Evalajos8 - 2.oldal

Ki érti ezt?

evalajos8
2011.08.19

Személyes

Én csak lépést akartam tartani. Haladni a korral – bár a tanfolyamon én voltam az elrettentő példa, a pedagógia csődje…nem is lettem virtuóz, de viszonyom a számítógéppel jónak mondható, guglizok, az alapok  - úgy-ahogy – mennek, és látom a számítógép  korlátlan  lehetőségeit, ami  különösen alkalmas arra, hogy naponta összecsapjam a kezem az emberi elme nagysága előtt, olvasván és dúskálván a szellem könyvespolcain, míg/bár  a borzalmakra, agyament gagyiságokra  igyekszem nem kattintani, menekülvén,  virtuális homokba dugván fejem, -  erősen hinni szerettem volna, hogy  - modern mágia – viszonylag emberséges emberként a  rossz nem lel rám…

Dehogynem.

Sosem fogom megtudni, hogy azon a bizonyos,  legnépszerűbb virtuális játszótéren én nyomtam- e  meg nagy-nagy balgaságomban  valamit, amit nem kellett volna, avagy automatikusan generálódott, és megbolondult, avagy önálló életre kelt a bugyuta képeslap-maci-sütiküldő szolgáltatás. Mindenesetre a legkedvesebb tiszteletre méltó barátom horogkeresztet kapott ajándékba  a nevemben;  elhűlten érdeklődött, hogy mi ez?

Erre nincs magyarázat.

Ezt nem lehet megmagyarázni.

Erről a helyről  sürgősen és azonnal  el kell menni. 

 

Kaleidoszkóp (születés napra)

evalajos8
2011.07.28

Kultúra

Kaleidoszkóp (születésnap ürügyén)

 

A gyerekkor  kaleidoszkópja:  az egyszerű papírhenger-  tükör és üvegszilánkokkal, belsejében csodavilággal: kápráztató  színekkel, mindig más illúziót keltő hangulattal  -  valami ilyesmi jut eszembe Diurnusra gondolván, emlékezve az  „akkori” újságíróra, (aki otthonról itthonra kényszerült emigrálni, élhetetlen életét élhetőre cserélni) akinek hirtelen  hatalmas rajongói, olvasótábora nőtt,   mint „ősbloggernek”  AZ  ÚJSÁG  harmadik oldalán, mely ablakot  merészelt/engedett nyitni egy  mélyen zengő, másik hangnak, a szürke betűtengerből felcsillanó  meglepő, izgalmas, sokszor eretnek avagy líraian érzelmes  gondolatoknak, pedig  ekkor még nem tudtuk, hogy a Diurnus álnév  Bodor Pál közírót, újságírót, volt  tévés szakembert, a nemzetiségi kérdést szerelmetes szívügyének tekintő publicistát, csendre intett szerény költőt, realisztikus, mégis lírai (mementó) regények, esszék, politikai pamfletek,  és  az írás jövőbeni reménységeinek szánt mű(vek) írója, a megszámlálhatatlanul sok  (blog)jegyzet szorgalmas, lelkiismeretes jegyzője; a  kiváló  tanár,  író-olvasó találkozók magával- és  elragadó  előadója, segítő barát és társ a bajban;  a szellemi elegancia, a  tolerancia  és  humán megoldások elkötelezettje,  továbbá/és  vörös posztó is egyben, a ma már  mélységes mély  árkaink  túloldalán  lapátolók számára…aki  nem csak a MUOSZ elnöke volt, de kedvelt  ellensége is sokaknak: híreseknek és hírhedetteknek,  fogakat  csattogtató hölgyalapú  gyűlölködőnek, avagy ifjú-titán  radikálisnak, politikai stupidnak; …és  Könyvünnepek villannak fel:  hol szakadó esőben, hol vakító napsütésben,  a sokadik kiadások dedikálása, gratulációk, réglátott barátok,  forró kézfogások,  mosolyos párbeszédek  ifjú és kevésbé ifjú hölgyekkel, kézcsókkal komplettírozva…összevissza forgatván az emlékeket,  feltűnnek komoly, tv-beni elemzések, magyarázkodások a jó szándék  pokolhoz vezető  tragikus útjáról, továbbá néhány kép  a Lyoni omnibusz remek rögtönzéseiből… és vajon, vajon  miről mesélnének az útitársak…a  hosszabb-rövidebb távon  kísérők, miről mesélnének   a vele/nélküle  élők, - és a  megholtak -,  miről  a hölgyismerősök,  munkatársak, igaz barátok,  a közönyösök és  gyűlölködők, a   rajongók, és azok, akik olvasták minden sorát, vagy azok, akik nem, csak pregnáns  véleményük kiáltották szerteszét… egy bizonyos:  képessége van  hatni, érzelmeket ébreszteni, jó emberként, íróként, tanárként és közszereplőként egyaránt.

„Vigyázz: az emlék meg se lebben,///és aki voltál, megmarad.///Mögötted áll száz önmagad:///eleven mind, de tehetetlen.///És amit magad alakítasz:///minden jövendő pillanat///szüntelen mögéd építi///másíthatatlan múltadat.”…írja pontosan fele annyi idősen, mint amennyit most ünnepelünk, hát  isten éltesse őt még igen  sokáig jó erőben, békés  nyugalomban,  sok-sok szeretetben, mert megérdemli!

Ez a könyv – ami krimi?, társadalmi regény? Szerelmi történet? -  még mindig csillog-villog, szellemes, szórakoztató, és  feledésre ítélt… milyen kár!

A ded

evalajos8
2011.07.04

Személyes

Szorongással ébredni és szorongással feküdni: meddig lehet még titkolni, és  mi lesz, ha kiderül; mi lesz, ha meglátja a szemében a felismerést: hiszen  nyomatékosan  megmondta, hogy amíg az én kenyeremet eszed, nem lehet több, igen,igen  az értésére adták, mert  amíg másnál van otthon, addig más szabályok, vannak; kegyetlen, szív nélküli, élet ellen való szabályok; és  lelkében sikolyokkal vesztett már el  egyet emiatt, és ezért,  ezért, most minden porcikájával kívánta még utoljára, utoljára ezt az egyet;  és csak azt tudta, hogy ez  az élet élni akar és hogy ő is, mindennél jobban  akarja; most még tud rá vigyázni, el tudja magyarázni, bele tudja beszélni, hogy nyugi, lesz valami, valamit kitalálunk; még titok vagy öregem, mire kiderülsz megerősödünk, harcolunk és mert akarlak, -  istenem mennyire akarlak -, ezért hát  harcolunk és meglátod,  kibírjuk…aztán  ha ott leszel, elfogad talán, hiszen anya volt egykor  ő is: a vére vagy, nem fordíthatja el a tekintetét,  és tudod, talán nem is tehet róla, hogy ilyen: szép arc, keserű, buta  szív, talán mert  elvettem tőle valamit, a gyerekét, vagy a játékát -  ki tudja mije volt:  a te apádat…talán nem gyűlöl, de nem szeret; pedig a dolgok olyan egyszerűek  lehetnének: aki jönni akar, azt  várni kell… egyszerű, csendes  örömmel,  akár jászolba, akár kastélyba születik, oly mindegy,  hát nem igaz... egyenlőre legyen elég az én  nagyon nagy akarásom; mert már tudom, hogy te leszel a cáfolat mindenre, te leszel, aki békít, a királyfi leszel, aki  szerencsét próbál a nagyvilágban, ahogy a legkisebbnek illik,  aki örömet hoz majd;  megfejt  titkot, eldumál a sárkánnyal,…keres és talál szerencsét, aranyalmát;  és  országa, egész világa lesz: csodaország-tükörország birodalmad, királylány  feleséged; és már  nem hasonlítasz  senkire  önmagadon kívül, mert emlékszel, hogy létezésed sors: mosolyt kell hoznod, gubancot bogoznod,  s az itteni színpadon időnként  elrendezni  az előadást, mert valamiért vagyunk, a fene egye meg, mindenek ellenére és valaki, valami  miatt, valaki ellenére…amen.

Fekete rontás

evalajos8
2011.05.31

Személyes

Rontás van rajtam

Megmondta a fiatal hölgy a buszmegállóban. Meg sem szólított, csak közölte: magának asszonyom kettő gyereke van és  egy  nagyon nagy szomorúsága, egyedül él, pedig  van társa, és betegsége van, amibe nem most fog belehalni – van cigány ismerőse? – rontást, fekete rontást rakott magára, azt  én három simítással leveszem… és nem folytathatta, mert jött a busz, és én azóta is töröm a fejem, hogy miért nem találkoztunk kicsit előbb,ugyanis már kora reggel jelentkezett a rontás a szomszéd  néni képében, akinek szegényemnek már minden nap vasárnap, és találkozni vele maga a horror a nem evilági, lélekszomorító  történeteivel – nincs nekem erre most időm, fordultam sarkon, és fogtam menekülőre, mikoron – így jár, aki nem szán időt embertársaira – gyönyörű autó fékezett mellettem, és Richard Clayderman ragyogtatta rám mosolyát, amint  közölte, mekkora  szerencse ért, ugyanis  a Paprika Tv promóciós reklám programja (vagy valami ilyesmi) keretében ingyen kapok egy ajándék csomagot, nézzem meg…elbűvölten rebegtem, hogy köszönöm, nem kérem, nincs pénzem és különben is; ámde ő levakarhatatlanul lóbálta a leégethetetlen serpenyőt, a frissentartó dobozkészletet és a mindentreszelőt, a gyártási és hivatkozási garanciákkal, folyamatosan mantrázva, hogy az ajándék nyolcvanezret ér, és a bónusz egy  - drabális marha ronda férfi óra – az jár,  ha elfogadom az ajándékot, és fizetek húszezret,  - eddig már tizennyolcan fizettek az utcában, boldogan…köszönöm, nagyon kedves, de nem kérem az ajándékot!  - de miért NEM?  - szűkült résnyire minden az arcán, a frász jött rám, - mert  nincs, nincs, nincs húszezrem és kevesebb sem, viszlát! – és újra futás a másik irányba, ostorozván és átkozván a naiv hülyeségemet, még akkor is, ha ezek az illetők erre vannak kiképezve, és ember legyen a talpán  az a nyugdíjas öreglány, aki  ellenáll az erőszakos, profi, behízelgő dumának, a fene egye meg a hülye balek fejemet; nahát, a kutyáké ez a nap, szédelgek tovább, mikoron  üvöltve hátba ver az a régi  ismerős, akit ha időben észlelsz, pánikszerűen  fedezékbe vonulsz, vagy fütyörészve elindulsz a másik irányba – szóval hátba csap és  közli, hogy szarul nézek ki, nincs neked rákod?,  majd elkezdi ruinos kiselőadását a saját bajairól bokától-tokáig ecsetelve szörnyű mártíromságát, és a busz – a dög – nem jön, a csaj meg az arcomba hajolva  ecsetelte a keresztcsont szűkületét, porckorong sérvét, bokasüllyedését, az orvosok, továbbá  a lelketlen emberek közönyét a bajaival szemben, az élet csak hősies erőfeszítéssel élhető  – közölte – nézzek rá! – és ekkor végre bekanyarodott a busz, a megmentő;  fél óra alatt amortizálódtam, lógott fülem-farkam, amikor leszálltam a végállomáson, ekkor, ekkor  figyelmeztetett a fenti kedves roma fiatalasszony mélyen a szemembe nézve: rontás, fekete rontás  van rajtam…de honnan  látta, honnan tudta?

A mazurkás ember

evalajos8
2011.05.26

Kultúra

Ami nagyon szívügy, az írhatatlan.
Írhatatlan a mindent megíró Író: a  mászkálva kószáló, a  főző,  zónázó, a  kocsmázó Ő.
Nem a kimondott  szó embere, hanem (csak)  a betűké,  és  a fakanálé,a  vándorbabé; a lélekből főzésé, mikoron   az étel megkomponálása döbbenetes  embersors- történet is...
Keresztül-és átfőz mindenen,  Wekerlétől Alzsírig főz, vagy főzet másokkal - ha egyebet nem, isteni zserbót te is megtanulsz - és aztán még tanulhatod tőle az  alig elviselhető dolgok elviselését  is: haláltáncot - 'más tánc nem is jött szokásba' - majd  írván  a zsidó sorsról például, a lezsidózottakéról  főleg -  azokról hát, akik tüske a köröm alatt, és a zenés-chopinos, B-moll zongoraversenyes, haláltáncos történetek; a  hű,  halandó társak is - ebek, félszemű macskák - megírva élnek  már tovább, mint  az  élők és holtak meséi: ami  nincs megírva, majd eztán...;   ahogy  a  szász történetek, a  román történetek, a  szlovák történetek satöbbi történetek: megfigyel és megír mindent, vigyázz...!
A sajtót, az  Újságot is az Író miatt vesszük, amíg el nem megy, vagy menesztik - kit érdekel,  - hiszen már nem tud soha többé nem írni, már túl van a nehezén: születésen, jó sok halálon, a családon és ágazó családfán; az örökölt paksaméták, irományok, legendák még kitartanak egy darabaig, s ha elfogyna, még mindig ott a zene, a kutya-mazurka;  lehet  az utcán kószálni,  kóricálni,  a korcsmában mindenféle embert látni, erősen figyelni; jósolni  tragédiát, várva  szomorkodni...

Valakinek, valahol...

evalajos8
2011.05.18

Személyes

Van valahol Valaki. Szimpatikus. Kedvelem. Kedvelem, mert kábé egyidősek vagyunk, félszavakból értem Őt; kedvelem, mert vonzó természetességgel mesél: arról, ahol él - bár nem  tudom hol - a táj egzotikus, a növények gyönyörűek és van egy kedves kutya is az emlékeimben. Nem egyszerű az élete, innen nézve sem az, és mégis praktikus, higgadt háziasszony (?), derűs, jóindulatú, okos kommentelő és időnként - mert az ő árkait nem itt ássák, hanem másutt - leesett állal olvasom azon írásait, beszámolóit, amit belevaló politológusok is csak megfontolt körmondatokban mernének érinteni...:), - én csak hümmögök, és kíváncsian olvasom, mások mint gondolnak erről, amíg meg nem jelenik ellentétes véleményével az az egy-két  karakter- defektes  kommentelő, aki jobban tudja,  összeesküvés elméletet gyárt, provokál, és iszonyú neveletlen megjegyzésekkel dobálózik... a  kulturált hangnem oda, nekem meg hallgatnom kéne -ajaj, de mennyire -, mert vesztettem már - máig hiányzó - jó Barátot amiatt, hogy beszóltam, és azért sem helyes ugye, mert figyelmet terel a témáról... a másik fél humorérzékén, bölcsességén múlt a kedvező folytatás, köszönet érte: Valakinek, valahol...:)

Jó kívánság

evalajos8
2011.04.22

Egyéb

Ady Endre:

 

ADJON ISTEN MINDENKINEK

Adjon Isten békét, kedvet
Asszonyoknak, embereknek,
Sok örömet mindenkinek,
Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Úgy szeretném megtalálni,
Úgy szeretnék azzá válni,
Kinek az élet teher:
Az ember könnyen megy el.
Gyönyörű-kék Itt az Ég.

Által-adni úgy szeretném
Sok hirtelen vágyam, eszmém,
Sok drága kincset, nagyot,
Amihez már vén vagyok.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Néha-néha szerelemmel
Telik meg az ilyen ember.
Néha-néha úgy megsajog,
Más bánat, bú és más bajok.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Adjon Isten ifjuságot,
Szabadságot, boldogságot,
Egészséget, pénzt és hitet,
Szerelmet, hírt mindenkinek.

Gyönyörű-kék itt az Ég

Emlékezni

evalajos8
2011.04.17

Egyéb

Részlet André Schwartz-Bart Igazak ivadéka című regényéből

  Ne menjetek el, drága kicsi gyermekeim, ne törődjetek vele! Jöjjetek közelebb, hadd mondom el nektek, milyen is a mi országunk…

            Az első sorban ülő egyik fiúcska félig kinyitotta dagadt szemét, — a sebet annak a kollektív őrültségi rohamnak a során kapta, amely az előző napon az egész vagonban végigsöpört —, és suttogva, színtelen hangon, mintha nyelve nem is érintené kiszáradt szájpadlását, azt mondta:

            — Bácsi kérem, nem miattunk, amiatt a másik gyerek miatt, aki ott fekszik, ő szeretné, ha odamenne hozzá…

            — Miért nem ébresztettek fel? — kérdezte Ernie.

            — Azt hittem, nem kell, hiszen először történt… — felelte szégyenkezve Golda.

            Ernie szótlanul elhúzódott tőle. Élesen nyilallt minden összetört tagjában a fájdalom. Térden csúszva igyekezett előre a gyermektestek között, azok félrehúzódtak, hogy utat engedjenek neki, egyiken-másikon azonban át kellett lépnie, hogy ki ne zökkentse őket az erőiket kímélő mozdulatlanságból.

            Az a gyerek, akiről szó volt, a „hullakamrától” kétméternyire feküdt. Mellette ült az öreg orvosnő. Háttal a vagon falának támaszkodott, arca kemény volt, mint a halotti maszk. Valamilyen furcsa téveszme következtében makacsul ragaszkodott a vöröskeresztes fehér orvosi sapka viseléséhez, noha az előző nap óta egész orvosi tevékenysége arra szorítkozott, hogy a vérhasas betegek jéghideg testét dörzsölte s végignézte, hogyan halnak meg. Tekintete most a leplombált vagon zavaros levegője meredt, valami láthatatlan pontra, s meg sem rebbent szempillája, amikor Ernie odaért hozzá.

            — Meghalt — csak ennyit mondott.

            Az öregasszony arca csontos volt, aszott, és kék a hidegtől. Orrcimpái ugyanúgy összehúzódtak, akár a halott gyermekei. Ernie hátában érezte valamennyi gyermek pillantását, kijelentette hát, nagyon hangosan, hogy félre ne érthesse senki:

            — Elaludt…

            Azután felemelte a halott fiúcska tetemét, s végtelenül gyengéden odatette az egyre magasodó halomra, a zsidó férfiak, zsidó nők és zsidó gyermekek holtteste fölé, akiket a vonat zötyögése ide-oda himbált utolsó álmuk közben is.

            — Az én testvérem volt — mondta neki egy kislány, némi tétovázással, homályos zavarral, mint aki nem tudja, hogyan is kell most viselkednie Ernie előtt.

            Ernie leült mellé, és az ölébe húzta.

            — Ő is fel fog ébredni nemsokára, a többivel együtt, mihelyt megérkezünk Izrael országába. Ott a gyerekek megtalálják majd szüleiket, s mindenki örvendezni fog. Mert tudjátok meg, hogy a mi országunk az a hely, ahová most utazunk. Ott soha nem nyugszik le a nap, s mindent ehettek majd, amire csak kedvetek támad. Ott az örök boldogság koszorúja lebeg majd fejeteken, vidámság és öröm szegődik hozzátok, a fájdalom és a jajveszékelés pedig messzire távozik tőletek…

            — És ott biztosan éjjel-nappal melegedhetünk majd — szólt közbe boldogan az egyik gyermek. Ütemesen mondta ki e néhány szót, mintha már többször mondta vagy elgondolta vagy hallotta volna.

            — Bizony, ott úgy lesz — helyeselt neki Ernie.

            — És ott nem lesznek majd se németek, se vagonok, se semmi olyan dolog, ami fáj az embernek — szólalt meg egy másik száj a sötétben.

            — Hallgass, ne te beszélj, hagyd a rabbit beszélni! — vágott közbe türelmetlenül az egyik kislány. — Ő jobban beszél mint te.

            Ernie tovább ringatta térdén a halott fiúcska nővérét, és folytatta a mesét. Körülötte gyerekfejek imbolyogtak: kis hallgatói nagyon legyengültek már. Észrevette azt is, hogy kissé távolabb, lopva, néhány felnőtt férfi és nő figyelni kezdett elbeszélésére, s az ő szemükben is fellobbannak ugyanannak az őrületnek a lidércfényei, amely a kicsinyekbe még valamelyest életet öntött. Az ölében ülő kislány hirtelen sírni kezdett, könnyek nélkül, mint mindazok a gyermekek, akik nagyon sokat sírtak az út első két napján. Aztán ökölbe szorított keze két kékes kis gombját mellére szorította, s tágra nyílt szemét Ernie-re szegezve elaludt.

            — Bácsi kérem, én is szeretnék… — suttogta egy elhaló hang. —  Engem is tessék elaltatni! Még semmit sem aludtam az egész idő alatt!

            A hang egy tizenkét év körüli kisfiútól származott. Arca olyan fonnyadt volt az ödémától, hogy aki látta, nem értette, milyen csoda tartja még húsában a kidülledő két szemgolyót.

            — És miért nem aludtál? — kérdezte Ernie.

— Mert félek.

— Csakhogy te már nagy vagy ahhoz, hogy ringassalak — mondta Ernie, s önkéntelenül is elmosolyodott. — Nem is tudom, hogyan csináljam.

— Akkor is! — könyörgött a vérhas beteg kisfiú. — Ha nagy vagyok, akkor is aludni szeretnék!

Ernie becsúsztatta a kislányt a takaró alá, s mindkettőjük hosszas erőlködése árán sikerült a kisfiút ölébe fektetnie. Ám, olyan gyenge volt már, hogy ringatás helyett csak emelgetni tudta a kisfiúnak hol felső testét, hol mocsoktól fényes térdét. Golda, néhány még lábra állni képes asszony segítségével dörzsölgetni kezdte a legrosszabb állapotban levő gyermekek gémberedett tagjait.

— Ha majd Izrael országában leszünk… — suttogta Ernie, a kisfiú fölé hajolva. A gyermek szemét most mintha sárgás, álmatag hártyával vonta volna be a megbékélés. Aztán egy idő múlva észrevette Ernie, hogy közvetlenül a szeme előtt felbukkan az orvosnő arca, kopáran, mint a sivatag. Látszott rajta az eszeveszett düh.

— Mit csinál?! — súgta Ernie fülébe.

Az első sorokban kuporgó gyermekek riadtan hátráltak. Ernie lesütötte szemét, és megállapította, hogy a térdén ringatott élő hulla időközben halott hullává változott. Az orvosnő erősen megszorította vállát, körmei belemélyedtek az Ernie csontjain megmaradt kevéske húsba.

— Hogy meri nekik azt mondani, hogy ez csak alvás?! — súgta gyűlölettel teli hangon.

Ernie gépiesen tovább ringatta a gyermek testét, s ő is sírva fakadt, ő is könyörtelenül. Azután azt mondta a doktornőnek:

— Asszonyom, itt nincsen hely az igazság számára.

Abbahagyta a ringatást, s amikor kissé oldalt fordította fejét, észrevette, hogy az öregasszony arckifejezése egészen megváltozott.

— Hát minek a számára van itt hely? — szólalt meg.

Alaposabban szemügyre vette Ernie-t, mintha emlékezetébe akarná vésni minden egyes arcvonását, s csendes odasúgta neki:

— Hát semmit, egyáltalán semmit sem hisz abból, amit mond?

Sírni kezdett, és valami keserű sajnálkozás és rémült, tébolyult nevetés keveredett sírásba.

 Justus Pál fordítása

 ÉS

 Mezei András

 Tanúvallomás

 Az emberek levetkőztek.

Nem sírtak, nem kiabáltak.

Nem könyörögtek kegyelemért

Egy ősz hajú asszony a megásott

Gödör előtt kisbabát dajkált,

Dalolt neki és csiklandozta,

Hogy sikongott az egészen pici

Gyerek a gyönyörűségtől.

 

 

Költő és nap

evalajos8
2011.04.11

Kultúra

Tíz évesen, karácsonyi ajándék- könyv felett súgtak össze először a jó szomszédok - óh, a költő, a költő -, hallottam, és titokban megkerestem a tartalomnál, igen keresni kellett: talán büntetett, talán büntették, ki tudja; és én  nem értettem a sugdolózást, a titkolózást, míg meg nem jelent a tiszteletre méltó szomszéd szigorú-sötét  tekintetű, de annál szemrevalóbb húga, -  fiúcskákkal, kettővel - és a szép hölgy időről időre megjelent, majd távozott a nagyobbikkal, így  a kicsi,  nagyon kicsi lévén,  mindig maradt valakire, legtöbbször rám...  egy törékeny angyal arcával,  gyönyörű kékszemű, méla pillantással, repeső karokkal szeretett addig  amíg - istenem, milyen hamar - meg nem halt: elaludt és nem volt tovább...  és ekkor megjelent a kék szemén vastag keretes szemüveggel, méla-fátyolos pillantásával  egy  törékeny alkatú, angyal arcú fiatal ember... és ekkor  megint összesúgtak a háta mögött, a bánata mögött, - ahogy később a versei mögött - és én   soha többé nem láttam...



Iktatva

Menj el tőlem, szomorúság. Ma délelőtt
belenéztem az igazolványaimba,
s világosan kitűnt, hogy Ladányinak hívnak,
1934. február 12-én születtem,
Puskin utca 14-ben lakom,
és be van írva még három gyerek,
meg hogy elvált, meg még pár adat,
de egyáltalán semmi nyoma annak,
hogy álmodozik, reménykedik, csalódik, megöregszik -
rosszul vezetik ezeket az igazolványokat,
így egyedül semmit nem tudok tenni ez ellen
talán segítségül kéne hívnom az emberiséget,
de nem tudom, az emberiség hol tartózkodik ma délelőtt,
és mikor fogad szomorúság ügyben.

A dallam

evalajos8
2011.04.03

Egyéb

Tengermély, bársonyos hang, átszellemült, áradó; a férfi behúnyt szemmel, ökölbe szorított kézzel énekel, igazi melódiát, szívbe markolót, hallod, hallgatod,  - mostmár egész nap a füledben búg - és szöveg nélkül is érted, érted  hogy valaki a tragikus, csak  egyszer élhető  életéről - tiedről? - énekel fantasztikusan - és egyszer csak  feltűnik 'a'  nő, lágy  hangja belesimul a férfiébe és a drámai férfihang megtámaszkodik a nő hajlékony, alásímuló dallamain, és egy pillanatra mögé áll - nem, nem dramaturgia, hanem ösztönös - összeillenek: a férfi markáns  arca a nő finom, skandináv vonásai mögött és mellett, hangjaikkal eggyéváltan; testük együtt ring, a közönség döbbent bűvlettel néz, mert ez nem csak a hangok diadala, hanem férfi és nő csodálatos összhangja, eggyé válása néhány csodálatos, hihetetlen percre.

Szívembe zárva...

evalajos8
2011.03.31

Személyes

Jó napot!  Kérem az iratait, leletet, beutalót! ...Hűha, beutalóm sajnos nincs, elfelejtettük... Beutaló nélkül nem fogadhatjuk, nem tudunk belépni a rendszerbe....Érthető?... Igen, érthető!!... Mit tetszik tanácsolni? Időpontot kaptam, már egy hónapja... Hááát, menjen le X doktornőhöz, ha szerencséje van, ad beutalót...szerencsés ez a nap, kettő óra múlva kezemben a beutaló, még   időben felérek... Kisvártatva megérkezik maga  Adonisz is, várunk kettecskén... negyven perc vidám míting halk kacajai hallatszanak, majd ajtónyitás, Adonisz győztes mosollyal beelőz, ...újabb negyven perc örömteli neszekkel, és íme  Adonisz teljes pompájában el, én meg  be...  kérdezik, voltam  már itt?...Még nem...rebegem, doktornő felcsattan, nem látod  hogy azt sem tudja hová álljon?...Na, jöjjön ide! Üljön már  le! ...Ülök(tűkön)...Megszólal: maga kövér! Hát, igen, felelem szerényen ..Maga nagyon kövér ...Hát ugye..., Gyerek van? ...Igen, kettő....Hány évesek? Hát már harmincon fölüliek...Ők is kövérek?. Nem, ők nem kövérek, ők szép soványak, igazán...Mert a kövérség öröklődik, ha nem tudná...Igen de nekem az anyagcserém...Ne szóljon bele!!! Mit evett ma?....Egy narancsot, meg egy sajtot.. Mozog eleget?...Hát biciklizem, gyalogolok...ilyenek...kevés!  Igyekszem majd, Doktornő,...Tetszene nekem Meforalt írni, elfogyott.. hanyas kell, ötszázas, nyolcszázas?...jaj,  nem is tudom, hirtelen.. és én honnan tudjam?! ...talán ha a számítógépben meg tetszene....maga ne szóljon bele!...igen, már emlékszem, ötszázas, igen ötszázas kellene... szerencsére, a leletei jók, de azért menjen el csontsűrűség vizsgálatra az egyik gyógyszer mellékhatása miatt... Beutalót a háziorvosától kérjen...Végeztünk!  Végeztünk!   Ha a fene fenét eszik is: Köszönöm. A fene egyen meg, akkor is köszönöm!  És  - azért is -  jó éjszakát!

A VÁROS PEREMÉN

evalajos8
2011.03.22

Egyéb

Kétségbeejtő, szomorú, tarthatatlan  helyzetéről írt valaki - kicsivel odébb -, melyhez József Attila veretes,  jövőbe látó, megrendítő sorait hívta támaszul...és íme jő, a Hozzászóló, -  nem csak a troll, aki hetek óta gondosan belerondít szövegekbe - , hanem a Kommentelő, aki egész biztos  nem olvasta a Csoszogi az öreg susztert, aki nem  tanulta a Mamát, nem szavalták neki az Ódát, és a  szíve, az a józan, racionális, nem dobbant  a Semmi ágán, nem volt a Szépség koldusa, és  nem élt a Város peremén, mint ő,  akitől a sors mindent, de mindent elvett:apát, anyát,  szerelmet, a jobb  sorsot -, végül  a józan ész határán élt-halt, hisz' kit  anya szült, az mind csalódik végül...és ekkor  jön, jön valaki és kérdőjelez, mint  mondja azért, mert szereti az igazságot,  szerinte  Mórocz Zsolt irodalomtörténész írta meg a frankót, miszerint J.A. nemigen élt az egyéni erkölcsi erőfeszítés említett lehetőségével...//pártfogói bizalmát gyakran eljátszotta, rendszeres munkát nem volt hajlandó vállalni, pénzzel nem tudott bánni, viszont gyakran bizonyult számítónak, potyásnak...., József Attila egy lumpenproli volt, és  utána számol a költő jövedelmének, stb, stb...jaj, mert hiszem, hogy  József Attila az  oly sok elesett, megszomorított, a  város és a lélek peremén élők zseniális költője, és aki ezt megkérdőjelezi, kétségbe vonja, az nem járta meg a lélek, a szegénység és kiszorítottság ama bugyrait, amit ő... Hová lett belőlünk a részvevő, szolidáris ember, - és ki az, aki az elevenek magabiztosságával  mer ítélkezni élők és holtak felett? 

Buszon

evalajos8
2011.03.17

Személyes

A koradélelőtti  busz kék,  szörnyen hideg, ótvar retkesen redvás,  és nem jő. (Vársz, vársz  könnybelábadt szemmel, mint Vladimir és mint Estragon.)
Aztán órányi utat kettő alatt tesz meg, miközben nemhogy ülnél, de állnod  sem lehetséges...
Estefelé-hazafelé újra vársz, vársz, vársz  a gondosan megvásárolt tízezer forintos, arcképes, át nem ruházható bkv kombinált  bérleteddel és  a bidva nehéz szatyroddal, mire jön csáléra tömve, esetleges időpontban busz,  az esti holdfényben, és megszólal a gyönyörűen iskolázott   (bariton) mikrofon-hang:  Felhívjuk tisztelt utasaink figyelmét, hogy  a buszmegállók egész területén tilos a dohányzás!. Ellenőreink ötvenezer forintig terjedő bírságot szabhatnak ki!
Azért ez már Európa, nem?
Mennyivel kevesebb tüdőrákos fog éhen halni, megfagyni...

Vajon ki volt Edward Lear?

evalajos8
2011.03.07

Kultúra

Már az nonszensz, hogy valaki - 1812-ben -  huszadik gyermekként szülessék  Londonban. Valószínűleg a bőséges gyermekáldás miatt a kis Edwardot nővére neveli szegénységben, de igen nagy szeretetben.
Nővérei - Sarah és Ann - mindent elkövetnek, hogy a beteges, ráadásul epilepszában,
sőt depresszióban is szenvedő kisfiúban tartsák a lelket; sokat mesélnek neki, rajzolni tanítják.
Felcseperedvén művészi ambiciókat táplál, nem is hiába, híres ornitológus-illusztrátor válik belőle.
A híresen furabogár külsejű, erősen  rövidlátó Lear bizonyos hírnevet vív ki magának. Önmagával igen kritikus, gyakran  szellemesen élcelődik görbe lábain, hosszú orrán, vaksi szemein...mindezek ellenére igen kalandvágyó.
1826-tól rengeteget utazik. Hollandia, Németország, Belgium. Svájc,  Itália, közben folyton rajzol, fest, immár  ihletett olajfestményeket is  a gyönyörű itáliai tájról...
Könyvet ír - Képes itáliai kirándulás -,  és ekkor születik meg - igaz Derry Down Derry álnéven -nonszensz könyve is.
Alkalmanként Viktória királynőt is ő tanítja rajzolni.
Megint sokat utazik, Málta, Görögország, beiratkozik a Királyi Akadémiára is, miközben sokat betegeskedik.
Megszületik első nonszensz meséje, A Pipple-Popple tó, és nonszensz dalokat is ír...
Utolsó útikönyve Korzikáról szól,  1870-ben publikálja Nonszensz dalait, majd a Még több   nonszensz című műveit.
Egy hosszabb indiai út után jelenik meg Mókás versek című, utolsó kötete.
1888-ban, San Remóban hal meg a nonszensz e kedves, fura mestere.

A Csambara

(Vaskó Péter fordítása)

Ült a szép lány a Mandalán,
nézte fenn a Göncölt,
s a rőt Góbi, mely arrajárt,
sóhajtott: Míly fönnkölt!
Susogtak kunyhója körül
csúd-magas Szvámi-fák
ágaikon gozajmaszok
s kéklő ikebanák.
Háza előtt a nagy folyó
dozsó-dalt hablatyolt
mélyen egy rajnyi Tadzsma hal
uszonyuk szikra-folt,
Fenn, a legmagasabb ágon
ült a zöld Szeppuku,
s pettyezte a Nihonga dalt
lankatag mélabú.
S hol a bíbor Bunraku
lombsátra úgy dagad,
és szállnak ezüst Szajonárák
- micsoda V-alak! -
a rét illatába szúrják
hangjuk apró Szusik,
sa foltos Hinajána bömböl,
mert vérre szomjazik.
Ült a leány a Mandalán,
hallgatott Szári-dalt,
s felsírt egy hang: A Csambara
portyáján erre tart!
Futott a hölgy, ahogy csak bírt,
nem vette foghegyről,
ámde a szörny utolérte,
s bezabálta egyből.
Temetni csontja nem maradt,
egyben lett szörny-kaja,
A népek sírtak: Szörnyű vég!
S a visszhang felelt: Na ja.
Felszögezték a Mandalát
oda, hol egykor ült,
s írtak fölé sok sárga, kék,
piros meg zöld betűt:
Vigyázz, te szép, te szép, vigyázz!
Ne ülj kint éjszaka,
mert így jársz te is: fogával
elrág a Csambara!