Evalajos8 - 2.oldal

Ki érti ezt?

evalajos8
2011.08.19

Személyes

Én csak lépést akartam tartani. Haladni a korral – bár a tanfolyamon én voltam az elrettentő példa, a pedagógia csődje…nem is lettem virtuóz, de viszonyom a számítógéppel jónak mondható, guglizok, az alapok  - úgy-ahogy – mennek, és látom a számítógép  korlátlan  lehetőségeit, ami  különösen alkalmas arra, hogy naponta összecsapjam a kezem az emberi elme nagysága előtt, olvasván és dúskálván a szellem könyvespolcain, míg/bár  a borzalmakra, agyament gagyiságokra  igyekszem nem kattintani, menekülvén,  virtuális homokba dugván fejem, -  erősen hinni szerettem volna, hogy  - modern mágia – viszonylag emberséges emberként a  rossz nem lel rám…

Dehogynem.

Sosem fogom megtudni, hogy azon a bizonyos,  legnépszerűbb virtuális játszótéren én nyomtam- e  meg nagy-nagy balgaságomban  valamit, amit nem kellett volna, avagy automatikusan generálódott, és megbolondult, avagy önálló életre kelt a bugyuta képeslap-maci-sütiküldő szolgáltatás. Mindenesetre a legkedvesebb tiszteletre méltó barátom horogkeresztet kapott ajándékba  a nevemben;  elhűlten érdeklődött, hogy mi ez?

Erre nincs magyarázat.

Ezt nem lehet megmagyarázni.

Erről a helyről  sürgősen és azonnal  el kell menni. 

 

Kaleidoszkóp (születés napra)

evalajos8
2011.07.28

Kultúra

Kaleidoszkóp (születésnap ürügyén)

 

A gyerekkor  kaleidoszkópja:  az egyszerű papírhenger-  tükör és üvegszilánkokkal, belsejében csodavilággal: kápráztató  színekkel, mindig más illúziót keltő hangulattal  -  valami ilyesmi jut eszembe Diurnusra gondolván, emlékezve az  „akkori” újságíróra, (aki otthonról itthonra kényszerült emigrálni, élhetetlen életét élhetőre cserélni) akinek hirtelen  hatalmas rajongói, olvasótábora nőtt,   mint „ősbloggernek”  AZ  ÚJSÁG  harmadik oldalán, mely ablakot  merészelt/engedett nyitni egy  mélyen zengő, másik hangnak, a szürke betűtengerből felcsillanó  meglepő, izgalmas, sokszor eretnek avagy líraian érzelmes  gondolatoknak, pedig  ekkor még nem tudtuk, hogy a Diurnus álnév  Bodor Pál közírót, újságírót, volt  tévés szakembert, a nemzetiségi kérdést szerelmetes szívügyének tekintő publicistát, csendre intett szerény költőt, realisztikus, mégis lírai (mementó) regények, esszék, politikai pamfletek,  és  az írás jövőbeni reménységeinek szánt mű(vek) írója, a megszámlálhatatlanul sok  (blog)jegyzet szorgalmas, lelkiismeretes jegyzője; a  kiváló  tanár,  író-olvasó találkozók magával- és  elragadó  előadója, segítő barát és társ a bajban;  a szellemi elegancia, a  tolerancia  és  humán megoldások elkötelezettje,  továbbá/és  vörös posztó is egyben, a ma már  mélységes mély  árkaink  túloldalán  lapátolók számára…aki  nem csak a MUOSZ elnöke volt, de kedvelt  ellensége is sokaknak: híreseknek és hírhedetteknek,  fogakat  csattogtató hölgyalapú  gyűlölködőnek, avagy ifjú-titán  radikálisnak, politikai stupidnak; …és  Könyvünnepek villannak fel:  hol szakadó esőben, hol vakító napsütésben,  a sokadik kiadások dedikálása, gratulációk, réglátott barátok,  forró kézfogások,  mosolyos párbeszédek  ifjú és kevésbé ifjú hölgyekkel, kézcsókkal komplettírozva…összevissza forgatván az emlékeket,  feltűnnek komoly, tv-beni elemzések, magyarázkodások a jó szándék  pokolhoz vezető  tragikus útjáról, továbbá néhány kép  a Lyoni omnibusz remek rögtönzéseiből… és vajon, vajon  miről mesélnének az útitársak…a  hosszabb-rövidebb távon  kísérők, miről mesélnének   a vele/nélküle  élők, - és a  megholtak -,  miről  a hölgyismerősök,  munkatársak, igaz barátok,  a közönyösök és  gyűlölködők, a   rajongók, és azok, akik olvasták minden sorát, vagy azok, akik nem, csak pregnáns  véleményük kiáltották szerteszét… egy bizonyos:  képessége van  hatni, érzelmeket ébreszteni, jó emberként, íróként, tanárként és közszereplőként egyaránt.

„Vigyázz: az emlék meg se lebben,///és aki voltál, megmarad.///Mögötted áll száz önmagad:///eleven mind, de tehetetlen.///És amit magad alakítasz:///minden jövendő pillanat///szüntelen mögéd építi///másíthatatlan múltadat.”…írja pontosan fele annyi idősen, mint amennyit most ünnepelünk, hát  isten éltesse őt még igen  sokáig jó erőben, békés  nyugalomban,  sok-sok szeretetben, mert megérdemli!

Ez a könyv – ami krimi?, társadalmi regény? Szerelmi történet? -  még mindig csillog-villog, szellemes, szórakoztató, és  feledésre ítélt… milyen kár!

A ded

evalajos8
2011.07.04

Személyes

Szorongással ébredni és szorongással feküdni: meddig lehet még titkolni, és  mi lesz, ha kiderül; mi lesz, ha meglátja a szemében a felismerést: hiszen  nyomatékosan  megmondta, hogy amíg az én kenyeremet eszed, nem lehet több, igen,igen  az értésére adták, mert  amíg másnál van otthon, addig más szabályok, vannak; kegyetlen, szív nélküli, élet ellen való szabályok; és  lelkében sikolyokkal vesztett már el  egyet emiatt, és ezért,  ezért, most minden porcikájával kívánta még utoljára, utoljára ezt az egyet;  és csak azt tudta, hogy ez  az élet élni akar és hogy ő is, mindennél jobban  akarja; most még tud rá vigyázni, el tudja magyarázni, bele tudja beszélni, hogy nyugi, lesz valami, valamit kitalálunk; még titok vagy öregem, mire kiderülsz megerősödünk, harcolunk és mert akarlak, -  istenem mennyire akarlak -, ezért hát  harcolunk és meglátod,  kibírjuk…aztán  ha ott leszel, elfogad talán, hiszen anya volt egykor  ő is: a vére vagy, nem fordíthatja el a tekintetét,  és tudod, talán nem is tehet róla, hogy ilyen: szép arc, keserű, buta  szív, talán mert  elvettem tőle valamit, a gyerekét, vagy a játékát -  ki tudja mije volt:  a te apádat…talán nem gyűlöl, de nem szeret; pedig a dolgok olyan egyszerűek  lehetnének: aki jönni akar, azt  várni kell… egyszerű, csendes  örömmel,  akár jászolba, akár kastélyba születik, oly mindegy,  hát nem igaz... egyenlőre legyen elég az én  nagyon nagy akarásom; mert már tudom, hogy te leszel a cáfolat mindenre, te leszel, aki békít, a királyfi leszel, aki  szerencsét próbál a nagyvilágban, ahogy a legkisebbnek illik,  aki örömet hoz majd;  megfejt  titkot, eldumál a sárkánnyal,…keres és talál szerencsét, aranyalmát;  és  országa, egész világa lesz: csodaország-tükörország birodalmad, királylány  feleséged; és már  nem hasonlítasz  senkire  önmagadon kívül, mert emlékszel, hogy létezésed sors: mosolyt kell hoznod, gubancot bogoznod,  s az itteni színpadon időnként  elrendezni  az előadást, mert valamiért vagyunk, a fene egye meg, mindenek ellenére és valaki, valami  miatt, valaki ellenére…amen.

Fekete rontás

evalajos8
2011.05.31

Személyes

Rontás van rajtam

Megmondta a fiatal hölgy a buszmegállóban. Meg sem szólított, csak közölte: magának asszonyom kettő gyereke van és  egy  nagyon nagy szomorúsága, egyedül él, pedig  van társa, és betegsége van, amibe nem most fog belehalni – van cigány ismerőse? – rontást, fekete rontást rakott magára, azt  én három simítással leveszem… és nem folytathatta, mert jött a busz, és én azóta is töröm a fejem, hogy miért nem találkoztunk kicsit előbb,ugyanis már kora reggel jelentkezett a rontás a szomszéd  néni képében, akinek szegényemnek már minden nap vasárnap, és találkozni vele maga a horror a nem evilági, lélekszomorító  történeteivel – nincs nekem erre most időm, fordultam sarkon, és fogtam menekülőre, mikoron – így jár, aki nem szán időt embertársaira – gyönyörű autó fékezett mellettem, és Richard Clayderman ragyogtatta rám mosolyát, amint  közölte, mekkora  szerencse ért, ugyanis  a Paprika Tv promóciós reklám programja (vagy valami ilyesmi) keretében ingyen kapok egy ajándék csomagot, nézzem meg…elbűvölten rebegtem, hogy köszönöm, nem kérem, nincs pénzem és különben is; ámde ő levakarhatatlanul lóbálta a leégethetetlen serpenyőt, a frissentartó dobozkészletet és a mindentreszelőt, a gyártási és hivatkozási garanciákkal, folyamatosan mantrázva, hogy az ajándék nyolcvanezret ér, és a bónusz egy  - drabális marha ronda férfi óra – az jár,  ha elfogadom az ajándékot, és fizetek húszezret,  - eddig már tizennyolcan fizettek az utcában, boldogan…köszönöm, nagyon kedves, de nem kérem az ajándékot!  - de miért NEM?  - szűkült résnyire minden az arcán, a frász jött rám, - mert  nincs, nincs, nincs húszezrem és kevesebb sem, viszlát! – és újra futás a másik irányba, ostorozván és átkozván a naiv hülyeségemet, még akkor is, ha ezek az illetők erre vannak kiképezve, és ember legyen a talpán  az a nyugdíjas öreglány, aki  ellenáll az erőszakos, profi, behízelgő dumának, a fene egye meg a hülye balek fejemet; nahát, a kutyáké ez a nap, szédelgek tovább, mikoron  üvöltve hátba ver az a régi  ismerős, akit ha időben észlelsz, pánikszerűen  fedezékbe vonulsz, vagy fütyörészve elindulsz a másik irányba – szóval hátba csap és  közli, hogy szarul nézek ki, nincs neked rákod?,  majd elkezdi ruinos kiselőadását a saját bajairól bokától-tokáig ecsetelve szörnyű mártíromságát, és a busz – a dög – nem jön, a csaj meg az arcomba hajolva  ecsetelte a keresztcsont szűkületét, porckorong sérvét, bokasüllyedését, az orvosok, továbbá  a lelketlen emberek közönyét a bajaival szemben, az élet csak hősies erőfeszítéssel élhető  – közölte – nézzek rá! – és ekkor végre bekanyarodott a busz, a megmentő;  fél óra alatt amortizálódtam, lógott fülem-farkam, amikor leszálltam a végállomáson, ekkor, ekkor  figyelmeztetett a fenti kedves roma fiatalasszony mélyen a szemembe nézve: rontás, fekete rontás  van rajtam…de honnan  látta, honnan tudta?

A mazurkás ember

evalajos8
2011.05.26

Kultúra

Ami nagyon szívügy, az írhatatlan.
Írhatatlan a mindent megíró Író: a  mászkálva kószáló, a  főző,  zónázó, a  kocsmázó Ő.
Nem a kimondott  szó embere, hanem (csak)  a betűké,  és  a fakanálé,a  vándorbabé; a lélekből főzésé, mikoron   az étel megkomponálása döbbenetes  embersors- történet is...
Keresztül-és átfőz mindenen,  Wekerlétől Alzsírig főz, vagy főzet másokkal - ha egyebet nem, isteni zserbót te is megtanulsz - és aztán még tanulhatod tőle az  alig elviselhető dolgok elviselését  is: haláltáncot - 'más tánc nem is jött szokásba' - majd  írván  a zsidó sorsról például, a lezsidózottakéról  főleg -  azokról hát, akik tüske a köröm alatt, és a zenés-chopinos, B-moll zongoraversenyes, haláltáncos történetek; a  hű,  halandó társak is - ebek, félszemű macskák - megírva élnek  már tovább, mint  az  élők és holtak meséi: ami  nincs megírva, majd eztán...;   ahogy  a  szász történetek, a  román történetek, a  szlovák történetek satöbbi történetek: megfigyel és megír mindent, vigyázz...!
A sajtót, az  Újságot is az Író miatt vesszük, amíg el nem megy, vagy menesztik - kit érdekel,  - hiszen már nem tud soha többé nem írni, már túl van a nehezén: születésen, jó sok halálon, a családon és ágazó családfán; az örökölt paksaméták, irományok, legendák még kitartanak egy darabaig, s ha elfogyna, még mindig ott a zene, a kutya-mazurka;  lehet  az utcán kószálni,  kóricálni,  a korcsmában mindenféle embert látni, erősen figyelni; jósolni  tragédiát, várva  szomorkodni...

Valakinek, valahol...

evalajos8
2011.05.18

Személyes

Van valahol Valaki. Szimpatikus. Kedvelem. Kedvelem, mert kábé egyidősek vagyunk, félszavakból értem Őt; kedvelem, mert vonzó természetességgel mesél: arról, ahol él - bár nem  tudom hol - a táj egzotikus, a növények gyönyörűek és van egy kedves kutya is az emlékeimben. Nem egyszerű az élete, innen nézve sem az, és mégis praktikus, higgadt háziasszony (?), derűs, jóindulatú, okos kommentelő és időnként - mert az ő árkait nem itt ássák, hanem másutt - leesett állal olvasom azon írásait, beszámolóit, amit belevaló politológusok is csak megfontolt körmondatokban mernének érinteni...:), - én csak hümmögök, és kíváncsian olvasom, mások mint gondolnak erről, amíg meg nem jelenik ellentétes véleményével az az egy-két  karakter- defektes  kommentelő, aki jobban tudja,  összeesküvés elméletet gyárt, provokál, és iszonyú neveletlen megjegyzésekkel dobálózik... a  kulturált hangnem oda, nekem meg hallgatnom kéne -ajaj, de mennyire -, mert vesztettem már - máig hiányzó - jó Barátot amiatt, hogy beszóltam, és azért sem helyes ugye, mert figyelmet terel a témáról... a másik fél humorérzékén, bölcsességén múlt a kedvező folytatás, köszönet érte: Valakinek, valahol...:)

Jó kívánság

evalajos8
2011.04.22

Egyéb

Ady Endre:

 

ADJON ISTEN MINDENKINEK

Adjon Isten békét, kedvet
Asszonyoknak, embereknek,
Sok örömet mindenkinek,
Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Úgy szeretném megtalálni,
Úgy szeretnék azzá válni,
Kinek az élet teher:
Az ember könnyen megy el.
Gyönyörű-kék Itt az Ég.

Által-adni úgy szeretném
Sok hirtelen vágyam, eszmém,
Sok drága kincset, nagyot,
Amihez már vén vagyok.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Néha-néha szerelemmel
Telik meg az ilyen ember.
Néha-néha úgy megsajog,
Más bánat, bú és más bajok.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Adjon Isten ifjuságot,
Szabadságot, boldogságot,
Egészséget, pénzt és hitet,
Szerelmet, hírt mindenkinek.

Gyönyörű-kék itt az Ég

Emlékezni

evalajos8
2011.04.17

Egyéb

Részlet André Schwartz-Bart Igazak ivadéka című regényéből

  Ne menjetek el, drága kicsi gyermekeim, ne törődjetek vele! Jöjjetek közelebb, hadd mondom el nektek, milyen is a mi országunk…

            Az első sorban ülő egyik fiúcska félig kinyitotta dagadt szemét, — a sebet annak a kollektív őrültségi rohamnak a során kapta, amely az előző napon az egész vagonban végigsöpört —, és suttogva, színtelen hangon, mintha nyelve nem is érintené kiszáradt szájpadlását, azt mondta:

            — Bácsi kérem, nem miattunk, amiatt a másik gyerek miatt, aki ott fekszik, ő szeretné, ha odamenne hozzá…

            — Miért nem ébresztettek fel? — kérdezte Ernie.

            — Azt hittem, nem kell, hiszen először történt… — felelte szégyenkezve Golda.

            Ernie szótlanul elhúzódott tőle. Élesen nyilallt minden összetört tagjában a fájdalom. Térden csúszva igyekezett előre a gyermektestek között, azok félrehúzódtak, hogy utat engedjenek neki, egyiken-másikon azonban át kellett lépnie, hogy ki ne zökkentse őket az erőiket kímélő mozdulatlanságból.

            Az a gyerek, akiről szó volt, a „hullakamrától” kétméternyire feküdt. Mellette ült az öreg orvosnő. Háttal a vagon falának támaszkodott, arca kemény volt, mint a halotti maszk. Valamilyen furcsa téveszme következtében makacsul ragaszkodott a vöröskeresztes fehér orvosi sapka viseléséhez, noha az előző nap óta egész orvosi tevékenysége arra szorítkozott, hogy a vérhasas betegek jéghideg testét dörzsölte s végignézte, hogyan halnak meg. Tekintete most a leplombált vagon zavaros levegője meredt, valami láthatatlan pontra, s meg sem rebbent szempillája, amikor Ernie odaért hozzá.

            — Meghalt — csak ennyit mondott.

            Az öregasszony arca csontos volt, aszott, és kék a hidegtől. Orrcimpái ugyanúgy összehúzódtak, akár a halott gyermekei. Ernie hátában érezte valamennyi gyermek pillantását, kijelentette hát, nagyon hangosan, hogy félre ne érthesse senki:

            — Elaludt…

            Azután felemelte a halott fiúcska tetemét, s végtelenül gyengéden odatette az egyre magasodó halomra, a zsidó férfiak, zsidó nők és zsidó gyermekek holtteste fölé, akiket a vonat zötyögése ide-oda himbált utolsó álmuk közben is.

            — Az én testvérem volt — mondta neki egy kislány, némi tétovázással, homályos zavarral, mint aki nem tudja, hogyan is kell most viselkednie Ernie előtt.

            Ernie leült mellé, és az ölébe húzta.

            — Ő is fel fog ébredni nemsokára, a többivel együtt, mihelyt megérkezünk Izrael országába. Ott a gyerekek megtalálják majd szüleiket, s mindenki örvendezni fog. Mert tudjátok meg, hogy a mi országunk az a hely, ahová most utazunk. Ott soha nem nyugszik le a nap, s mindent ehettek majd, amire csak kedvetek támad. Ott az örök boldogság koszorúja lebeg majd fejeteken, vidámság és öröm szegődik hozzátok, a fájdalom és a jajveszékelés pedig messzire távozik tőletek…

            — És ott biztosan éjjel-nappal melegedhetünk majd — szólt közbe boldogan az egyik gyermek. Ütemesen mondta ki e néhány szót, mintha már többször mondta vagy elgondolta vagy hallotta volna.

            — Bizony, ott úgy lesz — helyeselt neki Ernie.

            — És ott nem lesznek majd se németek, se vagonok, se semmi olyan dolog, ami fáj az embernek — szólalt meg egy másik száj a sötétben.

            — Hallgass, ne te beszélj, hagyd a rabbit beszélni! — vágott közbe türelmetlenül az egyik kislány. — Ő jobban beszél mint te.

            Ernie tovább ringatta térdén a halott fiúcska nővérét, és folytatta a mesét. Körülötte gyerekfejek imbolyogtak: kis hallgatói nagyon legyengültek már. Észrevette azt is, hogy kissé távolabb, lopva, néhány felnőtt férfi és nő figyelni kezdett elbeszélésére, s az ő szemükben is fellobbannak ugyanannak az őrületnek a lidércfényei, amely a kicsinyekbe még valamelyest életet öntött. Az ölében ülő kislány hirtelen sírni kezdett, könnyek nélkül, mint mindazok a gyermekek, akik nagyon sokat sírtak az út első két napján. Aztán ökölbe szorított keze két kékes kis gombját mellére szorította, s tágra nyílt szemét Ernie-re szegezve elaludt.

            — Bácsi kérem, én is szeretnék… — suttogta egy elhaló hang. —  Engem is tessék elaltatni! Még semmit sem aludtam az egész idő alatt!

            A hang egy tizenkét év körüli kisfiútól származott. Arca olyan fonnyadt volt az ödémától, hogy aki látta, nem értette, milyen csoda tartja még húsában a kidülledő két szemgolyót.

            — És miért nem aludtál? — kérdezte Ernie.

— Mert félek.

— Csakhogy te már nagy vagy ahhoz, hogy ringassalak — mondta Ernie, s önkéntelenül is elmosolyodott. — Nem is tudom, hogyan csináljam.

— Akkor is! — könyörgött a vérhas beteg kisfiú. — Ha nagy vagyok, akkor is aludni szeretnék!

Ernie becsúsztatta a kislányt a takaró alá, s mindkettőjük hosszas erőlködése árán sikerült a kisfiút ölébe fektetnie. Ám, olyan gyenge volt már, hogy ringatás helyett csak emelgetni tudta a kisfiúnak hol felső testét, hol mocsoktól fényes térdét. Golda, néhány még lábra állni képes asszony segítségével dörzsölgetni kezdte a legrosszabb állapotban levő gyermekek gémberedett tagjait.

— Ha majd Izrael országában leszünk… — suttogta Ernie, a kisfiú fölé hajolva. A gyermek szemét most mintha sárgás, álmatag hártyával vonta volna be a megbékélés. Aztán egy idő múlva észrevette Ernie, hogy közvetlenül a szeme előtt felbukkan az orvosnő arca, kopáran, mint a sivatag. Látszott rajta az eszeveszett düh.

— Mit csinál?! — súgta Ernie fülébe.

Az első sorokban kuporgó gyermekek riadtan hátráltak. Ernie lesütötte szemét, és megállapította, hogy a térdén ringatott élő hulla időközben halott hullává változott. Az orvosnő erősen megszorította vállát, körmei belemélyedtek az Ernie csontjain megmaradt kevéske húsba.

— Hogy meri nekik azt mondani, hogy ez csak alvás?! — súgta gyűlölettel teli hangon.

Ernie gépiesen tovább ringatta a gyermek testét, s ő is sírva fakadt, ő is könyörtelenül. Azután azt mondta a doktornőnek:

— Asszonyom, itt nincsen hely az igazság számára.

Abbahagyta a ringatást, s amikor kissé oldalt fordította fejét, észrevette, hogy az öregasszony arckifejezése egészen megváltozott.

— Hát minek a számára van itt hely? — szólalt meg.

Alaposabban szemügyre vette Ernie-t, mintha emlékezetébe akarná vésni minden egyes arcvonását, s csendes odasúgta neki:

— Hát semmit, egyáltalán semmit sem hisz abból, amit mond?

Sírni kezdett, és valami keserű sajnálkozás és rémült, tébolyult nevetés keveredett sírásba.

 Justus Pál fordítása

 ÉS

 Mezei András

 Tanúvallomás

 Az emberek levetkőztek.

Nem sírtak, nem kiabáltak.

Nem könyörögtek kegyelemért

Egy ősz hajú asszony a megásott

Gödör előtt kisbabát dajkált,

Dalolt neki és csiklandozta,

Hogy sikongott az egészen pici

Gyerek a gyönyörűségtől.

 

 

Költő és nap

evalajos8
2011.04.11

Kultúra

Tíz évesen, karácsonyi ajándék- könyv felett súgtak össze először a jó szomszédok - óh, a költő, a költő -, hallottam, és titokban megkerestem a tartalomnál, igen keresni kellett: talán büntetett, talán büntették, ki tudja; és én  nem értettem a sugdolózást, a titkolózást, míg meg nem jelent a tiszteletre méltó szomszéd szigorú-sötét  tekintetű, de annál szemrevalóbb húga, -  fiúcskákkal, kettővel - és a szép hölgy időről időre megjelent, majd távozott a nagyobbikkal, így  a kicsi,  nagyon kicsi lévén,  mindig maradt valakire, legtöbbször rám...  egy törékeny angyal arcával,  gyönyörű kékszemű, méla pillantással, repeső karokkal szeretett addig  amíg - istenem, milyen hamar - meg nem halt: elaludt és nem volt tovább...  és ekkor megjelent a kék szemén vastag keretes szemüveggel, méla-fátyolos pillantásával  egy  törékeny alkatú, angyal arcú fiatal ember... és ekkor  megint összesúgtak a háta mögött, a bánata mögött, - ahogy később a versei mögött - és én   soha többé nem láttam...



Iktatva

Menj el tőlem, szomorúság. Ma délelőtt
belenéztem az igazolványaimba,
s világosan kitűnt, hogy Ladányinak hívnak,
1934. február 12-én születtem,
Puskin utca 14-ben lakom,
és be van írva még három gyerek,
meg hogy elvált, meg még pár adat,
de egyáltalán semmi nyoma annak,
hogy álmodozik, reménykedik, csalódik, megöregszik -
rosszul vezetik ezeket az igazolványokat,
így egyedül semmit nem tudok tenni ez ellen
talán segítségül kéne hívnom az emberiséget,
de nem tudom, az emberiség hol tartózkodik ma délelőtt,
és mikor fogad szomorúság ügyben.

A dallam

evalajos8
2011.04.03

Egyéb

Tengermély, bársonyos hang, átszellemült, áradó; a férfi behúnyt szemmel, ökölbe szorított kézzel énekel, igazi melódiát, szívbe markolót, hallod, hallgatod,  - mostmár egész nap a füledben búg - és szöveg nélkül is érted, érted  hogy valaki a tragikus, csak  egyszer élhető  életéről - tiedről? - énekel fantasztikusan - és egyszer csak  feltűnik 'a'  nő, lágy  hangja belesimul a férfiébe és a drámai férfihang megtámaszkodik a nő hajlékony, alásímuló dallamain, és egy pillanatra mögé áll - nem, nem dramaturgia, hanem ösztönös - összeillenek: a férfi markáns  arca a nő finom, skandináv vonásai mögött és mellett, hangjaikkal eggyéváltan; testük együtt ring, a közönség döbbent bűvlettel néz, mert ez nem csak a hangok diadala, hanem férfi és nő csodálatos összhangja, eggyé válása néhány csodálatos, hihetetlen percre.

Szívembe zárva...

evalajos8
2011.03.31

Személyes

Jó napot!  Kérem az iratait, leletet, beutalót! ...Hűha, beutalóm sajnos nincs, elfelejtettük... Beutaló nélkül nem fogadhatjuk, nem tudunk belépni a rendszerbe....Érthető?... Igen, érthető!!... Mit tetszik tanácsolni? Időpontot kaptam, már egy hónapja... Hááát, menjen le X doktornőhöz, ha szerencséje van, ad beutalót...szerencsés ez a nap, kettő óra múlva kezemben a beutaló, még   időben felérek... Kisvártatva megérkezik maga  Adonisz is, várunk kettecskén... negyven perc vidám míting halk kacajai hallatszanak, majd ajtónyitás, Adonisz győztes mosollyal beelőz, ...újabb negyven perc örömteli neszekkel, és íme  Adonisz teljes pompájában el, én meg  be...  kérdezik, voltam  már itt?...Még nem...rebegem, doktornő felcsattan, nem látod  hogy azt sem tudja hová álljon?...Na, jöjjön ide! Üljön már  le! ...Ülök(tűkön)...Megszólal: maga kövér! Hát, igen, felelem szerényen ..Maga nagyon kövér ...Hát ugye..., Gyerek van? ...Igen, kettő....Hány évesek? Hát már harmincon fölüliek...Ők is kövérek?. Nem, ők nem kövérek, ők szép soványak, igazán...Mert a kövérség öröklődik, ha nem tudná...Igen de nekem az anyagcserém...Ne szóljon bele!!! Mit evett ma?....Egy narancsot, meg egy sajtot.. Mozog eleget?...Hát biciklizem, gyalogolok...ilyenek...kevés!  Igyekszem majd, Doktornő,...Tetszene nekem Meforalt írni, elfogyott.. hanyas kell, ötszázas, nyolcszázas?...jaj,  nem is tudom, hirtelen.. és én honnan tudjam?! ...talán ha a számítógépben meg tetszene....maga ne szóljon bele!...igen, már emlékszem, ötszázas, igen ötszázas kellene... szerencsére, a leletei jók, de azért menjen el csontsűrűség vizsgálatra az egyik gyógyszer mellékhatása miatt... Beutalót a háziorvosától kérjen...Végeztünk!  Végeztünk!   Ha a fene fenét eszik is: Köszönöm. A fene egyen meg, akkor is köszönöm!  És  - azért is -  jó éjszakát!

A VÁROS PEREMÉN

evalajos8
2011.03.22

Egyéb

Kétségbeejtő, szomorú, tarthatatlan  helyzetéről írt valaki - kicsivel odébb -, melyhez József Attila veretes,  jövőbe látó, megrendítő sorait hívta támaszul...és íme jő, a Hozzászóló, -  nem csak a troll, aki hetek óta gondosan belerondít szövegekbe - , hanem a Kommentelő, aki egész biztos  nem olvasta a Csoszogi az öreg susztert, aki nem  tanulta a Mamát, nem szavalták neki az Ódát, és a  szíve, az a józan, racionális, nem dobbant  a Semmi ágán, nem volt a Szépség koldusa, és  nem élt a Város peremén, mint ő,  akitől a sors mindent, de mindent elvett:apát, anyát,  szerelmet, a jobb  sorsot -, végül  a józan ész határán élt-halt, hisz' kit  anya szült, az mind csalódik végül...és ekkor  jön, jön valaki és kérdőjelez, mint  mondja azért, mert szereti az igazságot,  szerinte  Mórocz Zsolt irodalomtörténész írta meg a frankót, miszerint J.A. nemigen élt az egyéni erkölcsi erőfeszítés említett lehetőségével...//pártfogói bizalmát gyakran eljátszotta, rendszeres munkát nem volt hajlandó vállalni, pénzzel nem tudott bánni, viszont gyakran bizonyult számítónak, potyásnak...., József Attila egy lumpenproli volt, és  utána számol a költő jövedelmének, stb, stb...jaj, mert hiszem, hogy  József Attila az  oly sok elesett, megszomorított, a  város és a lélek peremén élők zseniális költője, és aki ezt megkérdőjelezi, kétségbe vonja, az nem járta meg a lélek, a szegénység és kiszorítottság ama bugyrait, amit ő... Hová lett belőlünk a részvevő, szolidáris ember, - és ki az, aki az elevenek magabiztosságával  mer ítélkezni élők és holtak felett? 

Buszon

evalajos8
2011.03.17

Személyes

A koradélelőtti  busz kék,  szörnyen hideg, ótvar retkesen redvás,  és nem jő. (Vársz, vársz  könnybelábadt szemmel, mint Vladimir és mint Estragon.)
Aztán órányi utat kettő alatt tesz meg, miközben nemhogy ülnél, de állnod  sem lehetséges...
Estefelé-hazafelé újra vársz, vársz, vársz  a gondosan megvásárolt tízezer forintos, arcképes, át nem ruházható bkv kombinált  bérleteddel és  a bidva nehéz szatyroddal, mire jön csáléra tömve, esetleges időpontban busz,  az esti holdfényben, és megszólal a gyönyörűen iskolázott   (bariton) mikrofon-hang:  Felhívjuk tisztelt utasaink figyelmét, hogy  a buszmegállók egész területén tilos a dohányzás!. Ellenőreink ötvenezer forintig terjedő bírságot szabhatnak ki!
Azért ez már Európa, nem?
Mennyivel kevesebb tüdőrákos fog éhen halni, megfagyni...

Vajon ki volt Edward Lear?

evalajos8
2011.03.07

Kultúra

Már az nonszensz, hogy valaki - 1812-ben -  huszadik gyermekként szülessék  Londonban. Valószínűleg a bőséges gyermekáldás miatt a kis Edwardot nővére neveli szegénységben, de igen nagy szeretetben.
Nővérei - Sarah és Ann - mindent elkövetnek, hogy a beteges, ráadásul epilepszában,
sőt depresszióban is szenvedő kisfiúban tartsák a lelket; sokat mesélnek neki, rajzolni tanítják.
Felcseperedvén művészi ambiciókat táplál, nem is hiába, híres ornitológus-illusztrátor válik belőle.
A híresen furabogár külsejű, erősen  rövidlátó Lear bizonyos hírnevet vív ki magának. Önmagával igen kritikus, gyakran  szellemesen élcelődik görbe lábain, hosszú orrán, vaksi szemein...mindezek ellenére igen kalandvágyó.
1826-tól rengeteget utazik. Hollandia, Németország, Belgium. Svájc,  Itália, közben folyton rajzol, fest, immár  ihletett olajfestményeket is  a gyönyörű itáliai tájról...
Könyvet ír - Képes itáliai kirándulás -,  és ekkor születik meg - igaz Derry Down Derry álnéven -nonszensz könyve is.
Alkalmanként Viktória királynőt is ő tanítja rajzolni.
Megint sokat utazik, Málta, Görögország, beiratkozik a Királyi Akadémiára is, miközben sokat betegeskedik.
Megszületik első nonszensz meséje, A Pipple-Popple tó, és nonszensz dalokat is ír...
Utolsó útikönyve Korzikáról szól,  1870-ben publikálja Nonszensz dalait, majd a Még több   nonszensz című műveit.
Egy hosszabb indiai út után jelenik meg Mókás versek című, utolsó kötete.
1888-ban, San Remóban hal meg a nonszensz e kedves, fura mestere.

A Csambara

(Vaskó Péter fordítása)

Ült a szép lány a Mandalán,
nézte fenn a Göncölt,
s a rőt Góbi, mely arrajárt,
sóhajtott: Míly fönnkölt!
Susogtak kunyhója körül
csúd-magas Szvámi-fák
ágaikon gozajmaszok
s kéklő ikebanák.
Háza előtt a nagy folyó
dozsó-dalt hablatyolt
mélyen egy rajnyi Tadzsma hal
uszonyuk szikra-folt,
Fenn, a legmagasabb ágon
ült a zöld Szeppuku,
s pettyezte a Nihonga dalt
lankatag mélabú.
S hol a bíbor Bunraku
lombsátra úgy dagad,
és szállnak ezüst Szajonárák
- micsoda V-alak! -
a rét illatába szúrják
hangjuk apró Szusik,
sa foltos Hinajána bömböl,
mert vérre szomjazik.
Ült a leány a Mandalán,
hallgatott Szári-dalt,
s felsírt egy hang: A Csambara
portyáján erre tart!
Futott a hölgy, ahogy csak bírt,
nem vette foghegyről,
ámde a szörny utolérte,
s bezabálta egyből.
Temetni csontja nem maradt,
egyben lett szörny-kaja,
A népek sírtak: Szörnyű vég!
S a visszhang felelt: Na ja.
Felszögezték a Mandalát
oda, hol egykor ült,
s írtak fölé sok sárga, kék,
piros meg zöld betűt:
Vigyázz, te szép, te szép, vigyázz!
Ne ülj kint éjszaka,
mert így jársz te is: fogával
elrág a Csambara!

 

Evalajos8 a vendégem - 3. oldal

Dinnyehéj kalap

evalajos8
2011.02.28

Személyes         

A fotó fekete-fehér, műtermi.

Karcsú, arányos, még  fiatal nő:  sötét kosztüm, sportos láb, trottőr cipő, mellette - kissé mereven állva -  fiatal férfi,  homlokba hulló hajfürttel, kezében fehér kesztyűt szorongatva. Mögöttük rémes függöny, archaikus oszlop.
Esküvői kép.
A nő arca eltökélt.  A legszebb éveit eltapsolta: szökött Sztálin-várost építeni, majd vissza: tiéd a gyár, magadnak építed! -
mialatt  szenvedélyesen, - néha veszélyesen - élt,  - életre való és talpra esett - csak a férfiakkal, különesen eggyel, nincs szerencséje. Ezt az egyet tette aztán apává, mit tehetett, akkoriban lánynak szülni (is) dicsőség volt. Az apa nem akart apa lenni, így hát inkább apa lett, valaki másé; riasztotta a perzselő szenvedély és a felelősség, így hát a másik csebert választotta a másik nővel együtt, s e döntés eredményeként ugyanannak évnek elején is született egy lánya, meg a végén is... Mivel a helyzete így tarthatatlanná vált, Kispest legsármosabb jávorbajuszával  rendelkező, lobogó hullámos hajú csibésze (csikkel a szája sarkában)   lelépett az 56-os zűrzavarban, rácsukva  az ajtót az összes asszonyra, porontyra, érzelmi és anyagi kötelezettségre,   és nyomtalanul  eltűnt. Úgy harminc évre.
A törvénytelen és a törvényes feleség várt. Fényképeket küldözgettek, leveleket, sokat és  hiábavalókat.
A másik asszony hamar  férjhez ment. Jól. A hoppon maradt egyik  meg kitanulta az esztergályos mesterséget, akkoriban ez volt a sikk, (meg a traktorvezetés)  és így az  első mosógépekbe ő  forgácsolt gumialkatrészeket.
Itt ismerkedett meg a fotón ácsorgó gyanútlan,  fiatal vidéki fiúval; férjet akart ő is, és pótapát a kis undormány gyereknek.
Az esküvő után sikerült szükséglakást szerezni, - igaz, csak szoba-konyhát - de akkoriban sokan éltek így, és útban volt már a következő gyermek is.
Pillanatnyi hely  szűke miatt a meglévő gyermeket bizonytalan időre a szerető  nagymamára bízták, aki így  40 évi szövőnősködés után,  kései anyáskodásra kényszerült;  a gyerek  egy kicsit később  értette meg, hogy imádott anyja nem tart rá igényt. Sokat volt boldogtalan, de olyankor  jókat  nevetett, ha nagyanyja az ellenállhatatlanul hamis,  mély fa-hangján eldönögte neki a Schneider Fánit...
A képen tehát ott áll a fiatalasszony, illendő sötét kosztümben, karcsún, dús barna haján - kis fátyollal - a  dinnyehéj kalap.
Talán az utolsó reményteli, szép napja volt.
Talán nem is akart már többet.
Minden elpusztító szenvedéllyel szerette azt az egyet.  Szenvedélyesen várta, amíg élt.
Hamar meghalt, pusztulást és romokat hagyva maga után.

l

LIBERTADOR

evalajos8
2011.02.22

Egyéb

Simón Bolívar azaz Simón José Antonio de la Santísima Trinidad Bolívar Palacios y Blanco- 1783-ban született Caracasban.
Ez a törékeny, karcsú, nagy műveltségű  nemes ifjú - hidalgo -   igen rövid fiatalság, korai özvegység és a katonai pálya választása után -  a dél-amerikai függetlenségi mozgalom elhivatott  vezetője lett,   (egyes vélekedések szerint diktátora); a spanyol önkény uralom megdöntője, hadvezér-politikus, aki Venezuela, Kolumbia, Peru,  Ecuador és Bolívia nemzeti hőse, azaz ő  lett a  Szabadító, az  El Libertador...
Páratlan hadvezér, páratlan szónok: "Katonák! Most cselekszitek meg a legnagyobbat,
amit az ég valaha is emberre bízott: egy egész világot készültök megszabadítani a szolgaságtól...." Kegyetlen és kérlelhetetlen, ha kell.
Bolívar nem szóban, de írásban is halhatatlan gondolatokat volt képes  a Cartagenai Kiáltványban vagy a Jamaikai levélben közölni. (S.B. írásai megjelentek magyarul!)
Bolivar álma az volt, hogy a Spanyol Koronától visszaszerezze és egyetlen nemzetté kovácsolja   a rettenetes  harcok árán visszaszerzett  területeket. Isten, haza, szabadság, egyenlőség: Voltaire, Rousseau, Locke olvasása után csak erősödött benne a szabadság utáni   vágy, az izzó tenni akarás.
Napóleonban - császárrá koronáztatása után -  csalódott, ugyanakkor  "Eszembe jutott hazám szolgasága, s felvillant előttem, hogy milyen nagy dicsőség vár arra az emberre, aki majd felszabadítja" - mondotta.
Hatalmas célját, a nagy államszövetség megalakítását nem sikerült elérni, de történelmi szerepe hatalmas, kivételes, és egyedül álló - mondja a hálás utókor...
Gabriel Garcia Marquez , Latin-Amerika legnagyobb írója  A tábornok útvesztője címmel borongós hangulatú regényt írt Simón Bolívar életének utolsó szakaszáról, (utolsó útjáról)  tragikusan korai haláláról... A megrokkant egészségű Bolívarnak ekkor már nem volt ereje Nagy Kolumbia, az álom megmentésére...
"Én a háború gyermeke vagyok, ...a csaták emeltek hatalomra; a szerencse tartott meg tisztségemben, amit a győzelem erősített meg." A halál 1830 decemberében éri,  utolsó, tüdővésztől izzó, lázas szavai:  "Menjünk... Ezek az emberek nem szeretnek itt bennünket...Vigyétek a poggyászomat a fedélzetre."
Nyughelye Caracasban van, a Venezuelai Nemzeti Pantheonban.
Simón Bolívar nevét ország, város, pénz, hegycsúcs, szimfonikus zenekar, stb, stb viseli.
Több, magyarra is lefordított regény születik, sőt magyar író is szentel egy könyvnyit életének (Csép A.), életét megfilmesítik, a numizmaták örömére gyönyörű pénzérméket bocsájtanak ki, - magyart is, utoljára 1983-ban.
Ahol dolgozom, utca, tér viseli a nevét, és áll még domborművű emlékműve is...
Sokan kérdezik, ki volt ő?
Ezért született ez a szerény megemlékezés.

Emlékezni Faludyra...

evalajos8
2011.02.16

Személyes

Nem csak a haja vont glóriát feje köré - lénye volt angyali...
Társaságában lenni olyan volt, mint  bársonyos macskát símogatni: megnyugtató.
Sugárzott belőle a harmónia, mint egy érzelmi kályhából, és  melegített...
Jó sorsa királyok, kalandarok asztalához ültette, majd  elegáns  hölgyek, nagyvonalú arisztokraták adták kézről-kézre, ám a megpróbáltatások idején, a legmélyebb kút mélyén is lel egy lapos követ - miként a bibliai József - amin ücsörögvén gondolkodni,  embernek maradni tudott.
Első versére rideg ukáz volt a válasz, F.GY.! Hagyja abba! - amit szerencsére, nem tett és így az újraértelmezett Villon szellemében írt Villoniádák népdalként szálldostak apáról fiúra...My Happy days  in Hell. A recski rémálom, a pokol víg napjai.
Negyvenévnyi emigráció  után jön  haza Erikkel, aki nem csak jó barát, jó titkár, de jó ember is. A lakás napfény, könyv, virág, - szőnyeg híján kopogós parkett, mert a láb már hamar botlik.
Verset csinálok - mondta - van, amikor egy sort hetekig, van, amikor egész verset egy délelőtt..."ha szabad így mondanom"...
A Duna partján jellegzetes mozdulattal simít végig szélfútta loboncán: Látod, ezért jöttem haza! Ilyen koszos, de ilyen gyönyörű az egész világon nincs! - mutatta a panorámát.
Csodálatos meséket tudott  élőkről, - a bukottakat, a holtakat emlékké írta, amennyire lehetett...
Szíves mesélő volt, szerette a fiatalokat - az egyikről csodálattal mondta, hogy lám, csak  huszonéves, és mindent tud a költészetről, - de honnan???, a másikról  megállapította, hogy tökéletes verseket ír ugyan, de oly lehangolókat...!
A hölgyekkel olyan gráciával bánt, ahogy senki; mellette a banya is hercegnővé lényegült:)
Ismerte Attilát, az egyetlen embert, akivel nem lehetett barátkozni,  csak vitatkozni - mondta, - aki zseni, és akin bár betegsége elhatalmasodott,  verset akkor is, úgy is,  tökéleteset alkotott.
A humanizmus és a szabadság szerelmese volt, az a fajta szerethető ember, akit majdnem mindenki szeretett, tisztelt.
Élete utolsó időszaka ellentmondásos: jókora  fityiszt mutat a konvencióknak.
Jó most verseit újra  olvasni,  egy kicsit emlékezni rá.

S menjetek, hátat fordítva a sírnak,
oda, hol szebben szaglik a virág;
s talán, ha majdan kettőezret írnak
Krisztus után, még tudja a világ,
hogy csókolt egykor Villon, a csavargó,
s mély serlegekből hogyan itta a bút,
 s hogy indult végül álmos és kanyargó

vizekre, honnan nincs visszaút.

1986

evalajos8
2011.02.09

Személyes

1986 - az számomra Csernobil.
1986 - a morbid vicc: hogyan vonultunk fel május 1-én? Sugárzó arccal!!! És tényleg.
1986- számomra boldog év  volt:  apára leltem, hosszasabb keresés után....  a szomszédos Bécsben. 30 év után 86-ban találkozhattam vele először, igazgatói, párt- és kisz-engedélyekkel, valamint  meghívó levéllel dekorálva, a családom persze itthon...
1986-ban Bécs egy csoda volt, a Nyugat és a luxus maga... 1986 a meglelt apa éve volt, a boldogságé, a sziporkázó kirakatoké, a hatalmas borjú bécsié, a gazdaság-bőség illúziójáé, a földalatti piacé, az U-é (Metro), a Mariahilferé, Schönnbrunné, Ulmé, Klimté és Erzsébet királynőjé,az egy korsó-egy poháré (sör) , (ein krügel, ein seidel), - sült krumplival----isteni volt.
Ezt az örömet sokáig be kellett aztán osztani.(Ingyen ebéd nincs!)
De ez már egy másik történet.:)

Emlékszel Eluardra?

evalajos8
2011.02.06

Kultúra

Emlékszel, olvastuk valahol...valahol, hogy  "Kis irkalapjaimra,//padomra és a fákra,//a porra és a hóra//felírlak én.//Sur mes cahiers d'écolier//Sur mon pupitre et les arbres//Sur le sable de neige//J'écris ton nom//...
Emlékszel, azt sem tudtuk hogy a nevét úgy ejtjük: 'elüar'...
És azt  sem tudtuk, mi az, hogy szürrealizmus, dadaizmus, és annak is utána kellett nézni, ki volt a jóbarát Picasso...
Nem tudtuk Aragont, az egzisztencializmust, a Littérature-t...

Csak olvastuk : Halál-szerelem-élet  - La mort- l'amour- la vie -  csak olvastuk  újszerű, mámorító sorait... rajongó volt és látnok...ugye,  akkoriban nagyon szerettük őt??!!

(Már tudjuk: Paul Éluard - Eugene Emile Paul Grindel 1895-1952 - francia költő, akiről Somlyó György így írt szonettjében: A csupasz kőből úgy vésném ki arcát,//hogy fele férfi lenne, fele nő,//fele ujjongó,fele szenvedő.//fele öregség, fele fiatalság.//
Igen. Ilyen volt.)


És egy mosoly

Az éj sohase teljes
Higgyétek el, ha mondom
Mindig marad
A bánat mélyén is egy nyitott ablak
Egy ablak mely világos
Mindig marad egy álom ami virraszt
Vágy betölteni csillapítni éhség
Egy jó egy tiszta szív
Egy kitárt kéz egy nyílt baráti kéz
És figyelmes szemek
S egy élet amit meg kell osztani.

(Somlyó György ford.)

A magyar Lorca: Sinka István

evalajos8
2011.02.02

Kultúra

A Fekete Bojtár - ahogy önmagát nevezte- 1897. szeptember 24-én született Nagyszalontán, apró, bérelt ház oldalsó kamrájában, román anya magyar fiaként jött a világra.
Korán árvaságra jut, apját a ridegpásztorok betegsége, a tüdőbaj viszi el.
Neve szimbolikus: a bihari táj embere csak a nagyon szegény, nagyon nyomorult embert hívja sinkának.
Példaképei híres bojtárok, akiknek később lírai emléket állít verseiben: Csupros Gyurka, Koncz Jankó és társaik.
Élete már ekkor a puszta fennmaradás, az éhhalál elleni szívós küzdelem.
Ugyanabba a református iskolába jár, ahol Arany János kezdte tanulmányait. Itt az utolsó padba ültetik mezítlábassága, nyomora miatt. Dacos-elszántan veszi fel a harcot a "cipősökkel", egészen a kitüntető első padig...
Továbbtanulnia lehetetlen. Első olvasmánya a Könyvek-könyve, édesanyja bibliája. Úgy érzi, szenvedései hasonlatosak Jézuséhoz.
Egy Petőfi kötetért rövid élete egyetlen saját tulajdonát adja, egy beteg bárányt. Ekkor határozza el: költő lesz.
Olvasási szenvedélyét gazdái nem nézik jó szemmel, véresre, aléltra verik. Lázad és szökik... Szomjazza a tudást.
Olvas ócska ládák mélyén talált zsíros kalendáriumot, Sobri Jóska, Angyal Bandi füzeteket, - néha kincsre lel: Mikszáthra, Tolsztojra, Miltonra.
Saját sorsán keresztül látja a pusztai cseléd kizsákmányolását, korai pusztulását, reménytelenül sivár rabszolgaéletét.
Pásztortüzek mellett hallgatja a bojtárok, tehenészek rémmeséit, baljóslatú legendáit. Öregszülék űzik a rontást, varázsfüvekkel vajákolnak, rémisztő altatódalokat dúdolnak -  érzékeny lelkében kitörölhetetlen nyomot hagyva.
Ekkor már verseket is  ír, de érzi, még nem igaz a szó. Pásztortársai értetlenül nézik.
1919-ben szerelmi házasságot köt Papp Piroskával, négy fiúk közül az első meghal. Felesége gyógyíthatatlan szívbeteg.
Vésztőre költöznek, ahol végre emberek közé kerül, könyvhöz, újsághoz jut.
 A Magyar Falu c. újság pályázatára küldött verseire figyel fel Féja Géza, s ezzel neve ismertté válik, szinte egy időben Szabó Pállal, Sértő Kálmánnal, Erdélyi Józseffel.
A Szabadság munkatársa már, de szomorú életkörülményei mit sem változnak. Egyre írja himnuszait, pásztorénekeit, balladáit.
1941-ben jelennek azok a versei, melyeknek a címei is versek: Szalontán egy ajtó muzsikál, Kicsi nép nagy bánattal, Bondár Mária balladája, s talán a legszebb sinka-ballada, az Anyám balladát táncol.
Novellát, publicisztikát ír, száznál több jelenik meg 27 lapban; igaz, sokszor nem könnyen. Híres földije és pályatársa, Zilahy Lajos is már csak az ismert Sinkát támogatta.
Újságot szerkeszt Szabó Pállal és Barsi Dénessel, lapjuk örökös anyagi gondokkal küzd.
Móricz Zsigmond veszi szárnyai alá, aki akkoriban a Kelet Népe szerkesztője. "Így még nem dalolt az esti szélben senki angyalfaragta furulyán" - írja Sinkáról. Sinka nagyra tartja Móriczot, tetszenek neki a Nyugat új nevei: Kosztolányi, Juhász Gyula, Tóth Árpád. Idegenkedik Babitstól, József Attilát sorsosának érzi.
1942 őszén megalapítja a Magyar Hatodos Társaságot, tagjaik főleg népi írók.
1945 után kissé kisodródik az irodalmi életből. A béresek, napszámosok világa, melyet oly mérhetetlen szenvedéssel élt meg, már eltűnőben van. Úgy érzi, vakvágányra került.
Folyik ellene az ellenpropaganda néhány félreértelmezhető, zavaros ideológiájú, rosszul fogalmazott kijelentése miatt.
Kényszerű hallgatás után, 1957-ben tér vissza az irodalmi életbe; írásait közli a Szabad Föld, az Új Magyarország, az Élet- és Irodalom, a Kortárs.
Megjelenhetett  volna verseskötete, de nem gyakorol önkritikát néhány vitatott írásával kapcsolatosan.
1961-ben  novelláskötete, 64-ben verseskötete jelenik meg, mégis, valahogy csönd van körülötte.
Utolsó éveiben gyötrelmes betegség kényszeríti ágyba. Harmadik felesége társa, múzsája, ápolója.
A magyar Lorca 1969-ben halt meg - félig elfeledve - Budapesten.
Veres Péter búcsúztatja: "...azt hagytad,  ne legyen beszéd, így hát nincs beszéd. De mi még találkozni fogunk - a magyar nép szívében..."

Mementó - vers

evalajos8
2011.01.27

Kultúra

Pilinszky János: Harbach 1944

 

Újra és újra őket látom,
a hold süt és egy rúd mered,
s a rúd elé emberek fogva
húznak egy roppant szekeret.

Vonják a növő éjszakával
növekvő óriás kocsit,
a testükön a por, az éhség
és reszketésük osztozik.

Viszik az utat és a tájat,
a fázó krumpliföldeket,
de mindennek csak súlyát érzik,
a tájakból a terheket.

Csak szomszédjuk esendő testét,
mely szinte beléjük tapad,
amint eleven rétegekben
egymás nyomában inganak.

A falvak kitérnek előlük
és félre állnak a kapuk,
elébük jött a messzeség és
megtántorodva visszafut.

Térdig gázolnak botladozva
facipőiknek alacsony,
sötéten zörrenő zajában,
mint láthatatlan avaron.

De törzsük már a némaságé.
Magasba mártják arcukat,
feszülten mintha szimatolnák
a messze égi vályukat.

Mert fogadásukra már készen,
akár egy megnyiló karám,
kapuit vadul széttaszítva
sarkig kitárult a halál.

1 vers

evalajos8
2011.01.26

Kultúra

Vas István:

Óvatosan

Csak lassan csak óvatosan
Csak meg ne forduljanak utánad
Csak ne engedd őket a szemedbe nézni
Csak óvakodj a szemükbe nézni
Csak mosolyogj akárhogy vicsorognál
Csak meg ne állj a játékasztaloknál
Meg ne lásd kezükben a hamis kártyát
Meg ne lásd mekkora téttel játsszák
Hamis pénzzel mennyit kifizetnek
Elfordulj nem szabad észrevenned
Állj meg egy szóra ezzel meg azzal
Ne lássák van ami megvigasztal
Tétován totyogva vegyülj ezekkel
Gyanút ne fogjanak hová igyekszel
Csak meg ne lássák mi van a szemedben
Csak meg ne sejtsék mit tartasz kezedben
Próbáld a lépést ahogy a többi
Készül csak készülj van hova szökni

BARÁTAIMNAK!

evalajos8
2011.01.24

Személyes

Kedves Septicusom! Azt mondod, néhány vendéged megrótt, mert barátaimat minden lehető alkalommal mértéken felül dícsérem. Beismerem e hibát, de inkább rokonszenvesnek találom. Mert van-e szebb dolog, mint jószívűségből hibázni? De kik is  azok, akik barátaimat nálamnál jobban ismerik? Feltéve, hogy csakugyan ismerik, miért irigylik tőlem az ilyen boldogító tévedést? S ha barátaim nem olyanok, mint amilyennek mondom, nem vagyok-e boldog, hogy ilyennek hiszem őket?
Másokat vegyenek hát célba ezek a bírálóim mindent rosszra magyarázó buzgalmukban! Éppen elég ember akad, aki azon a címen, hogy őszintén megmondja véleményét, ócsárolja barátait. De engem soha nem fognak meggyőzni, hogy túlzó vagyok barátaim iránti szeretetemben. Minden jót!
ifj.Plinius 7/28.

Nem tudom ennél szebben köszönteni azokat a barátaimat, akik ma felhívtak, írtak, sőt megleptek!
Köszönöm, hogy vagytok.

1 vers

evalajos8
2011.01.22

Kultúra

Garai Gábor:     BIZALOM

S ha százszor becsapnak
és ezerszer csalódom abban
kinek szívemet, mint álmából
a rózsát kitakartam
s ha épp az árul el
kit életemmel fedeztem én
s ha tulajdon fiam tagad meg
és ha nem harminc ezüstért
de egy rongy garasért
adnak el engem barátaim
s ha megcsal a reménység
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem
s ha csak a bosszút hizlalja
a hála híveimben, s ha rágalom kerít be
- akkor se mondom, hogy nem érdemes!

Akkor se mondom,
hogy nem érdemes hinni az emberben
akkor se mondom,
hogy megélek magam is néptelen magányban
mert irgalmatlan az élet.
De csöndes szóval, eltűnődve mondom
bizalmam sarkig kitárt kapu
nem verhet rá lakatot a gyanú
ki-be jár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!
Kit tegnap itt a gyöngeség bemocskolt
megtisztálkodva ma betérhet újból
ki kétélű késsel jött ide ma
köszönthet holnap tiszta öleléssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem
nem hirdetek bocsánatot a rossznak
kegyelmet a hazugnak
nem tudok mentséget a könnyes képmutatásra
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm
akár a nyers önzés orvtámadását.
De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint a mammut és az ősgyík
a múltba porlad a gyűlölet és a gyanakvás
dühünk lehűl, csak szerelmünk örök.
S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épült
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül.

A dallamos szomorúság költője: Reviczky Gyula

evalajos8                                                             
2010.12.15

Kultúra

Elfelejtettük őt, pedig irodalmi életünk Arany János utáni, de Ady előtti időszakának meghatározó egyéniségű alakja.
1855. április 9-én született a nyitra megyei Vitkócon. Apja műveletlen, hiú, bohém arisztokrata, anyja cselédlány, aki születése után nem sokkal elhagyja gyermekét.
Zaklatott gyermekéveit többé-kevésbé apja házában tölti.
Érettségizik, mikor apja meghal és kiderül, hogy törvénytelen gyermek;  még a Reviczky név viselésére sem jogosult, nemhogy az örökségre. Nyomor vár az igen művelt, tehetséges fiatalemberre.
Saját erejéből szeretne megélni; ír, nem is rosszul, de műveit ellenszenvvel, meg nem értéssel fogadják. Még a bölcs, de már idős költőfejedelem, Arany János is csípős megjegyzéseket tesz az ifjú újságíró "kozmopolita" költészetére.
Igen. Reviczky  mást, újat akar: a kényelmesre taposott ösvényről letér, tudatosan helyezkedik szembe a népies-nemzeti irányvonallal.
Megélhetési gondjai miatt nevelői állást vállal  vidéken. Itt találkozik a szerelemmel, Emmával. Ez a szerelem - bár korántsem viszonzatlan - nem teljesedhet be a költő bizonytalan származása, egzisztenciális gondjai miatt. "Ábrándjaim derűs világát/Beárnyékozta szenvedés./Hol nap még szívembe süthet,/Immár csak egy parányi rés./Oda van a tavasz bűbája,/Ibolya többé nem terem!/Mégis, mikor te jutsz eszembe,/Szép májusról zeng énekem./ - írja Első  szerelem című versében.
Aradon, majd Kassán újságíróskodik. Megtörve tér vissza Pestre.
Első verseskötetét  a Petőfi Társaság nyomtatja ki, Ifjúságom címmel.
A fiatalok nemzedéke lelkesen fedezi fel magának; rajonganak az eddig még nem hallott, új-más hangért; igazi nagyvárosi költőt, sőt szellemi vezérüket látják benne.
Reviczky költészete alaposan felkavarja a Kiegyezés utáni magyar irodalom állóvizét, pedig hangvétele egyáltalán nem harcias és nem is forradalmi...
A csendes részvét, a fájdalom, a viszonzatlan szerelem poétája, az élet peremére szorult  kisemberé; az elesettek, megszomorítottak dalnoka.
Előszőr ő fordítja magyarra Baudelaire-t. Versei, esztétikai-irodalomkritikai cikkei, novellái jelennek  meg. Úgy tűnik, végre révbe ér.
Ám a nélkülözés évei szervezetét tönkre tették; megbetegíti a század gyógyíthatatlanul súlyos kórja, a tüdőbaj.
Barátai, rajongói eljuttatják külföldi üdülőhelyekre gyógyulni.
Utolsó, végzetesen lángoló szerelme a zseniális szinésznő, Jászai Mari.
Alig harminc éves, népszerűsége páratlan méreteket ölt.
Rövid, lobogó alkotói időszak után betegsége elhatalmasodik; színésznő szerelme kíméletlenül elhagyja...
34 éves mindössze, mikor egy Üllői úti klinikán 1889-ben - magányosan - meghal.

Életművének értékelői úgy tartják, nem volt igazi nagy költő, s igazán klasszikussá vált  verse sincs.
Mégis: fontos kezdeményező szerep volt az övé. Hídja és előfutára volt a századforduló kialakulóban lévő nagyvárosi
költészetének.

Magamról című, -már-már impresszionista hangulatú - költeményének utolsó versszakában így ír: "...Úgy tekints az emberekre,/Hogy a föld se jó, se ferde;/Se gyönyör, se bú tanyája,/Csak magadnak képe,mása./Ki sóhajtoz, ki mulat./ A világ csak - hangulat."/...

Tali

evalajos8
2010.12.07

Személyes

Sziaszia, de rég találkoztunk, fura, nem, hogy mindig a dokinál, ámbár amennyi bajom nekem van, nem csoda, képzeld most voltam a Bizottság előtt, ezek a suttyók nem véglegesítenek, csak nem képzelik, hogy valami csoda folytán, 56 éves koromra majd kicsattanok nekik az egészségtől, hát nézz rám, nyolc kilót fogytam, nyolcat! és magas a koleszterin szintem, a vérnyomásom, a nyakamat csak ennyire tudom elfordítani, porckorong sérvem van, s ettől folyvást zsibbad a kezem, nem csak a bal, de mosmár a jobb is, és a hátam - te, ha tudnád, hogy fáj - s ettől a lábfejem csak úgy puffan, nem mozog rendesen, egy csinos cipőt nem vehetek fel, mert elesek benne, merthát a szédülés húzza a fejemet, vérnyomás, cukor, ki tudja, bármit csinálok a cukrom nyolcöt körül van, de mindegy, mibe döglik meg az ember, gondolj bele, csípőcsont szűkületem van, és ugye, a baj nem jár egyedül, volt egy karambolunk is a férjemmel, gyorsan mentünk, nem mondom, és a biztonsági öv összezúzta a mellkasomat, hasamat...dupla adag antidepresszánst szedtem hat hétig, a kedélyállapotom tropára ment, pedig nem vagyok egy panaszkodós típus, a férjemnek is ezt mondtam, mert azóta nem mosolyog, mióta megszünt a munkahelye, és csak búsúl, mondom neki, apa rólam vegyél példát, hol engedhetem ezt én meg magamnak, azt  képzeld, megy a vidám film a tv-ben, és ez a süket nem nevet, mert csődbe jutott, aszondja...mondta is Eti, a lányunk, hogy apával beszélni kellene, bár Eti lába is fáj, mert fodrász, és elege van, és ha rágondolok, mindjárt szaporábban ver a szivem, a szívgyengeséget az anyámtól örököltem, ötvennyolc évesen halt meg, nem vigyázott magára, na látod, ezért jöttem most ide a dokihoz, mérjen már vérnyomást, eztazt, naplót vezetek róla, megaztán a hátamon ki jött valami kis izé, talán övsömör-ilyesmi, mindegy, jobb ha orvos látja, nem?hisz te tudod, milyen régen beteg vagyok, sosem tudtam dolgozni, rokkant vagyok, ha nem is százalékoltak le teljesen, huszonötezret kapok, hát az mire elég, lehet, hogy el kell adni a házat, és felélni, ami marad, az uramnak mondtam is, hogy mit szólna, ha ennyi bajjal nyűglődne...el is akarok menni az Amerikai úti idegsebészetre, műtsenek meg, az a tuti, csak előtte még levetetem a nyakamról ezt a szemölcsöt, persze lézerrel, és csináltatok egy ékágét, 8 havonta lehet...most mondd meg, mi vár még rám, mit vétettem, nanana,  végre én következem, rohanok, rohanok, te, hogy milyen jót dumáltunk, sziaaaa!!!!

Ha beteg lennél...3.

evalajos8
2010.11.16

Személyes

Ha atyai nagyanyád bájos arcát nem, csak a  visszereit testálta rád, ráadásul a súlyod is túltúl(zott),továbbá háziorvosod is trombózissal, embóliával fenyeget - nos akkor pánikszerűen vállalod az ún. varix műtétet, ami ma már semmi, rutinosabb helyeken a portás enmaga végzi...
Azt persze nem tudod, mit vállaltál: a krónikus és egyéb bajaid  miatt az aktus nem átaludható, így a bénításos-epidurális érzéstelenítés vár rád, ami ugyanolyan rémes, mint amilyenül hangzik...
Nem a levegőbe dumált  a horrorisztikus Stephen King, amikor a "hájtek" műtők hangulatát ecstelte: az odavezető úton valóban rohannak a fejed felett a lámpák, miközben a rövid, zöld lepel alatt meztelenül fogvacogsz, mindkét karodban csövekkel, fujtató alkalmatoságokkal, mellkasodra csattintott eletróda tappancsokkal dekorálva, higgadtan várod a felfoghatatlant...
Az aneszteziológus rutinnal matat, sertepertél: konstatálod, hogy a gerinc melletti injekció elviselhető, ha nem tekinted a vele járó szolíd vérfürdőt; a melegség hamar eltölt, s maga a félelem is: állok-e még valaha...?
A következő két órában valaki másról beszélnek; lökdösést, rángatás, indőnként káromkodást érzékelvén egyszercsak csengő szól, nagyon messziről, de ez nem a puha, semmibe való pörgés, hanem valami halálos megsemmisülés, jaj.
A rutin már nyomja a koffeint, hurrá, köszönet nincs benne: újra műszerek csattognak egy morbid üzemi konyha  fémes zajai, majd a zord végszó.
A test lassan érzékel: gyorsan fáj. Nem számít. Tíz-tizenkét órát mozdulni sem ajánlatos, ha nem akarsz irgalmatlan fejfájást, roggyant végtagot; viszont hihetetlenül, nagyon és mikndennél jobban kell pisilni.
A szomszéd beteg -megszánván - elcsór egy redvás kacsát, és újra szép az élet...hálás vagyok, nagyon.
Lábraállok. De milyenre?! Első kötözés:nem nézem, és járókeret után vágyom. Uralkodom magamon, különben is, mehetek haza!  Szerencsére van autósom, aki hazaszállít, ámbár nem kis gondot jelentett, hogyan lehet ekkora fenékkel, de merevre múmiázott lábbal betolatni egy nem is túl kicsi autó hátsó ülésére.
Édes otthon, végre! Ha nincs egészségügyised otthon, akkor időben oldd meg! Nekem van, mégis horror volt az első (át)kötözés és fáslizás, majd a második és harmadik is!
Itt tartok most. A jobb lábamon 39 kisújjnyi luk, és három tíz-hbúsz centis varrat - úgy bokától-tokáig - szivárog, folyik, fájogat, ámbár javul is...Igen.
Le a kalappal az Orvos előtt, aki eligazodott ereim útvesztőiben és tette, amit tehetett; tudom, ezt kellett tennie.
Köszönet  a jóbarátnak, aki üzent, hogy fogja a kezem: így sokkal könnyebb volt!