Evalajos8 a vendégem - 1. oldal

Ikarosz születésnapja

evalajos8
2012.08.02

Egyéb

Az ókori Minósz óta vágyunk repülni, akkor is,  ha néha szárnyainkat veszítjük, és aláhullunk...  Leonardoként tervezgetünk  madárszárnyakat és alig néhány évszázad múltán  Montgolfierék már  hőlégballont, valaki más léghajót, avagy Zeppelint épít, - majd  Wrighték a légcsavart tökéletesítik  annyira, hogy  Bleriot már diadalmasan szárnyalhat keresztül a La Manche felett…

A repülés csodája a kor felvilágosult hölgyeit is elragadja, - Lindbergh után - Amélia Earhart átrepül  egy óceánt, miután  egy, a Föld köré tervezett kalandos útja során eltűnik örökre…

A 20. század a  newtoni képlet segítségével alkotott Goddard  és Ciolkovszkij  rakéta-elve alapján beköszönt az űrkorszak,  és ezzel az űrhajózás kora  is….

1957-től a Hold, Mars, Vénusz űrszondái szolgáltattak hihetetlen információkat; a 60-as években előbb  különböző állatokkal- Lajka kutya pl. –, majd az első hőssel, Jurij Gagarinnal  a fedélzeten -   már  Föld körüli pályán száguldott a repülni vágyó ember…

Megtörténik  a hihetetlen:  az ember holdra lépése…

Hatalmas  virtuális és nyomtatott anyag áll rendelkezésre a csodáról, a szárnyatlan szárnyalásról - diadalról, kudarcról  egyaránt -;  Ikarosz és Daidalosz óta ez mit sem változott…J

E néhány suta és igen hézagos  emlékező gondolat azért jutott eszembe, mert ma születésnapja van az első magyar kiképzett űrhajósnak Farkas Bertalannak,
(vadászrepülő, nyugalmazott dandártábornok) aki 7 napot, 20 órát és 45 percet töltött az Interkozmosz program keretében  a  Szojuz 36-on. A start 1980. május 26-án volt, nagy titokban; még arra is emlékszem, hogy a hírt késő éjjel mondták be…Nagy szeretettel lelkesedtünk a mi hősünkért; soha nem látott, diadalmas ünneplésben volt része, részünk. A népmesék világűrt hódító királyfija volt. (Mesélt is: nem csak az űrről, de az űrből is!)
Szükségünk volt rá.

Ma nagyon  jó volt erre visszaemlékezni.

Boldog születésnapot!

Az én katona történetem 2.

evalajos8
2012.07.04

Kultúra

 Az első és utolsó (kis)katonával történt kalandomat már elmeséltem, - mivel  egy időben míves és délceg  katona történetek íródtak itt, és másutt is, és azóta is elő- elő kerülnek ezek az egyénenként sokszor mulatságosan változó, ám mindig markáns férfiemlékek…

Mivel  tiszteletbeli rakétás, sőt Rakétás lettem, immár  rakétás szemmel nézvén a világot, figyelmesen  észre-  és meg veszem azokat a  – főleg papír alapú –  apróságokat, amik a régi szép katonaidőkre emlékeztetnek, így aztán igen  szerény, ám  annál mutatósabb gyűjteményem alapját képezi  két korabeli rakétás fénykép, amin még a Kreml is látszódik az  impozáns rakéta test mellett;  a másik, -  szerintem kuriózum -,  egy apró könyvecske, ami az elmúlt 100 év katona-ételeinek gyűjteménye, a századfordulótól kezdve az  1940-50-es éveken át,  napjainkig, azaz 1987-ig, mert a könyvecske akkortól datálódik…

A katonaélelmezés a társadalmi élelmezés – technológiai normákkal szabályozott, legrégebbi hagyománya, hihetetlen precizitással adva meg az anyagszükségletet, egy főre kiszámítva, figyelembe véve hideg avagy meleg időt, hűtést-melegítést, az adagokban lévő hús egyenlő elosztását, időnként  praktikusan jelzi, hogy „étkezők részére biztosítani kell a  cseresznye paprikával, paprika krémmel való utánízesítést", ill. kitér például  a rántás megfelelő sűrűségére, ízére, állagára;  és ugyanilyen esztétikai és élvezeti elvárásai  vannak a legegyszerűbb, ám laktató ételekkel szemben is;  ötleteket adván arra nézvést is, hogy az útközbeni főzés esetén mi a teendő, hogy ne legyen „edényízű”  a gyakorlatozás közben elpilledt katona  ebédje…

A századfordulón még leírja, a pohánka, mint vastagétel mikéntjét, hasonlóan a „foghagyma mártáshoz”, ami lisztből és zsírból készült rántás húslével feleresztvén, keverés mellett előfőzetik, s a szétnyomott foghagyma hozzátétetik, azután az egész ismét felforraltatik, megsózatik, s még egy negyed óráig főzetik; míg napjaink házias ételei, a marha gulyás, a  bableves,  vagdalt hús, sőt a hús leves se marad ki;  sőt említendő  a pozsonyi kifli, vagy a máglya rakás;  desszertként készítve,   precízen, gondosan, katonásan kidolgozva …

 Több évtizedes háziasszonyi ténykedésem ellenére is találtam benne főzési mesterfogásokat, praktikus tanácsot, józan megítélést…

A könyvecske lenyűgöző  anyaga köszönhető dr. Gion Béla ny. alezredesnek (szakterülete a katonai élelmezés, intézményi étkezési rendszerek) s  a cím: Katonaételek.

Nem csak gasztronómiai érdekesség, de  katonatörténeti(?) – na jó: hadtudományi érdekesség is, arról nem is beszélve, micsoda  kiváló alkalom volt magamhoz ragadni a szót…

 

---

Emlékezni...

evalajos8
2012.04.16

Személyes

Pilinszky János

Harbach 1944

 Újra és újra őket látom,

a hold süt és egy rúd mered,

s a rúd elé emberek fogva

húznak egy roppant szekeret.

 

Vonják a növő éjszakával

növekvő óriás kocsit,

a testükön a por, az éhség

és reszketésük osztozik.

 

Viszik az utat és a tájat,

a fázó krumpliföldeket,

de mindennek csak súlyát érzik,

a tájakból a terheket.

 

Csak szomszédjuk esendő testét,

mely szinte beléjük tapad,

amint eleven rétegekben

egymás nyomában inganak.

 

A falvak kitérnek előlük

és félre állnak a kapuk,

elébük jött a messzeség és

megtántorodva visszafut.

 

Térdig gázolnak botladozva

facipőiknek alacsony,

sötéten zörrenő zajában,

mint láthatatlan avaron.

 

De törzsük már a némaságé.

Magasba mártják arcukat,

feszülten mintha szimatolnák

a messze égi vályukat.

 

Mert fogadásukra már készen,

akár egy megnyiló karám,

kapuit vadul széttaszítva

sarkig kitárult a halál.

Reviczky Gyula: Márczius 15-én

evalajos8
2012.03.14

Kultúra

 Reviczky Gyula:

 Március tizenötödikén

Hivatlanul is megjössz minden évben,
Szép március, bilincs-oldó tavasz!
De azt a régi márciust nem érzem;
A naptár mond csak annak; nem vagy az;
A hit kidőlt, a szívnek semmi lángja;
Fásultan él a kor s eszmétlenül;
Multon mereng a költő, és dalába
Villám s haragvó mélabú vegyül.

Megalkuvás iránya most a kornak;
Ábrándnál egy kis állás többet ér;
Egy zsiros koncért százan marakodnak,
Hogy EGYnek jusson mentül több kenyér.
Az igazságot, elvet megtagadják,
S ki értük harcra kelne, nincs olyan,
Csak szóvirág ma a magyar szabadság
S az érte hősen ontott vérfolyam.

Nem, ez nem az a márciusi szellő!
Nem a szabadság éltető lehe,
Egy alvó népet új életre keltő,
Hogy százados rabláncát tépje le!
A nagy, a negyvennyolcas márciusnak
Nincs más emléke: néhány béna kar,
S távol,hol citrom és narancs virulnak,
Honán kivül a legnagyobb magyar!

Ezért löktél hát annyit hősi sírba,
Hogy ami véred, óh hon, megmaradt,
Mohó ajakkal, éhesen kiszívja
Egy ingyenélő parazita-had?...
Ezért áldoztál annyi vért, vagyont hát,
Hogy megtagadjanak gyáván előbb
S örököd oszt arcátlanul felosszák
Kétszínű,romlott,léha kegylesők?...

Csak vissza e sivár korból! Nem ég itt
Ember-méltóság tiszta ihlete!
Álmodjunk, hívjuk vissza azt a régit!...
S ha van még a magyarnak Istene:
Őt kérjük, adjon még egy csoda-kardot,
Büvös csapásitól hadd hulljanak
A hitvány léhűtők, kik, mint a barmok,
Csak ettek-ittak és meghíztanak.

 

Nőnapi előzetes...

evalajos8
2012.03.08

Személyes

Tegnap valami újat tanultam, ugyanis Csepelre utazván kedvenc barátnőmhöz vizitbe, a166-os buszjáratot óhajtottam igénybe venni, -  ami mit meséljek -  koszos is, rozsdás is, büdös is rettentőn, de a miénk,  – ám  most nem  erről van szó, hanem önnön grandiózus  hülyeségemről,  azaz     arról, hogy elbambulni nem szabad, sőt résen, spiccen  kell lenni; nem  hagyni, hogy megtévesszen a csalóka tavaszi nap sziporkázó fénye, továbbá káprázni, spontánkodni, dolgokat evidenciának tekinteni sem ajánlatos,   hanem inkább  figyelni, résen lenni kell…

 Figyelni,  főleg és leginkább arra, hogy nem szállunk  fel már csak úgy ukmukfuk akárhol egy  buszra! Megvallom, ezt tettem, a középső ajtót igénybe véve az aktusra, majd mindjárt  huppanva az első  adódó ülésre, ugyancsak  bárgyún  pislogván  a napszemüveg mögül;   mikor is  kezeket éreztem a vállamon és a hátamon,  két  időshölgy külsejű anyó rikoltott a fülembe, hogy rosszat tettem nagyon, majd most kapok;  és íme, kicsi, de annál elkötelezettebben undok közönségem már élvezhette is  a dühtől paprikavörös arcú buszvezető úr keresetlen szavait, miszerint mija f---szt képzelek én, mint vaklégy szálldosok felfelé, nem látom hogy ott szálltam fel, ahol csak leszállni lehet, és a (nyitott) ajtóra festett nyíl egyértelműen mutatja az első ajtón való felszállás kizárólagosságát az olyan vakegerek számára is, mint én…

Lányos zavaromban, a „ sűrű elnézést”,  és a „többet nem fordul elő” kifejezések nonstop rebegésének  közepette elővettem a bérletemet, s a vezetőfülke ablakára applikálva utólagosan bémutattam azt, ám az idegileg eltoprongyolt vezető úr  sikoltva kérdezte, hogy immár mi a bánatos redvát kezdjen ezzel a szarral?

A  hátralévő (hosszú) úton (elszorult torokkal-szívvel)  figyeltem és tanultam.

Valóban, a láthatóan jól dresszírozott utas közönség az első ajtónál szállt fel, akinek bérlete volt mutatta, akinek jegye az is felmutatta, de esküszöm, a likasztót senki nem használta, viszont mindenki szabálykövető volt, kivéve egy blazírt arcú ifjú embert, aki nem rendelkezett jeggyel-egyebekkel, így középső ujját felmutatva, incidens nélkül leszállt…

Ücsörögvén azon gondolkodtam, hogy mi lett velünk…

(Látom a zord jövőt: a hebehurgya utazgatásnak így is, úgy is lassan vége, hiszen  a kedvezményes bérletek csak bizonyos, szűk körben lesznek igénybe vehetőek, úgyhogy luxus kiadás lesz például a szomszéd kerületbe rándulni…  aki  nem utazgat, az nincs útban, az nem szálka a szemben, a gyaloglás ellenben minden korosztály számára üdvös, mozgásszegény kultúránkat figyelembe véve… igen- igen, mert ahol a sorsokról döntenek erre felhatalmazottjaink, az egy másik, fantasztikus, alternatív, ember nélküli világ.

„ Emberek, nem vadak – elmék vagyunk! Szívünk míg vágyat érlel nem kartoték adat.” – mondá a Költő, az a  Költő, kinek számára szintén nincs hely immár 21. századunkban és a  rakodópart alsó kövén sem.)

 

Valakinek

evalajos8
2012.03.04

Egyéb

’Hogyan mondjam el Neked

amit nem lehet, mert szó az nincs…’ -  valahogy így érzem most, hogy mégiscsak elmondanám valahogy…nem régen jelentél meg közöttünk, vagy csak nem ismertelek? – lehetséges  - , láthatóan szívesen fogadtak-köszöntöttek,   és érezhető volt , hogy boldogan szerepelsz ; és Te szépen szóltál, érzelmesen, értelmesen; és mikor  megtörtént az első „fellépésed” az  hatásos és sikeres is volt…

 Én még emlékszem a szavaidra, amikor a köztiszteletben álló idős író szövegéhez írtál hízelgő és megható szavakat; amerre fordultál kicsit a nap is sütött… amikor  eltűntél kis időre, megvallom, hiányoztál…

És a kedves Ismeretlen előkerült. Ha Te vagy  az.

Ám ha  valaki bitorolja a neved,  akkor én vagyok vak, és bocsi, összetévesztettelek valakivel.

Mert ez a mai éned   már nem kedves; és hidd el, nem az a gáz,  hogy külön véleményed van, hanem az, hogy kinyilatkoztatsz, hogy megbántasz egy másik embert, és észre sem veszed… Okoskodsz, felülírsz, látványosan fanyalogsz; s csak ha kedvenceidnél vizitelsz, akkor tér vissza - pillanatokra - az, akit kedveltem…

Mindez szót sem érdemelne, hiszen elég nagy itt a tér. Mindannyian másképp vagyunk furcsák, lehet mondani… mondjuk is a véleményünket a magunk módján, és  többnyire felháborodunk a bárdolatlan undokon, -   itt és  most nem az elhanyagolt intellektusú egyedekre gondolok, azok mindenütt vannak óhatatlanul  – ,  de mit mondjak annak, akit valaha kedveltem…aki most észt oszt, felülír,  makacsul hajtogatja az igazát, és intellektuális gőgjében nem lát már maga körül jóra való  embert egyet sem…

John és Mary

evalajos8
2012.02.19

Kultúra

Kukáztam egy könyvet – azt mondják a könyveknek sorsuk van – ez  a csúnyácska kötet hozzám került hát. Harminc éve találkoztunk először, és most, újra.

Ra-re, azaz rakéta regénytár olcsó zsebkötete, ami egyetlen nyitástól két-három darabra esik; de igazi túlélő amúgy, ma is jócskán van belőlük…

John és Mary. Ilyen egyszerű címe van, és a jó emlékezetűeknek beugorhat a fiatal Dustin Hoffman,  a hamvas Mia Farrow oldalán egy eléggé felejthető filmben.

Ám  (átlag) John és (átlag) Mary története -  leírva - egészen más.

Egyetlen nap a történet, amit hol John, hol Mary mesél;  ám bárki története lehetne, ha szürke nagyvárosban lakik, hétköznapi életet él, és a  szombati, semmi különös buliból együtt menne el valakivel egy  kellemes este reményében…

A  kellem  megtörténik, és reggel – a testek ismerkedése után -  „együtt ébredni nem csak öröm, de megismerés is; egymás szemébe nézni, megérinteni a másikat, emlékezni. Ha ezt elmulasztjuk, többé nem pótolhatjuk” …

Nem rossz kezdet; John igazi  angol úri- és fiatal ember , - kicsit átlagos, kicsit merev, kicsit prűd -  félve ismeri fel, hogy Mary több is lehetne számára, mint futó kaland;  és Mary  sem  remél szerelmet – hiszen  felvilágosult nő, aki a  kor és a divatos  szexuális lázadás gyermeke –,  tehát  óvatosan kerülgetvén  egymást, jócskán  rájuk szürkül a délután, mire észbe kapnak, hogy  a  „ régi jó, elcsépelt szó kell ide, hiszen csak akkor elcsépelt, amikor nem igaz.”

És ekkor nem csak  a  nap ragyog fel a hosszú, borús  nap végén -  egy pillanatra bevilágítva az egész napi  szürkeséget -  hanem szerelmük is felragyog,  bizonyosságot nyer; győzelmet aratva  az idő múlásán.

Mervyn Jones (1922-2010) író- újságírót  -  nem nagyon ismerem; művelt angol családból származik, édesapja a pszichoanalízis egyik úttörője volt, részt vett a második világháborúban, volt miről írnia az újságoknak…elég termékeny író volt, sőt rádiójátékokat is írt, szerkesztett. Nagyra  tartotta az elme, a gondolat szabadságát.

  (A John és Mary-t 1966-ban írta, fordítója Prekop Gabriella.)

Most újra találkoztam John és Maryvel….ha élnének, bizony 70 éven felül lennének.

 Nagy érzés volt újra olvasni ezt a sallangtalan, most is modernnek és frissnek ható  történetet.

A két emberét, ahogy a múló évtizedekkel dacolva szeretik  egymást a ködös London egyik külvárosi toronyházában. Mert szeretik, ebben bizonyos vagyok.

 

Az én katona történetem 2.

evalajos8
2012.07.04

Kultúra

 Az első és utolsó (kis)katonával történt kalandomat már elmeséltem, - mivel  egy időben míves és délceg  katona történetek íródtak itt, és másutt is, és azóta is elő- elő kerülnek ezek az egyénenként sokszor mulatságosan változó, ám mindig markáns férfiemlékek…

Mivel  tiszteletbeli rakétás, sőt Rakétás lettem, immár  rakétás szemmel nézvén a világot, figyelmesen  észre-  és meg veszem azokat a  – főleg papír alapú –  apróságokat, amik a régi szép katonaidőkre emlékeztetnek, így aztán igen  szerény, ám  annál mutatósabb gyűjteményem alapját képezi  két korabeli rakétás fénykép, amin még a Kreml is látszódik az  impozáns rakéta test mellett;  a másik, -  szerintem kuriózum -,  egy apró könyvecske, ami az elmúlt 100 év katona-ételeinek gyűjteménye, a századfordulótól kezdve az  1940-50-es éveken át,  napjainkig, azaz 1987-ig, mert a könyvecske akkortól datálódik…

A katonaélelmezés a társadalmi élelmezés – technológiai normákkal szabályozott, legrégebbi hagyománya, hihetetlen precizitással adva meg az anyagszükségletet, egy főre kiszámítva, figyelembe véve hideg avagy meleg időt, hűtést-melegítést, az adagokban lévő hús egyenlő elosztását, időnként  praktikusan jelzi, hogy „étkezők részére biztosítani kell a  cseresznye paprikával, paprika krémmel való utánízesítést", ill. kitér például  a rántás megfelelő sűrűségére, ízére, állagára;  és ugyanilyen esztétikai és élvezeti elvárásai  vannak a legegyszerűbb, ám laktató ételekkel szemben is;  ötleteket adván arra nézvést is, hogy az útközbeni főzés esetén mi a teendő, hogy ne legyen „edényízű”  a gyakorlatozás közben elpilledt katona  ebédje…

A századfordulón még leírja, a pohánka, mint vastagétel mikéntjét, hasonlóan a „foghagyma mártáshoz”, ami lisztből és zsírból készült rántás húslével feleresztvén, keverés mellett előfőzetik, s a szétnyomott foghagyma hozzátétetik, azután az egész ismét felforraltatik, megsózatik, s még egy negyed óráig főzetik; míg napjaink házias ételei, a marha gulyás, a  bableves,  vagdalt hús, sőt a hús leves se marad ki;  sőt említendő  a pozsonyi kifli, vagy a máglya rakás;  desszertként készítve,   precízen, gondosan, katonásan kidolgozva …

 Több évtizedes háziasszonyi ténykedésem ellenére is találtam benne főzési mesterfogásokat, praktikus tanácsot, józan megítélést…

A könyvecske lenyűgöző  anyaga köszönhető dr. Gion Béla ny. alezredesnek (szakterülete a katonai élelmezés, intézményi étkezési rendszerek) s  a cím: Katonaételek.

Nem csak gasztronómiai érdekesség, de  katoatörténeti(?) – na jó: hadtudományi érdekesség is, arról nem is beszélve, micsoda  kiváló alkalom volt magamhoz ragadni a szót…

 

Jácint úrfi meséje

evalajos8
2012.01.21

Kultúra

Gianni Rodari (1920-1980) történeteit generációk olvashatták: Hagymácskát (1956), a Halló, itt Apu(1962), Jácint úrfi a füllentők birodalmában (1963) Torta az égen  (1972), és a  sor tetszés szerinti, mert  kedves, bravúros, nyelvi leleménnyel írt történetei nem csak mosolyt fakasztottak, de néha meg is hökkentették az ifjú olvasót aki én is voltam, úgy negyvenvalahány év előtt…

Ezerszer forgatott kedvencem  a Jácint úrfi a füllentők birodalmában című története:

”Egy kicsit kislányomnak, Paolának,  s egy kicsit minden gyereknek” ezzel a kedves ajánlással  köszöntött az  életembe  nevezett úrfi. Szegény fejét száműzték, mert olyan erejű  hangja volt, hogy házak ablakai, az iskola, és  egy  színház is összedőlt az apró Jácint érces dúdolásától… földönfutó  vándorrá lett, kis motyóval-bottal a  kezében indult világgá…

Idegen földön Jácint úrfi keserves tapasztalatokat szerzett: igen hamar kiderült, hogy a rossznál is van rosszabb: a füllentők birodalmába jutott, ahol a rossz volt a jó, a hamis az igazi; hősünk  alig bírta megállni, hogy csak a város szélére menekülvén  ordítson  hatalmasat, nehogy romok jelezzék az útját;  csak egy, a Romolácska által titokban  falra rajzolt (háromlábú) cica  kelt életre és elegyedett szóba hősünkkel…

Sántácska aztán bevezeti az „ellenállásba” az úrfit, aki megismerkedik a furcsa ország történelmével, ami egy rettentő  kalóz és társainak  sikertörténete volt…”Nincs ebben semmi csodálatos: meglehetősen gyakori eset ugyanis, hogy egy-egy kalózbanda, a világ valamelyik táján, hatalmába kerít valamilyen országot! Mihelyt  elfoglalták az országot, Dömének gondja volt arra, hogy nevét I. Döme királyra változtassa, és admirálisokká, udvaroncokká és tűzoltó- parancsnokokká nevezze ki embereit.  („Éljen, éljen első Döme, áldás narancs fürtjeire!” zengett az ország himnusza…)

Természetesen Döme törvényt is hozott, amely mindenkit arra kötelezett, hogy őt felségnek szólítsa, különben nyelvvesztésre ítélik. De hogy biztos legyen, hogy soha senkinek még csak eszébe sem jut az igazságot kimondani róla, parancsot adott a minisztereinek a szótár átalakítására.”

Így aztán a macskáknak ugatniuk kellett, míg a kutyáknak nyávogniuk; A jó reggelt jó éjszakát jelentett, és  a szótár szerint a 'kalóz' szó jelentése kifogástalan úriembert jelentett, s így tovább…

A börtönök gyorsan megteltek az illegális igazmondókkal…

Hamar társakra talál Jácint úrfi: megismeri  Buci anyót, a macskák védőszentjét; s míg ráesteledvén egy szénkupacon elalszik, Sántácska meglesi az éjszakai toalettjét végző Döme királyt, s bizony kiderül, hogy a gyönyörű lángvörös hajzuhatag, Döme király büszkesége, szemenszedett hazugság, vagyis paróka, azaz Döme király tökkopasz…! Fel is rója szép nagy betűkkel az éjszaka leple alatt a környező házak falára, hogy  DÖME KIRÁLY PARÓKÁT VISEL!  Százszor.

„A füllentők országában egy mákszemnyi igazság is nagyobb zajt okoz, mint egy atombomba” – lett is nagy kavarodás…

Az igazság olvastán az ország népe lázadozni kezdett.

És hiába tett feljelentéseket Pénzéhes besúgó úr:  Romolácska, Buci anyó unokája, Banánka, a csodás tehetségű üldözött festő,  (Ciszdiszfisz úr, aki Jácint úrfi hangját menedzselné),

Mindigfutó Benvenutó, aki az életét adja az igazságért és barátaiért,  - szóval sok-sok kacagtató és drámai  kaland árán az igazság, az összefogás, és a lelemény győz…

Jácint erős hangjával elűzi a hazug trónbitorlót bagázsostul;  Döme király magányosan, kopaszon, senki által nem felismerhetően oson el a népharag elől...

Végül Jácintunk békés labdarúgó mérkőzést javasol.” Itt most futballpályán vagyunk! A csalás szabályellenes”  – figyelmeztet.

Mint a mesében.

Mint ebben a mesében.

Csillagtalan sötétség

evalajos8
2011.12.19

Kultúra

(In Memoriam S.S.)

Csak a hosszantartó csoszogásra emlékszik, a gettótól az állomásig,  a szégyenkezés-félére, amit érzett; a bámész és együttérző arcokra, a puskatus noszogtatására, és  egy eltorzult arcú suhanc kődarabjára;  a sok  poros cipőre, amit leszegett fejjel látott, - a  kendőkbe, szakadozó újságba  csomózott  batyuk  már most ólomsúlyúak; és  a  terhes nő az óriási hasával, már alig vánszorog…  a gyerekeket nézte, akik nem sírtak, még  az is némán bukott fel, akit az anyja az egyik fordulóban a tömegbe taszított…

Hirtelen érzi, hogy felpréselődik egy vagonba, disznószagú, büdös, deszka oldalú  vagonba, és jajgatást hall, hisz’ lehetetlen ennyinek  felférni;  az öregek térden csúszva araszolnak, sarokba nyomva, állatként nyüszítenek, -  ha elfordítja a fejét,  látja sínek között járkáló csendőröket,  a türelmetlen közönyt az arcukon.

 Esni, rogyni  senki nem tud, egymást támasztják mindaddig, míg  egy el nem ájul…és itt már nem jár  könyörület  senkinek, legyen gyermek, agg, beteg vagy  terhes…

Ismerős arcokat keres; látni véli az öreg saktert a szomszéd utcából,  és azt  az asszonyt, akivel a piacon szokott találkozni és oly sokat beszélt… majd a vagonablakot látja, a sűrű szövésű dróthálót, a szürkülő eget és a keretben egy fényesen ragyogó csillagot.

Valaki sírós hangon énekelni kezd, Löho daudi, likrász kálo…lepisszegik, méltatlankodás hallatszik, sötét lesz…a levegő fogy és víz kéne nagyon, meg valami kübli, egyik sincs; a terhes asszony  haldoklik a légszomjtól;

Nem sietős. Gyereksírás hallatszik, eszik, akinek van mit, vizet nem kapnak.

 Valakit keresnek. Irtózatos pofonokkal leszedik a vonatról,  és  nem tudja milyen szerencsés…

A tömött vagonok lassan, csikorogva elindulnak, élő, értéktelennek ítélt  rakományukkal.

 És a keserves, hosszú, semmibe vezető úton, az egyik állomáson   gyermek születik: a  kisfiú, pufók, angyalarcú, -  és egyetlen  pillanatra illanó remény költözik a szívekbe, miközben  rongyokba csavarják a kisdedet.

 Az éhség szörnyű, de a szomjúság, a bűz elviselhetetlen, -  a sokasodó halottakat egyre közönyösebben veszik tudomásul; mikor valaki Kaddissal próbálkozik, szájonkapják. A létszámnak  meg kell lenni, más nem számít.

Nyilas suhancok  kutatják át a szánalmas göncöket, elrejtett érték után kutatva, aztán rájuk esteledik.

„Los”,  los! – erre ébrednek eztán  mindig, ez  az első szó, amit  puskatussal, ököllel vernek beléjük…Teherautó érkezik,  és még egy: tele szánalmasan sovány,  felpuffadt, emberi  tetemmel.

Megérkeztek.

 „Es ist streng verboten, mit den Häftlingen zu sprechen”  olvassa, de nem érti.

Nincs megállás. Los, los!

Mindenkit elválasztanak mindenkitől.

Az úton született csecsemőt  felhajítják az egyik teherautóra, az anyát odébb  taszítják, ott is marad.

Füstszag érződik, pokolbéli, fojtogatóan keserű, iszonyú.

Egy nem kicsi, nem nagy  épületet lát maga előtt, ez a  fürdő mondják,  a kötelező fürdő, los, los! Taszigálják egyre beljebb.

Rogyadozva lépdel, sodródik a többiekkel,  talpa alatt lépcsőfokokat érez, egy kis kéz belekapaszkodik az övébe, s együtt lépnek be a fehér csempés, törvényen kívüli világba. Vasajtó döndül.   Visszapillant, de már  semmit nem lát: csak a vigasztalan,  reménytelen sötétséget.

William Sydney Porter - O'HENRY (1862-1910)

evalajos8
2011.11.08

Kultúra

Korán elárvult, magányos gyermek, aki nagyon szeret olvasni, sőt tanulni is.

Egyik jólelkű nagynéni segíti el a felnőtt korig; istápolja, majd  finanszírozza a jó eszű gyermek  iskoláit.

Jó sora Greensboro-ból  Texasig sodorja, szerencsét próbál, férfiú létére gyermekfelügyeletet vállal,  szakácskodik, kétkezi munkákat végez, miközben mohón figyeli a körülette zajló, sokszor  keserves életeket, különösen a bevándorlókét…

Gyógyszerészkedik, titokban már írogat, sőt újságíróskodik, és banki alkalmazottként is szerencsét próbál.

Igen kellemes, sokoldalú fiatal ember:  remekül táncol, karban énekel és zenél is; remekül játszik gitáron, mandolinon

Szerelmes lesz, leányt szöktet, házasságuk tragikus: fiúk rögtön  születése után meghal, felesége a kor betegségével, a tüdőbajjal küzd. Hamarosan lánya születik, Margaret.

Szerencsés időszak köszönt életébe, megint van munkája, műszaki rajzol, ami elég jó megélhetés biztosít számukra, így megint írhatja a körülötte zajló érdekesebbnél érdekesebb sorsokat  azzal a különös érzékenységgel, ami oly jellegzetessé teszi  írásainak hangulatát, -  olykor szívet fájdítóan, hol meg kacagtatóan vagy/akár kriminális izgalmakkal bonyolítva történeteit.

Élete meghatározó eseménye  lett bankbani munkálkodása. Könyvelőként átlátja  a banki  szabálytalanságokat, eltusolásukkal hibát követ el.

Ezalatt  egyre több szövege jelenik meg, a szerkesztők kézről-kézre adják, sőt, lapot alapít, a The Rolling Stones című újságot, amit ő  ír, illusztrál,  és ami sajnos, mérsékelten sikeres.

Korábbi banki  manipulációi  miatt letartóztatják, sikkasztásért vonják felelősségre, börtönbe kerül.

Felesége Estes,  1897-ben  tüdővészben meghal, Margaret lánya rokonokhoz kerül, sosem tudja meg, hogy apja börtönbe került.

Börtönévei alatt 300-nál több novellát ír, a műfaj zseniális mesterévé írja magát, olvasói imádják. Történetei szellemesek, csattanósak, és roppant szórakoztatóak.

1907-ben újra nősül, ifjúkori szeremével próbál új életet kezdeni.

Ám a  siker leteríti őt, keményen inni kezd, egészsége megroppan, 1909-ben felesége is elhagyja alkoholizmusa miatt.

Halála magányos: 1910-ben májzsugor, szívbaj végez vele.

Sajnos, nálunk csak kötetnyi - igaz, kiváló - válogatás jelent meg novelláiból, de  több kiadásban.

Műveiből árad a bölcs derű, a megbocsátó szeretet, a másság elfogadása, a szerelem dicsérete;  mozi film, tv-játék is  készül belőlük.

Legismertebb novellája  – A Háromkirályok csillaga -  karácsonyi történetként járta  be a világot, antológiákban, sőt önálló könyvként is nyomtatva; talán ez  a legismertebb műve:  két szerelmes fiatal önzetlen ajándékáról szól, amikor végtelen nincstelenségükben egyetlen  kincsükkel ajándékozzák meg egymást: a nő a gyönyörű hajkoronáját adja el, hogy szerelmét megajándékozza egy vékonyka óralánccal, míg  a fiú atyai örökségét, a zsebóráját kótyavetyéli el, hogy a csodás, ékkövekkel kirakott hajfésű- készlettel lephesse meg asszonykáját…semmijük nem maradt, csak a szerelmük...

Ismerjétek meg az amerikai kispróza mesterét, O’HENRY-t, írásain keresztül  a századforduló amerikájának  társadalmát alul-  és felülnézetből; a  tolvajok, zsebesek, emberrablók,  és a  szélhámos házasságszédelgők, ám az igaz szerelmesek világát is: A tőzsdeügynök románcát,  Az utolsó levél szív- és könnyfacsaró történetét,  avagy A szív és kereszt vérbő  vadnyugati  történetét, aztán a  Visszaeső bűnös rehabilitálásának különös történetét - ez a címadó novellája is  megjent műveinek -,  na és a Borús Bölény váltságdíját, ami a legvidámabb történetek egyike -,  ami nem csoda, ha  ismerős, hiszen  mozifilm is készült belőle…

O’HENRY – egyes feltételezések szerint -  a ohiói börtönévek  emlékére választotta ezt az írói álnevet, ki tudja ma már…?

O’HENRY-ről  mindenesetre rangos díjat neveztek el, amit évente osztanak a legjobb, angolul író novellistának. (Megkapta pl. King, Updike, W.Allen, Oates, Porter, Faulkner, Capote stb.stb.)

 Olvasni jó. O’Henryt különösen…

 

Szép szőke hercegünk

evalajos8
2011.11.01

Egyéb

(Íme a Barátnőm története, kérésére írtam, mert kíváncsi a véleményetekre! Köszönöm.)

Szép szőke herceg-ünk...

Igen, az voltál nekem  – évtizedek óta -  minden nap.

Minden tetszett rajtad, hiszen fiatal voltál, fiatal voltam…

Tetszett a  hajad (később az is, ami maradt belőle)…tetszett a szemed, az állad, a kezed;  a hanyag járásod,  még az is, amikor rám szóltál valamiért;

Talán emlékszel, miért maradtál akkor, és én tudom, miért választottalak - azt gondoltam, egy életre - ,  legalábbis a hátra lévőre…Lehet, elfogadtál egy helyzetet és  lehet, hogy szerettél: talán kimondhatjuk, eléggé izzottunk  ahhoz, hogy összebútorozzunk…

Eleinte nem zavart a pénz nélküliség és az sem, hogy  az ilyen-olyan fokon rokonaid  hadjáratot folytattak ellenem; úgy képzeltem, addig nincs baj, míg hozzám jössz haza, és a többiek idővel beleszoknak a létezésembe…

Jöttek a hétköznapok; hol neked kellett messze menned, hol én vártalak, mint Penelopé - , majd  az idő múlogatván,  szóba került az utód is, amit te lehet, hogy nem szerettél volna annyira, mint én, de mekkora volt az öröm, amikor lett; hiszen  az  ember ugye,  hagyjon nyomot maga után, -  azt ami tud; de legalább egy gyermeket…

Lehet, hogy apának lenni korai  és nehéz volt, de azt  hiszem, kicsi korban az anyák a fiókagondozók,  és az apa-bébik pátyolgatói is, hiszen telik a munícióból: a szeretet  nem fogy, sőt kibír áskálódást, távollétet, megrendült egészséget -  főleg, ha tudod, hogy valaki vár, és fontos számodra…

Mindig  hittem, hogy az én ragaszkodásom elég kettőnknek.  Néha mentem volna veled kettesben valahova,  -  nem erőltettem -,  ám szinte sose  hívtál.  Kellett volna. Erőltethettem volna, de aki szeret, nem zsarnok...

 Főzünk, uzsonnát készítünk, mosunk, a gyerekkel tanulunk -,  helyt állni próbálunk, neghallgatjuk mi fáj, vagy hiányzik -, és  felejtjük, amit kell…felejtjük  a  meg nem kapott, elfelejtett  köszöntőt, az  elmaradt bátorító szót;  a szolidaritást, amikor védeni, óvni, mellém állni  kellett volna; elfelejtjük a   meg nem kapott virágokat és azt, hogy adni is  jó, de kapni maga a mámor….

Mostanában sokat voltál fáradt, esténként hamar  elaludtál. Egy hosszú kapcsolatba ez is belefér. Bizonyosság., bizalom.  Fészek-meleg. Még mindig jó volt rád nézni, a gyereket csöndre inteni, elnézően mosolyogni az  alkalmankénti   suta apai ténykedéseden…

És egyszer csak zavarni kezdett valami. Először a lelkem érzett meg valamit… Úgy éreztem, a három majom  lettem, aki nem lát, nem hall, nem szól…

Mikor elmentél  valahova, fel sem tűnt, hogy mindig kicsit később jössz; fel sem tűnt, hogy milyen gyakran mész; fel sem tűnt, hogy soha nem hívsz…Jól érezted magad, s ez nekem is jó volt. Hittem a feltétel nélküli bizalomban, magunkban,  és az is  eszembe jutott, hogy  kellene már egy kis egymásra szánt idő:  törődés, napfény, tenger, barátok…

És egyszer csak nem jöttél haza. Rákérdeztem, köntörfalaztál. Mint egész életedben.

A  nyaralás semmit sem tett jobbá, kínlódás volt, és megalázó  bizonyosság…

Kértem, beszélgessünk -,  vonakodva ismerted be, hogy van, lett valakid: minden férfiak álma; egy hetéra, aki bármikor, bármire, bárhol hajlandó; akinek nincsenek gátlásai, ellenben igen gazdag tapasztalattal rendelkezik  szerelmi téren;  az egész nő egyetlen csábos  erogén-zóna, aki ismeri a férfi lélek – mellesleg igen egyszerű -  rejtelmeit,  ismeri a csábítás ama rafinált, művészetét, ami az erotikus tankönyvek témája haladó fokon… céltudatos, gátlástalan…és amint látom,   ez a csapda, ha luxuscsapda is, bizony rád csapódott….

Itt tartunk most. A türelmem fogytán és a lelki erőm is.

 Lassan el kellene döntened, mit szeretnél. Neked kell eldöntened a következő lépést.

 Most nem fog más dönteni helyetted, vagy ha igen, a következményeit te fogod viselni, egész hátra lévő életedben.

Döntened kell, hogy választasz egy másik életet, másik családot, a pillanatnyilag égig lobogó lánggal (ám vigyázz,  nem lehet 24 órán keresztül egyfolytában izzani) és jönnek a dolgos, elvárásokkal teli hétköznapok, az  idegen szokások, rideg elvárások, esetleg  gyermekáldás is, ami alkalmasint megédesítheti idősödő napjaidat….

Avagy végig gondolod, hogy  mennyire volt tűrhetetlen az eddigi életed, voltak-e benne felejthetetlen percek, akarod-e,  tudod-e úgy folytatni, hogy érzed a tüskét a másikban, egyáltalán, kell-e neked a régi életed, vagy felégetsz magad után mindent?

Érzelmi, anyagi vonzata mindennek van, ha az ember nem ezüstkanállal a szájában születik… és  sajnos, a csodákból sokkal  kevesebb van, mint a szürke hétköznapokból….

Menj, ha menned kell…én adok esélyt neked, te is adjál nekem reményt egy másik élethez: ha nélküled, hát nélküled…

Rontsuk el mindent kedvünkre.  Egyszer élünk.

 

Bérlet, te édes...

evalajos8
2011.10.07

Egyéb

 A törvény-és szabálytisztelő friss nyugdíjas útrakelt  nyugdíjas bérletet  csináltatni; ”ÖNÉRT JÁRUNK” – hirdeti a szlogen a BKV járatain, -  amikor/ha jön -, ugyanis az említett napon a friss nyugdíjas (a továbbiakban: Fny.)  12.15-kor indult a fenti okmány beszerzésének érdekében a közeli megállóba – a még !!! 9800,-ft-os!!! bérlete társaságában arra a buszra várni, ami majd tovaszállítja a legközelebbi BKV bérletértékesítő  objektumig.

A busz – nem kirívó esete ez a dolgos hétköznapoknak, ám  Fny. felvértezte magát türelemmel, ideje is van immár – negyven percnyi napon való aszalódás után jött, és naná, hogy  nem az, ami éppen jó lett volna, ezért 5 megállónyi út után át kellett szállni másik buszra, ami ugyancsak mintegy  35 percnyi,  kissé már türelmetlen várakozást jelentett  a forróságban Fny és további negyven utazni óhajtó számára...

30 percnyi kékbuszozás után hip-hop, már meg is érkezett Fny. a hatalmas, központi téren működő objektumhoz, ahol  közölték vele, hogy ők „viszonteladók”, nem jogosultak bérlet készítésére, és ma  már Fny. a huszadik, aki bosszankodva távozik; ám  menjen fel Fny. a lépcsősoron, és a HÉV(?)  pénztárában rendelkezésre állnak bérlet-ügyben.

A Pénztárban lévő ifjú hölgy éppen ebédelt, ezért  csuklott, majd  visszanyelt, diszkrét büfizések között,  smasszerstílusban közölte, hogy Fny. vegyen vissza az arcából, mert nem úgy van az, hogy gyere málé megeszlek, a bérletkészítésnek feltételei vannak: kornak megfelelő fénykép, a nyugdíjazásról szóló dokumentumok, különös tekintettel az ún. karikás utazási igazolványra, személyi igazolványra, állandó lakóhelyet igazoló kártyára …

Fny. elsompolygott,-  fáradtan, alázottan kissé, ám törve nem – így  másnap, immár a Metró felé véve az irányt,  újra járván a fenti stációit az eljárásnak, dokumentumokkal felszerelve és azzal a komoly tudattal, hogy  ekkora horderejű ügyet nem lehet szeleburdi döntések alapján csak úgy ukmukfuk intézni, hiszen mi lenne, ha minden Fny, csak úgy, a  fantasztikus  21. század hajnalán hebrencs módon akarna e fontos okmány birtokosává válni….

És lőn. Öt-hat perc alatt elkészül a nagy mű. A hölgy udvarias, gyors, rutinos volt.

A nyilvántartásba vétel – döbbenet! – mindenre kiterjedő és alapos, Fny okmányai legalább hatszor lettek elhúzva különböző leolvasó szerkezetnek látszó szerkezetek előtt…

Végül elkészült a mű, (rettenetes) fényképpel, leolvasó kódokkal dekorálva összesen 4005 ft értékben.

És ekkor Fny rájött, hogy nem érdemes szabályt követni. Ugyanis a Fny-nél kártékonyabb, gyanúsabb egyén nincs. Fny.-t szigorú ellenőrzés alatt kell tartani; valószínűleg Fny az oka a BKV tragikus kondicióinak:  a lyukaspadlójú, pisiszagú, -  a menetrendet és az utast is semmibe vevő gyalázatosan rossz közlekedési morálnak, valamint  a lógósok és az  ellenőrök rossz ómene is ő;  de a BKV immár résen van: a nyugger-bérlet érvényessége ugyanis mindössze fél év, pecséttel, dátummal komplettirozva… a terminus teltével ,  -  ha Fny még nem döglött bele addig – tidám-tidám, kezdődhet minden előlről…s a haza fényre derül!!!

Tudor Arghezi

evalajos8
2011.09.30

Kultúra

Tudor Argheziről

Mostanában sokat eszembe jut ifjú korom kedves  könyve:  egy könyv, közvetlenül a királyfis, sárkányos mesekönyvek után, magányos kamaszként, a  mindent felfaló olvasási láz ideje alatt került a kezembe könyvtári könyvként; Lina, ez volt címe…és újra találkoztam a klasszikus mese világával, ami már felnőtteknek szólt:  a századforduló parádés díszletei között küzd a  csodálatos ember-királyfi, a pópa-varázsló, a mindent felfalni- felperzselni akaró gyárigazgató -hétfejű sárkány; iszonyú bűnök és bűnhődések, előítéletek és  babonák, ráolvasások és  halálos  nyomorúság  között küzd az  ember; van aki győz, s van akit legyőznek  - valahol a  Duna és Kárpátok között, egy cukorgyárban, amit egy álmodozó álmodott meg, abban az időben, amikor  az elmaradott kizsigerelt, földhöz ragadt Romániában csak a bojár élt jól, és ipari műveltség híján, a vállalkozók tapasztalatlansága miatt, a cukorgyártás még gyerekcipőben járt…

Ez a különleges, szinte balladai hangulatú történelmi freskó a  háttere azoknak a lazán felfűzött történeteknek, amik a könyvet alkotják: egytől egyig az emberről szólván, aki korrumpál, öl, csal, hazudik, roppant hiúságában elkövetvén a legváltozatosabb bűnöket;  majd ugyanez az ember diadalmas felülemelkedése mindezen: aki  küzdve-küzd és  néha győzedelmeskedik;  a sárkány néhány feje levágva, és az ember- királyfi elnyeri méltó jutalmát, a mocsárból nőtt virágszál fehér  kacsóit...

 

Tudor Arghezi (Ion Theodorescu)  író, költő, esszéista, műfordító

1880-ban született, Bukarestben.

Apa nélkül, igen szegény körülmények között, de édesanyja meleg szeretetében  cseperedik.

Korán dolgoznia kell, 12 évesen már alkalmi munkákat végez.

1896-ban  már verset publikál.

 1899-től szerzetesnek áll.

1905-től egyháza tanulni segíti;  külföldi tanulmányait Svájcban és Francia országban végzi.

1912-ben szakít a szerzetesi életformával.

Költőként és publicistaként jelentkezik, először az Illő igék című kötetével.

Megalapítja a Papagájcédulák című sikeres folyóiratot,  prózája, publicisztikája,  „tengerzúgásos költészete” egyre ismertebbé, népszerűbbé teszik őt.

1943-ban internálják  egy német-gúnyoló pamfletje miatt.

1946-ban Irodalmi díjat nyer, majd a hallgatás évei következnek.

1955-től akadémikus, Herder díjas.

1967-ben hal meg Bukarestben.

Tudor Arghezi: Ajtó fölé

Ha mész, társul úgy vidd a jószerencsét,
Akár gyémántos gyűrűd ujjadon.
Ne állj, ne félj, ne bánd a bút, ha nyom,
Lépj ki, s tekints a vészben győztesen szét.

Ha jössz, a szád a dalt ragyogva mondja,
S küszöbre rakd szíved búját-baját.
Ki itt lakoz, mind kedves jó barát,
És szent a ház, hová belépsz naponta.

 Szemlér Ferenc fordítása

Kästnerről

evalajos8
2011.09.02

Kultúra

Meglesett allegória

A.:

A piramisok kövei közt a

hasonlatosság rendkivüli.

A különbséget csak az okozza:

a terhet az alsó viseli.

B.:

Részvéte tiszteletet érdemlő.

Panaszkodott talán önnek a kő?

Mindenki első, sajnos, nem lehet.

Aki legalul van, annak legnehezebb.

A.:

Némely dolog tán jobban járna,

ha fejtetőre forditanák?

piramis, szépen tótágast állva,

nem bolondság.

B.:

Csakhogy a piramis összeomolna.

Felszednék a követ, ami földre terül.

S megint csak a csúcs kerülne felül.

S alul, mint mindig, szélesebb volna.

A.:

Ha emberek közt, pardon! a kövek közt

a kavarodás mindegyre vadabb,

akkor, Ön szerint; végül ez úgy föst:

a többség örökre alul marad?

B.:

Azt hiszem. A mértan ezt tanítja bőven.

A könny nem használ. Ököl se sokat.

Csak egy használna.

A.:

És az?

B.: 

A jövőben 

talán ne építsünk piramisokat.

Megjegyzés: Minden hasonlat hivatalból sántít.

*

(Ford.: Békés István)

Ki ne ismerné és szeretné  Erich Kästner bűbájos ifjúsági könyveit:  a Két Lottit, a Repülő osztályt, az Emil és a detektíveket, vagy a nonszensz kis remekét,  a Május 35-öt…és a gyereklelkű felnőtteknek írt  Három ember a hóban naiv, mégis szívet simogató történetét, mely színpadon is megállná a helyét komikuma, szeretni való karakterei miatt; amiben izgulsz a főhősért, és szeretnéd, ha  méltón bűnhődne a  gaz…avagy a  Salzburgi szobalány kacagtató meséjét   a lökött tudósaival, furabogár arisztokratáival (ahol az arisztokratikus  kék vérre igencsak ráfér már  egy kis polgári pancsolás, ami a  főszerelmeseken igazán nem múlik) miközben a „színpadkép” Salzburg csodálatos zenei világa, kávéházai, ahol  szakadó esők és ragyogó napfények csillannak a történelmi macskaköveken…és az Eltűnt miniatűr érző lelkű hentesmesterének krimivígjátékba illő kalandjai, emlékezetes, felejthetetlen csetlés-botlásai…

Miért is Kästner?

Kästner újságíró is volt.1945 őszétől publikált a Neue Zeitung-ban  és a Pinguin c. ifjúsági lapban olvasom  a Mi újság volt tegnap? című könyvében, mely újságcikkeiből válogat.

(Éjszaka van – Képtelen vagyok erről a tömény borzalomról, erről az infernális őrületről épkézláb cikket írni. Menekülnek előlem a gondolatok, mihelyst visszaemlékszem a filmbéli jelenetekre. Ami a lágerekben történt, az olyan iszonyatos, hogy arról hallgatni nem szabad, beszélgetni pedig lehetetlen.—írja egyik recenziójában 1946-ban),  és ír még napi penzumról, példázatokról, egy nyugodt délutánról, gyerekkönyvekről, könyvégetésről -  egészen 1958-ig…

Kästner 1899-ben született Drezdában, egyetlen gyermekként nevelték szülei komoly erőfeszítések árán...az első világháborúba még diákként kap behívót, a gyűlölt katonaság időszakát élménygyűjtésre, tanulásra használta, majd tanítóképzőbe ment, írásai ekkor már megjelentek a Der Zwinger hasábjain. Folyamatosan publikál, neve  hamar ismertté válik: verseskötet ír, majd megjelenik  az Emil (Trier bűbájos rajzaival),  minden évben új ötlettel, rádiójátékkal, gyerekregénnyel rukkol elő.

Az Emil-ből készített (első) filmjét Billy Wilder(!) rendezte.

Megszületik Fabian – iskolát teremt;  támadják, felróják neki hogy  nem gügyög a gyerekeknek (a gyerekek mégis imádják!)

Amikor kísérteni kezd Hitler szelleme,- Kästner éppen Zürichben volt - , önként tér vissza Németországba: szemtanú akar lenni. Az lett. Könyvei Goebbels máglyáira kerülnek  Mann,  Remarque, Zweig stb társaságában.

Betiltott íróként is a béke és humanizmus rendíthetetlen híve.

Állandó nyomás alatt él, perbe fogják, megvádolják, letartóztatják, fekete Mercedes viszi (nemegyszer)  a Gestapo kihallgatásaira, kishíján  belehal, szívbeteg lesz.

Kitört a háború, lakását kibombázzák.  Két-három  - álnéven írt – forgatókönyvével sikerül Hitlert is alaposan  felbosszantania.

A háború végén  Kästner számára -  ablaktalan panzióban, szedett-vedett ruhákban -elkezdődött az élet. Sorstársakkal pincében kezdenek új életet, megalakul a Neue Zeitung, minden olyan témával foglalkozik, aminek köze van a színházhoz, filmhez, irodalomhoz; írt sanzont, kuplét, jelenetet – éjjeleken át dolgozik.

1951-ben meghal édesanyja, akinek annyit – szinte mindent – köszönhetett.

Kästner ekkor már Münchenben él, madarak és fák, továbbá négy macska társaságában, folyamatosan alkot, verset, politikai szatírát, színpadi darabokat, bensőséges hangulatú önéletrajzot ír.

Thorton Wilder csodálatát fejezi ki „mind a hat Kästnernek”, elismerve tehetségének sokszínűségét.

Művei 24 nyelven jelentek meg. Büchner és Andersen díjas, megkapja a kitüntető Lessing gyűrűt.

 1974-ben Münchenben hal meg a polgári humanizmus, az expresszionizmus és  a tárgyilagos, egyszerű közlés  moralista mestere,  dr. Erich Kästner.

Igaz költő, igaz író, igaz ember volt.

Bélám

evalajos8
2011.08.23

Személyes

Bélám

 Bélámnak divatos  jávorbajusza volt és széles mosolya; jóképű, noha köpcös kisember és nagy  tréfamester volt, ám  huszonévesen már nagy piás:  boros, mint akkoriban sokan a város és az élet peremén élők;  prolisors, így mondták,  -   volt türelme  a gyermekhez, aki voltam:  szerettem.  Bélám sűrün  jött, mert Bélám,  amikor elszürcsölt  mindent, az anyjához járt  kunyerálni ételt, kis pénzt – anyus,  csak egy-két bélást fizetésig !-  rimánkodott  – sosem lesz belőled ember Bélám, sóhajtott nagymama, s adott pár forintot;  tehetetlen szeretete kevés volt Bélám féken tartásához .

Bélám pedig  nagy-nagy  bánatában ivott, mert Bélám egyszer felriadván mámorából,  nem volt egyedül,  és  közölték vele, hogy immár  nős,  a gyermek is útban van, aki az ő gyereke is  eztán, és Bélám, aki vigyázzállásban  sem volt több 160 centinél, míg hölgye 182 is volt tán  - egy  húggal és   ádáz tekintetű mamával komplettírozva - ezen még inkább elkeseredvén,  a soknál is többet  ivott, persze itatták is …

Bélám  anyám testvére volt;  nem egy időben, de egy évben születtek,  mindent felül múló ragaszkodásukban, egymás kezét nem engedve rohantak a tragikus  semmi felé...

Bélám elégelte meg előbb, könnyű dolga volt:  önként halt azon a vasúti töltésen ahol gyerekeskedett és fölnőtt; és anyám sosem heverte ki Bélám elvesztését.  Nem is küzdött túl sokáig. Először a valóságból sétált ki, azután az életéből.