Evalajos...utolsó oldal

Onagy Cerinkája

evalajos8
2010.06.08

Kultúra

Azt hittem, Cerinka egy szép női név. Egy nő szépséges beceneve, de Cerinka hegy, és  egy tragédia díszlete.
Emlékezni és felejteni lehet itt, nem megúszni barátságot, áldozatot. És a Bogár barát. Barát, aki akkor jön, amikor kell, megy, amikor teher.
A nő. A nő muzulmán, kicsi, fekete, terhes és nagyon nagy bajban van. Bogár barát felesége - és a balkánon háború - ezért  két év óta most találkoznak először.
A két barát megcselekszi az egyetlen tehetőt abban a helyzetben, amikor jó döntés nem lehetséges. 
A történet tragikus, sötét árnyalatú mozaikokból rajzolódik meg. 
A végén nem tudod miről szól: háborúról? Szerelemről?  Szikár, fanyar férfibarátságról? Vagy csak egyszerűen egy halálig  nem felejtő, fájó szívről...

Könyvóra

evalajos8
2010.06.07

Személyes

Valahogy ez már nem az én Könyvhetem volt.
Pedig szép volt. Szívfájdítóan az.
A vakító fehérségű pavilonok, a káprázatos napsütés, a lépten-nyomon könyv; a közismert-kedvelt arcok, forgatag, és csobogó szökőkút  kisdedekkel.
Jöttem - talán - utoljára. 
Jöttem, mert Valakit írásain keresztül már igen, de személyesen még nem; jöttem mert Valakit már régen nem, - és jöttem, mert lehet, hogy Őt már jövőre nem - mint ahogy Valakit már - sajnos -  sohatöbbé nem...
Tetszetős  volt.  Könyvek karneválos kínálata.  Még a sorban állás is mosolyos, szivélyes;  kattognak a telefonok, surrognak a kamerák... Rengeteg az idegen szó,  és gyors, kavargó  minden;  hirtelen jött a  kánikula: talán  csak a felszín melegedett fel...
Minden, minden  (meg és át)változik.
És ez (talán)  így helyes.

Újra Kányádi

evalajos8
2010.06.04

Egyéb

Kányádi Sándor - Aztán

 lassan az árnyak nőni kezdnek
fehéren mint valami nyírfák
végéhez közelít a kezdet
ahogy azt már régen megírták

előbb megköt a fény egy régi
ablakra jégvirágul-dermed
hiába próbál bár reméli
lyukat lehelni rá a gyermek

aztán az óra mutatója
eloson a számlap lefittyed
vetül a vágyott a valóra
olyan lesz-é milyenné hitted

Rainer Maria Rilke
Elalvás előttre

Szeretnék valakit becézni,
ülni és lenni valakivel,
téged szeretnélek dallal igézni
és álomba ringatni el.
Szeretnék az egyetlen lenni, aki
tudná: hideg volt az éj.
Szeretnék rád figyelni odaki:
mit mond a Mindenség s a Mély.
Az órák egymást hívó hangja bong,
látni az Idő fundamentumát.
És lenn egy idegen bolyong,
és riaszt idegen kutyát.
Mögötte csönd. Nagyra tárt
szemem rád zárom, köréd;
szelíden őriz s mindjárt elbocsájt,
ha valamit megmoccant a sötét. 


Áthoztam ide is ezt a szép verset Kányádi csodás fordításában.

Szép hétvégét, jó éjszakát!

---

Az anya

evalajos8
2010.06.02

Egyéb

Hideg, kék szemek méregették a lányt; fiatal vagy te az én fiamhoz, mondta.

Egyformán nem volt semmijük, de  szükségük volt egymásra, az érzelmekre; az örök hűség mellé a szegénységet is társul kapták. Akkor nem számított.

Az első unoka - pedig lány lett! -  születése után mélyebben, sötétebben  gyűlölt: az én fiamnak sokkal különb menyecske is jutott volna, te egy lusta proli vagy, csak olvasol és nem csinálsz semmit!

Csak az unokát imádta izzón, feltétel nélkül, ijesztő hévvel: mindig lányt szeretett volna, nem mást...

Aztán  megözvegyülvén, minden energiája  - küzdelmes élete (hiszen az volt!) hegyesedett  még gyötrelmesebb,  engesztelhetlen indulattá: legyőzhetetlenné...

Megroskadt, betegeskedni kezdett.  Esett - kelt, összetörte magát, ám lassan-lassan  jótékony  demenciába süllyedt -   visszavonhatatlanul. Ekkor mosolygott először.

Etetni, pelenkázni, fekete, üszkös testét kötözni kellett,  és végül,  - túlon-túl  hosszú idő elteltével:  a kegyes halál.

A fiú ekkor sem szól, nem panaszkodik:   csak kidől a sorból, beleroppan; és  azóta is  távolodik. Ha mesél:  retusál, kihagy a történetből. Már ő is ugyanazzal a hideg, kék szemmel néz. Gyűlölettel. Proli vagy, - mondja, proli. És lusta, csak olvasol és nem csinálsz semmit.

Anya csak egy van. 

Diurnusnak szeretettel

evalajos8
2010.05.31

Személyes

Emlékeznek az emlékeim - írja  Diurnus a Klubhálón, és fájdalmas szomorúsággal emlékezik hosszú élete érzelmes emlékeire: arcokra, mosolyokra, karcsú lányokra,  elmúlt arcokra,  és említi könyvét, a KÉK FOLT címűt,  "e szomorú szentély"-t, melyben tragikus leánysorsot-embersorsot  írt  döbbenetes erővel; említ fontos halottakat, akikre - írja - felnézett, s akiket szeretett...

Ezért talán ideillik - kicsit vigasztalásul is - egy 2007-ben,  Diurnus blogjában  már kommentként szereplő párbeszéd.
Most akkor újra:

Diurnusnak szeretettel!

Párbeszéd az 59-es buszon

- Csá!
- Hali!
- Olvasol?
- Ja!
- Jó?
- Sirályság!
- Honnan...?
- Ajánlották.
- Miről szól?
- Egy csajsziról...
- Jó nő?
- Ja!
- És?
- Meghal.
- Mer'...?
- Nem bírta,
- Mit nem?
- Az életét.
- Miért?
- Lágerből jött.
- És????
- Nem értették...
- Mit is...?
- Hát az egészet. Az emlékeit.
- És???
- Teher volt. Letette.
- Te, ez gáz..!
- Ja. Eldobtam az agyam...!
- Ki a skribler?
- Valami Bodor...
- Passzolod majd?
- Ja. Tán holnap!
- Akkor csá!
- Hali!