2011.04.03
Egyéb

Tengermély, bársonyos hang, átszellemült, áradó; a férfi behúnyt szemmel, ökölbe szorított kézzel énekel, igazi melódiát, szívbe markolót, hallod, hallgatod,  - mostmár egész nap a füledben búg - és szöveg nélkül is érted, érted  hogy valaki a tragikus, csak  egyszer élhető  életéről - tiedről? - énekel fantasztikusan - és egyszer csak  feltűnik 'a'  nő, lágy  hangja belesimul a férfiébe és a drámai férfihang megtámaszkodik a nő hajlékony, alásímuló dallamain, és egy pillanatra mögé áll - nem, nem dramaturgia, hanem ösztönös - összeillenek: a férfi markáns  arca a nő finom, skandináv vonásai mögött és mellett, hangjaikkal eggyéváltan; testük együtt ring, a közönség döbbent bűvlettel néz, mert ez nem csak a hangok diadala, hanem férfi és nő csodálatos összhangja, eggyé válása néhány csodálatos, hihetetlen percre.



Szívembe zárva...
evalajos8
2011.03.31
Személyes

Jó napot!  Kérem az iratait, leletet, beutalót! ...Hűha, beutalóm sajnos nincs, elfelejtettük... Beutaló nélkül nem fogadhatjuk, nem tudunk belépni a rendszerbe....Érthető?... Igen, érthető!!... Mit tetszik tanácsolni? Időpontot kaptam, már egy hónapja... Hááát, menjen le X doktornőhöz, ha szerencséje van, ad beutalót...szerencsés ez a nap, kettő óra múlva kezemben a beutaló, még   időben felérek... Kisvártatva megérkezik maga  Adonisz is, várunk kettecskén... negyven perc vidám míting halk kacajai hallatszanak, majd ajtónyitás, Adonisz győztes mosollyal beelőz, ...újabb negyven perc örömteli neszekkel, és íme  Adonisz teljes pompájában el, én meg  be...  kérdezik, voltam  már itt?...Még nem...rebegem, doktornő felcsattan, nem látod  hogy azt sem tudja hová álljon?...Na, jöjjön ide! Üljön már  le! ...Ülök(tűkön)...Megszólal: maga kövér! Hát, igen, felelem szerényen ..Maga nagyon kövér ...Hát ugye..., Gyerek van? ...Igen, kettő....Hány évesek? Hát már harmincon fölüliek...Ők is kövérek?. Nem, ők nem kövérek, ők szép soványak, igazán...Mert a kövérség öröklődik, ha nem tudná...Igen de nekem az anyagcserém...Ne szóljon bele!!! Mit evett ma?....Egy narancsot, meg egy sajtot.. Mozog eleget?...Hát biciklizem, gyalogolok...ilyenek...kevés!  Igyekszem majd, Doktornő,...Tetszene nekem Meforalt írni, elfogyott.. hanyas kell, ötszázas, nyolcszázas?...jaj,  nem is tudom, hirtelen.. és én honnan tudjam?! ...talán ha a számítógépben meg tetszene....maga ne szóljon bele!...igen, már emlékszem, ötszázas, igen ötszázas kellene... szerencsére, a leletei jók, de azért menjen el csontsűrűség vizsgálatra az egyik gyógyszer mellékhatása miatt... Beutalót a háziorvosától kérjen...Végeztünk!  Végeztünk!   Ha a fene fenét eszik is: Köszönöm. A fene egyen meg, akkor is köszönöm!  És  - azért is -  jó éjszakát!



A VÁROS PEREMÉN
evalajos8
2011.03.22
Egyéb

Kétségbeejtő, szomorú, tarthatatlan  helyzetéről írt valaki - kicsivel odébb -, melyhez József Attila veretes,  jövőbe látó, megrendítő sorait hívta támaszul...és íme jő, a Hozzászóló, -  nem csak a troll, aki hetek óta gondosan belerondít szövegekbe - , hanem a Kommentelő, aki egész biztos  nem olvasta a Csoszogi az öreg susztert, aki nem  tanulta a Mamát, nem szavalták neki az Ódát, és a  szíve, az a józan, racionális, nem dobbant  a Semmi ágán, nem volt a Szépség koldusa, és  nem élt a Város peremén, mint ő,  akitől a sors mindent, de mindent elvett:apát, anyát,  szerelmet, a jobb  sorsot -, végül  a józan ész határán élt-halt, hisz' kit  anya szült, az mind csalódik végül...és ekkor  jön, jön valaki és kérdőjelez, mint  mondja azért, mert szereti az igazságot,  szerinte  Mórocz Zsolt irodalomtörténész írta meg a frankót, miszerint J.A. nemigen élt az egyéni erkölcsi erőfeszítés említett lehetőségével...//pártfogói bizalmát gyakran eljátszotta, rendszeres munkát nem volt hajlandó vállalni, pénzzel nem tudott bánni, viszont gyakran bizonyult számítónak, potyásnak...., József Attila egy lumpenproli volt, és  utána számol a költő jövedelmének, stb, stb...jaj, mert hiszem, hogy  József Attila az  oly sok elesett, megszomorított, a  város és a lélek peremén élők zseniális költője, és aki ezt megkérdőjelezi, kétségbe vonja, az nem járta meg a lélek, a szegénység és kiszorítottság ama bugyrait, amit ő... Hová lett belőlünk a részvevő, szolidáris ember, - és ki az, aki az elevenek magabiztosságával  mer ítélkezni élők és holtak felett? 


Buszon
evalajos8
2011.03.17
Személyes
A koradélelőtti  busz kék,  szörnyen hideg, ótvar retkesen redvás,  és nem jő. (Vársz, vársz  könnybelábadt szemmel, mint Vladimir és mint Estragon.)
Aztán órányi utat kettő alatt tesz meg, miközben nemhogy ülnél, de állnod  sem lehetséges...
Estefelé-hazafelé újra vársz, vársz, vársz  a gondosan megvásárolt tízezer forintos, arcképes, át nem ruházható bkv kombinált  bérleteddel és  a bidva nehéz szatyroddal, mire jön csáléra tömve, esetleges időpontban busz,  az esti holdfényben, és megszólal a gyönyörűen iskolázott   (bariton) mikrofon-hang:  Felhívjuk tisztelt utasaink figyelmét, hogy  a buszmegállók egész területén tilos a dohányzás!. Ellenőreink ötvenezer forintig terjedő bírságot szabhatnak ki!
Azért ez már Európa, nem?
Mennyivel kevesebb tüdőrákos fog éhen halni, megfagyni...


Vajon ki volt Edward Lear?
evalajos8
2011.03.07
Kultúra

Már az nonszensz, hogy valaki - 1812-ben -  huszadik gyermekként szülessék  Londonban. Valószínűleg a bőséges gyermekáldás miatt a kis Edwardot nővére neveli szegénységben, de igen nagy szeretetben.
Nővérei - Sarah és Ann - mindent elkövetnek, hogy a beteges, ráadásul epilepszában,
sőt depresszióban is szenvedő kisfiúban tartsák a lelket; sokat mesélnek neki, rajzolni tanítják.
Felcseperedvén művészi ambiciókat táplál, nem is hiába, híres ornitológus-illusztrátor válik belőle.
A híresen furabogár külsejű, erősen  rövidlátó Lear bizonyos hírnevet vív ki magának. Önmagával igen kritikus, gyakran  szellemesen élcelődik görbe lábain, hosszú orrán, vaksi szemein...mindezek ellenére igen kalandvágyó.
1826-tól rengeteget utazik. Hollandia, Németország, Belgium. Svájc,  Itália, közben folyton rajzol, fest, immár  ihletett olajfestményeket is  a gyönyörű itáliai tájról...
Könyvet ír - Képes itáliai kirándulás -,  és ekkor születik meg - igaz Derry Down Derry álnéven -nonszensz könyve is.
Alkalmanként Viktória királynőt is ő tanítja rajzolni.
Megint sokat utazik, Málta, Görögország, beiratkozik a Királyi Akadémiára is, miközben sokat betegeskedik.
Megszületik első nonszensz meséje, A Pipple-Popple tó, és nonszensz dalokat is ír...
Utolsó útikönyve Korzikáról szól,  1870-ben publikálja Nonszensz dalait, majd a Még több   nonszensz című műveit.
Egy hosszabb indiai út után jelenik meg Mókás versek című, utolsó kötete.
1888-ban, San Remóban hal meg a nonszensz e kedves, fura mestere.

A Csambara

(Vaskó Péter fordítása)

Ült a szép lány a Mandalán,
nézte fenn a Göncölt,
s a rőt Góbi, mely arrajárt,
sóhajtott: Míly fönnkölt!
Susogtak kunyhója körül
csúd-magas Szvámi-fák
ágaikon gozajmaszok
s kéklő ikebanák.
Háza előtt a nagy folyó
dozsó-dalt hablatyolt
mélyen egy rajnyi Tadzsma hal
uszonyuk szikra-folt,
Fenn, a legmagasabb ágon
ült a zöld Szeppuku,
s pettyezte a Nihonga dalt
lankatag mélabú.
S hol a bíbor Bunraku
lombsátra úgy dagad,
és szállnak ezüst Szajonárák
- micsoda V-alak! -
a rét illatába szúrják
hangjuk apró Szusik,
sa foltos Hinajána bömböl,
mert vérre szomjazik.
Ült a leány a Mandalán,
hallgatott Szári-dalt,
s felsírt egy hang: A Csambara
portyáján erre tart!
Futott a hölgy, ahogy csak bírt,
nem vette foghegyről,
ámde a szörny utolérte,
s bezabálta egyből.
Temetni csontja nem maradt,
egyben lett szörny-kaja,
A népek sírtak: Szörnyű vég!
S a visszhang felelt: Na ja.
Felszögezték a Mandalát
oda, hol egykor ült,
s írtak fölé sok sárga, kék,
piros meg zöld betűt:
Vigyázz, te szép, te szép, vigyázz!
Ne ülj kint éjszaka,
mert így jársz te is: fogával
elrág a Csambara!